Az újrakezdés 4. fázisa - Re-reset

Egy új hét, egy új hónap… egy új én. Nem is értem, miért nem gondoltam erre hamarabb. Egész hétvégén a visszaváltozásomra koncentráltam. Valamennyire sikerült is. Nekivágtam a napnak egy újult énnel.

Egész időben sikerült felkelnem… magamtól.

- De korán keltél! – lepődött meg keresztanyu, a gáztűzhely mellett állva.

- Igen! – mosolyogtam. – Elhatároztam magam. Izgulok egy kicsit.

- Elhatároztad magad? – tette elém az omlettem.

- Nem igazán lényeges. – legyintettem. – Elhatároztam, hogy túlteszem magam a srácokon, és olyan leszek, mint régen. – magyaráztam. Agatha szemei kikerekedtek.

- Mint régen?! De nem úgy volt, hogy új életet kezdesz?

- Mivel az nem épp úgy sikerült, ahogyan gondoltam, visszatérek a jól bevált életmódszeremhez. – ettem egy falatot – Ja, és képzeld! Dolgozni fogok. Holnap kezdek.

- Eh? – lepődött meg Agatha, annyira, hogy majdnem kiköpte a narancslevét. – Dolgozni? De miért?

- Venni szeretnék egy basszusgitárt. – álltam fel, majd elpakoltam magunk után.

- Na! Ez érdekesen hangzik! – mosolygott. – Kíváncsi vagyok. Tanulj meg rajta gyorsan játszani! – állt fel - Hallani akarom!! – csípte meg az arcom.

- Igyekszem! – mondtam, s azzal a lendülettel már úton is voltam az iskolába.

Amint beértem a suliba, az igazgatónővel futottam össze. Úgy tűnt már lehiggadt az utóbbiakhoz képest.

- Elisabeth kisasszony!

- I-igen, igazgatónő?

- Már egy hónapja ebbe az iskolába jár, ideje volna választania egy klubot!

- Itt vannak klubok? – lepődtem meg – Mik a választási lehetőségeim?

- Kisasszony, mi vagyok én? – emelte fel a hangját – Két lábon járó lexikon? Kérdezze a DÖK elnököt! – mondta, majd sietősen távozott. A francba! Akkor most beszélnem kell Nataniel-lel! Még van pár percem gyorsan elintézem, mielőtt még elfelejteném.

- Szia Nataniel! – nyitottam be kopogás után a DÖK terembe.

- Sz-szia Elisabeth! – köszönt… elég zavartnak tűnt. – Elég sok a dolgom szóval…

- Oh, jöjjek később? – mutattam az ajtó felé.

- Nem, nem, csak gyorsan intézzük el. – pakolászta az asztalon heverő iratokat.

- Oké… Az igazgatónő utasított arra, hogy lépjek be egy klubba, és azt mondta, tőled kérjek segítséget a választékkal kapcsolatban. – hadartam. Felnézett. Egy pillanatig nem mondott semmit. Elég lassan tölt. Mosolyogtam.

- Rendben. Megnézem, hol van még hely. – mondta, majd elővet egy hatalmas gyűrűsmappát, melynek minden oldala egy-egy klubot jelentett. – Meg is van! – tette le a dossziét – A kosárlabda és a kertész klub közül választhatsz.

- Az hiszem a kertészkedést fogom választani… – motyogtam – Nem tudod véletlenül merre van a kertész klub, vagy ismersz valakit, aki abba klubba jár?

- Megmutatnám, de lassan csöngetnek és mennem kell… Sajnos nem ismerek senkit. Elnézést. – tuszkolt ki finoman az ajtón, majd becsukta. Hát… ez kicsit sem volt furcsa.

Ugyan kíváncsi voltam, miért is viselkedik így Nataniel, de már becsöngettek, szóval siettem órára. Lisander a helyén ült. Mikor észrevett rám mosolygott. Ebbe meg mi ütött? Végre meg békélt, vagy mi? Elfoglaltam a helyem. Mikor leültem belépett a tanár, és kezdődött az óra. Lisander elém csúsztatott egy lapot.

„Sajnálom, mostanában elég hülyén viselkedtem.” – látszott az egyértelmű bocsánatkérés.

„Semmi gond! :D Mi volt a probléma? :/” – írtam a választ.

„Nem szeretnék róla beszélni…

            Amúgy, hogy vagy? Rég beszéltünk. :D”

„Valóban elég rég. ^^”

Egész órán leveleztünk. Ahogy kérte, a gondját nem firtattam, bármennyire is furdalta az oldalam az a fene kíváncsiság. Elmesélte, hogy írtak jó pár új dalt Castiel-lel, és hogy talán jövőre már koncertjük is lesz. Nagyon örültem ennek a hírnek… Végre hallhatom majd őket zenélni! Én is elmeséltem, hogy elhatároztam, megtanulok basszusgitározni, és dolgozni fogok, hogy megszerezzem a pénzt a gitárra. Erre ő felajánlotta a basszus posztját nekem, mert eddig ők még csak ketten vannak, és amúgy sem ismernek senki szimpatikusat, aki tudna rajta játszani. Én pedig örömmel elfogadtam. Ennyit a visszaváltozásomról. Végül is elég hülye gondolat volt. Szeretek a fiúkkal beszélgetni. Remélem a többiek is hamar megbékélnek.

A nap folyamán jól éreztem magam. A legtöbb időt Lisander-rel töltöttem. Ebből kifolyólag Amber hozzám se szól. A heterokróm megmutatta, hol találom a kertész klubot. Nagyon hangulatos hely. Szeretem a virágokat. Azt hiszem megtaláltam az új törzshelyem. A klubban találkoztam egy Jade nevű sráccal. Egész helyes volt, de a modora lehetett volna jobb is. Mindenesetre nem lesz ez rossz hely. Violett is szereti ezt a helyet. Legfeljebb majd együtt festegetünk.

Nataniel úgy tűnt reggel tényleg nem túlzott. Az összes szünetet a DÖK teremben töltötte az iratok között. Rengeteg dolga lehetett. Armin és Alexy viselkedése maradt a régiben. Eléggé lehangolt. Viszont Castiel-t nem láttam egész nap. Kicsit aggódtam.

- Castiel beteg? – kérdeztem Lisander-t, remélve, ő tudja a választ.

- Nem, úgy tudom a szülei hazautaztak a hétvégén. Biztos velük tölti azt a pár napot, míg itthon vannak. – magyarázta – Miért kérdezed? – húzta össze szemeit.

- Puszta kíváncsiságból. – válaszoltam – Eddig még sosem hiányzott. Csak érdekesnek találtam, mert nem annak a beteges típusnak tűnik. De a szülős dolog mindenre magyarázat. – mosolyogtam.

Az órák után elváltunk Lisander-rel egymástól. Ő mehetett haza, nekem meg Ken szólt, hogy segítenem kell Jade-nek a klubban. Igen a nap folyamán arra is fény derült, hogy Ken szintén a kertész klubot választotta. Passzol hozzá. Szóval az utamat a klub felé vettem.

- Jade! Itt vagy valahol? – kiáltottam, mikor nem láttam sehol.

- Itt vagyok Elisa. – szólt az egyik rózsabokor mögül kikecmeregve. Karja és arca tele volt apró vágásokkal.

- E-ezt biztos így kell csinálni? – kérdeztem aggódó pillantással.

- Nem, de így egyszerűbb. – válaszolta mosolyogva. Mondom, hogy helyes, csak mosolyognia kell!

- Ja, igen! Ken szólt, hogy lenne egy kis dolgom.

- Igen. Ken-re nem mertem bízni, mert… hogy is mondjam, elég… esetlen. – vakarta zavartan a tarkóját.

- Hát igen, Ken az már csak Ken marad. – nevettem. Ő is nevetett velem.

- Szóval, lassan teleltetni kell a növényeket, mert éjszaka már elég hűvös van; nem szeretném, hogy megfagyjanak… Ma csak annyit kellene tenni, hogy bevisszük a cserepes növényeket az üvegházba.

- Étettem! Akkor lássunk is neki! – mosolyogtam.

- Örülök, hogy ilyen lelkes vagy.

- Amúgy már kérdezni akartam, te ide jársz, mert nekem nagyon nem úgy tűnik.

- Nem, én nem ide járok. – emelt fel egy cserepet. Követtem a példáját, majd elindultunk. – Én már nem vagyok gimnazista. Tavaly végeztem, de szeretek ebbe a kertbe visszajönni néha… besegítek.

- Értem. Ez nagyon kedves tőled. – mosolyogtam.

Egy óra alatt bepakoltuk az összes cserepes virágot. Egész jól éreztem magam. Elhamarkodottan ítéltem meg Jade-et. Nagyon kedves, érzelmes fiú. Dolgunk végeztével, elköszöntünk egymástól.

Az épületből kifelé menet összetalálkoztam Ken-nel. Elég nyúzottnak tűnt.

- Ken, nem vagy épp a legjobb formádban. Jól érzed magad? – kérdeztem aggódó hangon.

- Igen, jól vagyok, köszönöm. – sóhajtotta.

- Hát nekem nem éppen úgy tűnik. – fogtam meg a karját, s a legközelebbi padhoz rángattam és leültettem – Mond el mi történt! – simítottam meg a vállát. Szemeibe könny gyűlt.

- Amber… - sóhajtotta.

- Áh, már minden világos. – dőltem hátra. – Mit csinált már megint az a… - idegesedtem be. Miért nem tud nyugton maradni?!

- Tényleg nem kell velem foglalkoznod!

- Hogy ne kéne?! Barátok vagyunk! A barátok, ha mást nem is, de meghallgatják egymás problémáját, aztán, ha tudnak, segítenek… Néha még akkor is, ha nem. – mosolyogtam. Ken csak nézett rám, majd erőt vett magán.

- Miután találkoztunk… a szekrényemhez mentem, hogy összepakoljam a cuccaim. Egyszer csak hárman körém álltak, egyikük ellökött, lefogta a fejem, a másik hátul összefogta a kezeim, Amber pedig elvette a pénztárcám, majd belém rúgott. Kivette a pénzem, és a fejemhez vágta a tárcám.

- Úr isten… Ken! – öleltem meg szorosan – De azért te jól vagy, nem?

- Köszönöm, de én meg vagyok. Nem kell értem aggódni. – tolt el magától. Meghallottam a harangszót.

- Már öt óra? Nekem mennem kell!! – pattantam fel, majd a négyszemű felé nyújtottam a kezem – Nem jössz velem? – mosolyogtam – Kekszem is van, kérsz?

- Megyek! – nevette el magát. – De hová is?

- Gitárt szeretnék venni, és előre kinézem a modellt, hogy tudjam, mennyit kell összespórolnom rá. – tettem egy kekszet a számba.

- Értem.

Ken-nel elmentünk a hangszerboltba, felpróbáltam pár gitárt… melyik állna jobban. Az eladó is nagyon segítőkész volt. Jól éreztem magam, sőt ezzel a kis kiruccanással Ken-t is fel tudtam vidítani egy kicsit. Ki néztem magamnak egy 1000 Frankos (~ 45000 Forint) matt fekete szépséget. Eléggé össze kell húznom magam. Megbeszéltem az eladóval, hogy a közeljövőben jönni fogok érte, szóval nehogy eladja valaki másnak. Még jó, hogy van egy kis spórolt pénzem. Fogalmam sincs mennyi, de van! A hangszerbolt ajtajában ketten kétfelé mentünk. Ken-nek most egy barátra volt szüksége, látszott rajta, hogy a gitárnézés után már jobban érezte magát.

Hazaérve Agatha-t nem találtam otthon. Biztos megbeszélésen van. Elindultam a konyha felé, hogy egyek valamit, de találtam egy cetlit a hűtő ajtaján.

„Kedves Lis!

Sajnos el kellett utaznom pár napra. Akartalak hívni, de tönkre ment a telefonom; út közben veszek egyet. Holnap mindenféleképpen beszélünk! Nem tudom, meddig maradok távol, de egy hétnél nem hiszem, hogy tovább tartana.

Egyél rendesen, feküdj le időben és ne hozz fiúkat a házba! Figyellek!

Sok puszi

            A te tündér keresztanyád”

Sóhajtottam egy nagyot, majd kinyitottam a hűtőt. Üres… túlzások nélkül. Egy kisüveges víz és egy cetli díszelgett benne. Kivettem a vizet, megittam, majd elolvastam a cetlit.

„Bocsi! Nem volt időm bevásárolni… Hagytam egy kis pénzt a hűtő tetején lévő malacban. Oszd be!!

Tényleg sajnálom…”

- Ennyit a vacsiról. – sóhajtottam. Kellett nekem az összes nasst megenni a depresszióm idején! Betettem egy filmet, de a feléig sem jutottam, és bealudtam.