Az újrakezdés 7. fázisa - Magány… (part1)

Reggel mondhatni csodásan keltem így kb. 3 óra alvás után. De most komolyan. Tényleg kipihent voltam. A gamer élet megedzett az évek során. Azok az insták… Mégsem hagyhattam, hogy bannoljanak. A régi szép idők! Az átjátszott éjszakák. Fincsi…

Gyorsan összeszedtem magam, megreggeliztem, és indultam a suliba. Elég korán elkészültem, de nem baj… Az út magányosan telt. A fülemben visszhangzó Lonely Day csak fokozta ezt az érzést. Hiányzik Aghata. Furcsa egyedül lakni. Az udvarba érve hirtelen elterült előttem valaki.

- Violette!! Minden rendben?! – siettem felsegíteni.

- I-igen persze?

- Biztos? Nem ütötted meg magad? – egyenesítettem ki.

- Nem, nem, jól vagyok. – mosolygott. Megkönnyebbülten sóhajtottam. Nem igazán szoktam aggódni az emberek miatt, többnyire csak röhögök, ha elesik egy, de Violette olyan törékenynek tűnik…

- Hova siettél ennyire, hogy meg kellet pihenned útközben? – kérdeztem rezzenéstelen arccal. Elröhögte magát. Siker!! – Szóval, mi ilyen sürgős.

- Elhagytam valami olyat, amit nem igazán kellett volna. – sütötte le a szemét.

- Hm… Ilyen korán? Még fél sincs? Mióta vagy itt, hogy már el is hagytál valamit?! – estem kétségbe.

- Nem… – nevetett – Még tegnap hagytam el, de csak otthon vettem észre. Muszáj megtalálnom. Senki sem láthatja meg! Főleg Amber nem.

- Jogos. – jelentettem ki. – És mi lenne az, már ha megkérdezhetem.

- Ki fogsz nevetni… – simogatta zavartan az alkarját.

- Szerintem ez igazán nem nagy ár, hogy megtaláld. Még segítenék is… – mosolyogtam. – De szerintem ismersz annyira, hogy nem nevetlek ki.

- Igaz. – sóhajtotta. – Egy plüssállat. – súgta a lehető leghalkabban.

- Tényleg? – lepődtem meg. – Én is imádom őket!! Van tarantulám, kobrám, békám, sőt még egy ET-m is. – soroltam az ujjaimra szedve.

- Hát… – nevetett zavartan.

- Jó-jó, tudom, téged nem az ilyenek hoznak lázba. – veregettem meg a vállát. – Vannak ám - úgymond - „normális” plüsseim is. Nos, milyen kis valamit is keresünk? – vettem komolyra a szót.

- Egy bárányt…

- Értem. Merre kerested már, és hol kellene még keresnünk. Még van időnk.

- Mindenhol megnéztem, már csak a termek maradtak.

- Akkor lássunk is hozzá. – javasoltam, majd indultam is a termek felé. Még szerencse, hogy ilyen korán van, szinte senki sincs még itt. Minél hamarabb megtalálom, annál kisebb az esélye, hogy valaki kellemetlen személybe (Amber) ütközök.

Felkutattam pár termet, végül a sajátunkban megtaláltam. Miért nem itt kezdtem… Én hülye! Eldugtam a bárányt a táskámba, és siettem megkeresni Violette-et. Amint kiléptem éreztem, hogy a lehető legrosszabb helyzetben vagyok, amiben csak lehetek. Amber-rel egyszerre léptünk a folyosóra. Eddig sikerült elkerülnöm. Mintha megérezte volna, hogy épp most talál rajtam fogást; szélesen elvigyorodott, és felém csörtetett. A táskám gyorsan még jobban a hátam mögé löktem.

- Nocsak-nocsak! A punk csaj végre nem szakadt ruhákban járkál. – nyávogta. Nem is tudom honnan, de megjelent a két pincsije is. – Látjátok lányok? Milyen jólnevelt! Hallgat a szép szóra. – kacagott, majd mutatóujjával megbökte a homlokom. Már bánom, hogy így öltöztem.

- Kérlek, hagyj békén. Épp indulni készültem! – mondtam, majd próbáltam átmenni köztük… sikertelenül. Teljesen körbevettek.

- Jé, megszólalt a kis csitri! – lepődött meg, persze ironikusan. – Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? – mordult rám. – Fizess, és mehetsz! – tartotta elém a tenyerét.

- Nincs nálam pénz! Pont az ilyen esetek miatt!

- Persze, majd hiszek is neked! – rántotta le a vállamról a táskám majd ellökött. Komolyan, gyúrni fogok járni. Ez megengedhetetlen. Hogy lehetek ilyen gyenge?! – Ez meg mi a szent fene? //írói megj.: Nem írok csúnya szavakat a blogomba. ˇ^ˇ Bár ezt már az előző részekben is észrevehettétek. Többnyire a fenét vagy a francot használom mindenre. ^^’ Ez a kulturált káromkodásom. Egyfajta cenzúra. Mondjuk a World még ezeket is „durva, obszcén vagy bántó szó”-nak titulálja.// Egy plüssbárány?! Ti is látjátok ezt? A nagyszájú egy plüssállattal jár a suliba! Micsoda lúzer. Sajnálom szüleid…

- Befejezted?! Mert tényleg lenne jobb dolgom nálad! – vettem ki a táskát és a barit a kezéből. – Sem a szüleimhez, sem ahhoz nincs közöd, hogy mit hordok magammal a suliba! – taszítottam arrébb, majd szinte futva távoztam a helyszínről. Gyorsan betuszkoltam a plüsst a táskámba.

- Lisander? Te mit…

- Tényleg vicces lány vagy… – mosolygott.

- Kösz a bíztatást! – intettem, és rohantam tovább. A kertészklubban kifújtam magam. Megjelent Violette is.

- Te-tessék Violette, itt a bárányod! – nyújtottam felé.

- Hallottam mindent! – nézett szomorúan. – Miattam piszkáltak.

- De…

- Nem, az én hibám volt. Sajnálom! És nagyon szépen köszönök mindent. – ölelt meg szorosan.

- Nincs mit! – mosolyogtam.

A nap többi része nyugisan telt. Hogy pontosítsak, unalmasan. Lisander-re kicsit dühös voltam. Valószínűleg mindent látott, és most nevet rajtam magában. Nem volt kedvem senkivel sem beszélgetni a reggel történtek után. Órákon próbáltam a tananyagra figyelni, hátha az lenyugtat, de csak bealudtam. Szünetekben pedig csak a PSP-m volt a társam, mint a legtöbb esetben. Tanítás után egyenesen haza mentem. Semmi kitérő. Senki kísérő.

Otthon megengedtem egy nagy kád forró vizet, gyertyákkal díszítettem körbe és besötétítettem. Bekapcsoltam egy kis nyugtató klasszikus zenét, majd becsobbantam a kádba. Relax time!!