Reggel a kanapé előtt riadtam
fel. Az órára pillantottam. Még csak hat
óra? Eh?! Felültem és a hajamhoz kaptam a kezem, majd a pólómra
pillantottam, ami rámtapadt az izzadságtól. Tisza
víz vagyok! A fejem is iszonyatosan fáj. Felálltam, kikapcsoltam a tv-t, és
elindultam fel a fürdőbe. Bedobtam a sarokba az izzadt ruháimat, majd beálltam
a tus alá. Képek derengtek fel az álmomból, de mind homályos volt. Azt viszont
éreztem, hogy nem épp a legkedvesebb és legidillibb álom lehetett. Még mindig
reszkettem. Fürdés után már kicsit nyugodtabbnak éreztem magam. Gyorsan
előkaptam a hajszárítót. Ahj… ez legalább
fél órába fog telni. Erre nincs időm. Valahogy kiügyeskedtem, hogy a
szárító megálljon magától, majd hozzáláttam a fogmosáshoz… szembeszélben. Nem
volt valami egyszerű. Mikor végeztem, átvettem az irányítást. Nem szárítottam
meg teljesen, ezért nem is kötöttem fel. Majd
odafelé megszárad. Gyorsan felkaptam valami egyszerűt. Semmi szakadtat…
konfliktuskerülés céljából. Ebbe a napba
nem kell nekem Amber beszólása is. Felvettem a táskám, lerohantam,
kinyitottam a hűtőt.
- Basszus!! Elfelejtettem! –
csaptam be azzal a lendülettel az ajtaját. Nincs
kaja… Leemeltem a malacot, ami gúnyosan vigyorgott rám. – Nem röhög,
együttérez!! – mondtam dühösen, majd kivettem belőle, annyi pénzt, hogy
hazafelé be tudjak majd vásárolni. Már majdnem köszöntem Agatha-nak is. Elég szétszórt vagyok ma…
A suliba próbáltam a leglassabb
tempómban haladni. Még alig volt negyed, én pedig kevesebb, mint 10 perc alatt
beérek. Néztem a tájat, közben lengettem a hajam, hogy jobban fújja szél. Még
mindig elég nedves volt. Meg fogok fázni.
A suli kapujába érve száradt valamicskét, de még mindig nyirkos volt.
- Szia Elisa!! – köszönt rám a
hátam mögül Jade. Megfordultam. Egy hatalmas hibiszkusz volt a kezében.
Botladozott. Majdnem elesett, de gyorsan felé nyúltam, és átvettem a
virágcserepet. – Kö-köszönöm! – sóhajtotta.
- Szia! – mosolyogtam – Merre
viszed ezt a monstrumot? – tettem le a földre a cserepet.
- Épp az üvegházba. Segítesz? –
mutatott a vörös virágra.
- Persze! – mondtam, majd két
oldalról megragadtuk az agyagedényt, és becipeltük az üvegházba.
- Köszönöm szépen!! – fogta meg a
kezem, és kedvesen mosolygott.
- Igazán nincs mit! – pirultam el.
– Most megyek, mert lassan csöngetnek. – mutattam az iskola épülete felé, s
azzal a lendülettel indultam is.
- Várj! – szorította meg a kezem
lágyan. Letépett egy virágot a hibiszkuszról, és a hajamba tűzte. – Ezt, amiért
segítettél ma. – közelebb hajolt, végül egy puszit nyomott az arcomra – Ezt
pedig, amiért tegnap segítettél. – súgta fülembe. Ledermedtem. Égett az arcom.
Elhajolt, csábosan mosolygott, majd elindult háttal az házikó végébe, és
lelkesen integetett – Köszi még egyszer!! – kiáltotta. Megfordult, és eltűnt a
növények rengetegében. Kezemet az arcomhoz emeltem, végighúztam az ujjaimat a
puszija helyén. Neee… Megpaskoltam az
arcom, és nagylendülettel elindultam a termem felé. Szinte futottam, és
belerohantam valakibe az udvaron. Elestem. Pontosan rá, szegény áldozatomra. //„Ütközés
1”// Négykézlábra emelkedtem, majd kinyitottam a szemem. A srác, akit fellöktem
nem volt más, mint Armin.
- Szia neked is. – mondta vörös
arccal rám se nézve. Kicsit fentebbcsúszott, és az alkarjára támaszkodott. – Hogy
vagy mostanság? Rég beszéltünk. – mosolygott.
- Na-nagyon sajnálom!! – ültem
vele szembe – Nem figyeltem és-és… Tényleg sajnálom!! – hajoltam meg.
- Már megint ez a gesztus… –
sóhajtotta, majd az államnál fogva felemelte a fejem, hogy tekintetünk találkozzon
– Nekem kéne elnézést kérnem a viselkedésemért. – mondta halálnyugodt arccal. –
Nem épp úgy viselkedtem, ahogyan azt illett volna. – eresztette le a karját.
Csak pislogtam rá. – Megbocsájtasz? – nézett mélyen, mélyen a szemembe.
- Csak, ha te is!! – mosolyogtam.
Ekkor megjelent Alexy könnyes szemekkel. Letörölt egy cseppet, majd felém
nyújtotta a kezét.
- Hát ez… hatalmas volt! –
nevetett, és felsegített mindkettőnket.
- Már megint röhögtél rajtam a
háttérből, mi? – mondta Armin kicsit idegesen, de aztán elnevette magát.
- Nagyon vicces esés volt, na! Te
meg elpirultál… nem tudtam megállni. – veregette meg a fekete vállát. – Viszont
Lisi már akkor is piros arccal rohangált. – hajolt Alexy közel… nagyon közel…
nagyon, nagyon közel hozzám. Az orrunk majdnem összeért, és bandzsítanom
kellett, hogy a szemébe tudja nézni. Elpirultam.
- Há… hát… – nem jött ki több szó
a számon. A kék elnevette magát majd megölelt.
- Bocsi… bocsi! Nem firtatom. –
nevetett, majd eleresztett – Viszont nagyon szép a virágod. Honnan van?
- Kaptam. Jade-től. – simítottam
végig a virágon, majd az arcomon is.
- Óh, ő az a nagyon helyes és
kedves kertészfiú, igaz? – bökte oldalba Armint.
- I-igen. – dadogtam, és
meglepettem néztem a fiúkra. Nem értettem Alexy tettét… Mint eddig egyszer sem.
- Miért kaptad? – nézett
szomorúan másfelé a fekete.
- Mert segítettem neki bevinni a
hibiszkuszt reggel. – mondtam határozottan. Armin megkönnyebbülten sóhajtott.
- Értem. – mosolygott olyan
vidáman, mint eddig még soha nem láttam. Alexy a csengő hallatán belém karolt,
másik kezével megfogta testvéréjét, majd az épület belsejébe vette az irányt.
Engem elengedett a termemnél, és vidáman integetve továbbhaladtak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése