Szereplők

// Folyamatos szerkesztés alatt! //


Elisabeth: (Grim Silence basszus gitárosa)
Mondhatni zseni. Okos, tehetséges szinte mindenben, ráadásul szép is. Egyedül a sportok terén nem jeleskedik. Valamint az érzelmek sem az erőssége, ami csak szeptember óta van jelen az életében. A Sweet Amoris-ba érkezése óta gyökeresen megváltozott. Kedvesebb, alkalmazkodóbb lett, s barátokat – sőt még egy barátot is – szerzett magán az itt töltött idő során. A gimnáziumi évei alatt ez a pár hónap volt a legszebb.




Armin:
Magasság: 176 cm
Súly: 71 kg
Vércsoport: 0+
Születésnap: június 7.
Horoszkóp: Ikrek
Amiket szeret: videojátékok, chips, órákat szörfölni a neten
Amiket nem szeret: órák hosszat vásárolni Alexy-vel, ha nincs internetkapcsolat, zöldségek
Család: anya, apa, ikertestvér

Egy valódi kocka. Elisabeth tökéletes játszótársa. Nagyon nyugodt természetű, visszahúzódó, csendes. Bár játék közben teljesen kifordul magából. Nem tud veszíteni.
Már az első pillanatban megszerette Elisabeth-et. Szerelem volt első látásra. Kezdetben túl félénk, hogy bármit is lépjen, de lassan jellemváltozáson megy keresztül, s egyre bátrabban lép fel annak érdekében, hogy meghódítsa a lányt. Ami Alexy mesterkedése után sikerül is.



Castiel: (Grim Silence szóló gitárosa)
Magasság: 180 cm
Súly: 80 kg
Vércsoport: 0-
Születésnap: augusztus 12.
Horoszkóp: Oroszlán
Amiket szeret: Sarah (az elektromos gitárja); Winged Skull zenekar; Demon (a kutyája); lányok, akik képesek kiállni magukért
Amiket nem szeret: ha kényszerítik valamire, amit nem akar megtenni; macskák, rendelésfelvétel, Nathaniel
Család: anya, apa

Tipikusan az a srác, aki kívülről keménynek mutatja magát, de ha jobban megismered, kiderül milyen mély érzésű, és mekkora szíve van. Igen szúrós természete van. Szereti húzni mások agyát.
A kezdetek óta érez valamit Elisabeth iránt, de az elején még nincs tisztában vele pontosan, mit is. Mire rájön, már késő, mert Elisabeth járni kezd Arminnal. Ám Castiel-t ez nem igazán foglalkoztatja, és minden lehetőséget megragad, hogy közelebb kerüljön a lányhoz.



Lisander: (Grim Silence énekese)
Magasság: 182 cm
Súly: 79 kg
Vércsoport: AB-
Születésnap: november 22.
Horoszkóp: Skorpió
Amiket szeret: zene, nyuszik, olvasás
Amiket nem szeret: hazugság, ítélkező magatartás
Család: anya, apa, báty

Csendes, magának való srácnak tűnik, de szűkebb baráti körében megpillanthatjuk milyen is valójában. Odaadó, lelkes és bármit megtesz a szeretteiért, ha szükséges, egy barátságot is rááldozna, hogy szerelmét biztonságban tudja.
Már az első találkozáskor beleszeretett Elisabeth-be. Azonban a Leigh által hozott szabály bekorlátozza lehetőségeit, így – mivel tiszteletben tartja ezt a szabályt – másféleképpen próbál gondoskodni szerelméről. Húgként tekint a lányra, s mint jó báty, mindent megtesz a boldogságáért.



Nathaniel: (Grim Silence "vendégdobosa")
Magasság: 178 cm
Súly: 71 kg
Vércsoport: 0+
Születésnap: február 16.
Horoszkóp: Vízöntő
Amiket szeret: detektívregények, macskák, olasz konyha, ésszerűsség, kedves emberek, keményen dolgozó emberek
Amiket nem szeret: kutyák, édesség, komolytalan diákok, Castiel
Család: anya, apa, húg

Tipikus „jófiú”. Egyetlen cél vezérli: mindenkinek megfelelni. Kedves, intelligens és segítőkész, ám hamar elveszti türelmét. Szülei befolyása alatt áll, így – még ha nem is szeretné – minden esetben ki kell húzni kishúgát a trutyiból.
Kezdetben érzett valamit Elisabeth iránt, de mivel nem látta, hogy a lány hasonló érzéseket táplálna iránta, így szeretete egyoldalú maradt, s lassacskán el is múlt.



Rosalia:
Magasság: 176 cm
Súly: 61 kg
Vércsoport: A+
Születésnap: június 7.
Horoszkóp: Ikrek
Amiket szeret: barátja, divat
Amiket nem szeret: ha bántják a barátai
Család: anya, apa

Természete tökéletesen kiegészíti Elisabeth-ét. Valószínűleg ez az oka annak is, hogy legjobb barátnők lettek. Nyílt, nyers, őszinte. Nagyon kedves, de néha alapos gondolkodás nélkül kimondja, ami eszébe jut. Mindemellett igaz barát. Nyers őszinteségét és vakmerőségét többnyire barátai védelmére fordítja. Imádja a divatot. Alexy-vel karöltve igazán jó együtteseket tud kreálni Elisabeth számára. 




Jade:
Magasság: 170 cm
Súly: 67 kg
Vércsoport: AB+
Születésnap: szeptember 1.
Horoszkóp: Szűz
Amiket szeret: sétálni az erdőben
Amiket nem szeret: környezetszennyezés
Család: ismeretlen

A kertészklub külsős tagja. Nem állandó szereplő. Imádja a természetet, nagy környezetvédő. Nagyon odaadó, ez már abban is megmutatkozik, hogy annak ellenére, hogy már nem a Sweet Amoris-ba jár, még mindig vissza-visszatér gondozni a növényeket és felügyelni a munkálatokat.
Ha találkozik Elisabeth-el, mindig flörtöl vele, de nem gondolja komolyan. Szereti látni, ahogyan a lány elpirul. Úgy gondolja: „Egy lány akkor a legvonzóbb, mikor szerelmes.”





// A részletes leíráson kívül minden adat a http://mycandylove.wikia.com oldalról származik! //
// A családnál valamint az oldalon üresen hagyott részeknél eltérés lehet! //

2 megjegyzés:

  1. Nem szeretnek belepofázni és nem is rosszallas de Rosa tuti 67Kg akart lenni?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát.... izmos lány. xD Megkérdezek egy sportos magas lányt, hány kiló, és kijavítom... :3

      Törlés