A támadóm eleresztett, majd
felkapcsolta a lámpát.
- Ga-gabriel? – lepődtem meg.
- Őszintén Elisabeth, mit akartál
tenni? – túrt idegesen a hajába Gabe.
- É-én…
- Ne, ne is folytasd! – emelte
fel a kezét. – A lényeg, hogy nem mentél oda. – mosolygott, s erősen átölelt.
- N-nem értelek. – toltam el
magamtól.
- Ne hagyd, hogy Vince kivesse
rád a hálóját! Soha! – szorította meg a vállam. Nagyon, nagyon erősen.
- G-gabe, ez fáj. –
tájékoztattam.
- Bocsi. – engedett el. Az
idegesség és a zavar vörössé festette az arcát. – De tudod, Vince nem éppen úgy
bánik a nőkkel, ahogyan azok megérdemlik. – sóhajtott.
- A pénzre gondolsz? – esett le.
- Akkor láttad? – sóhajtott újra.
- Csak nem…
- De. Vincent pénzért árulja a testét.
– jelentette ki komor arccal.
- Hát… mondjuk manapság már erre
is igény van. – vontam vállat. Gabe annyira nem erre a reakcióra számított,
hogy a lélegzete is elakadt. Szerintem még a szíve is kihagyott egy ütemet. Majdnem
egy percig tátott szájjal állt előttem.
- Te aztán nem semmi módon
reagálod le a dolgokat! – röhögte el magát.
- Az ember maga dönti el, hogyan
teszi tönkre az életét. – magyaráztam karba tett kézzel.
- Ebben van valami. – mosolygott.
– De… légyszi ezt ne mond el senkinek. Mutatóujját a szája elé emelte és
rámkacsintott.
- Rendben. – mosolyogtam. –
Tényleg! El is felejtettem megköszönni, hogy a múltkor segítettél. Elég
kellemetlen helyzet volt. Konkrétan megmentettél. – nevettem. Gabe teljesen
meglepődött, majd gonosz mosoly húzódott az arcára.
- Tényleg ilyen hálás vagy nekem?
- Mo-mondhatni… – pislogtam
értetlenül.
- Akkor akár kérhetnék is cserébe
valamit. – tette a vállamra a kezét. Hogy
mi van?!
- Azt hittem a lovagok nem ilyen
haszonhajhászok. – löktem le a kezét.
- Nem, valóban nem. De ők
automatikusan megkapják hálából a hercegnő kezét. – nevetett. Egy kicsit én is
elmosolyodtam.
- Rendben. – egyeztem bele végül.
– Mit szeretnél?
- Hát… nem is tudom. –
mosolygott.
- Akkor hagyom, had gondolkozz,
és megyek dolgozni. – indultam a dolgomra.
- Munka után beszélünk! – intett,
és az ajtónál kettéváltunk. Mit akarhat
Gabe? Nincs semmim, amit adhatnék neki. Nem is értem.
Szerencsére Dake és a haverja már
elmentek. Steph idegesen toporzékolt a konyhában.
- Minden rendben Steph? – érdeklődtem.
- Az a hülye Dakota srác!! –
morgott. – Rám is rám nyomult, annak ellenére, hogy a legrosszabb oldalamat
mutattam neki. Milyen ember az ilyen? Milyen ember?! – rázott meg a vállamnál
fogva.
- Steph! Nyugi, és ne rázz
tovább, mert a végén még kirázod az agyam a szememen keresztül. – mondtam
remegő hanggal.
- Ja, bocs. – nyugtázta ennyivel,
és eleresztett.
- Mit csinált?
- Ugyan azt próbálta, mint veled.
– dőlt neki a falnak duzzogva. – Én pofán vágtam, Camille leszidott, Dake
elment, de a rendelését persze majd az én fizetésemből vonják le. Plusz, ami
legfölháborítóbb, hogy mindenki előtt elnézést kellett kérnem tőle… Ő meg csak
elégedetten vigyorgott, majd távozott. – mondta szinte kiabálva idegességtől
vörös arccal.
- Mondtam, hogy jobb, ha nem csinálsz
semmit. – öleltem meg.
- De se Gabe, se Vince nem volt
sehol. A többi srác meg túl betoji, hogy kiálljanak az egyik kolléganőjükért!!
– utóbbi mondatát erősen kihangsúlyozta, hogy mindenki hallja. Páran magukra is
vették, és lehajtott fejjel távolabb mentek tőlünk.
- Jól van, jól van! Nyugi. Dakota
már elment, szóval már semmi gond nem lehet. – mosolyogtam.
- Rendben. Lenyugszom. – adta meg
magát, és elindult végezni a dolgát. Én is követtem a példáját.
A műszakom után felöltöztem,
elköszöntem a srácoktól, majd elindultam haza. Fura, hogy Gabriel nem volt sehol. Pedig ő akart velem beszélgetni. Mikor
kiértem, a kávézó sarkánál megpillantottam az éppen fagyoskodó Gabe-et. Emlegetett szamár!
- Szia Elis! – köszönt rám
vidáman már messziről.
- Szia! Eldöntötted, hogy mit
szeretnél? – léptem mellé.
- Fogjuk rá. Először is
hazakísérlek. – fogta meg a kezem, és húzott a jó(!) irányba.
- Honnan tudod, merre lakom? –
pislogtam meglepetten.
- Igazából nem tudom, csak
szoktam látni, merre mész… szóval úgy innentől már szükségem lesz a
segítségedre. – mosolygott.
- O-oké. – dadogtam.
Hazafelé végig fogta a kezem. El
akartam venni, de minden próbálkozásomnál rászorított egyet. Kezdetben kínos
csendben sétáltunk, majd elkezdtünk beszélgetni. Végül is jól éreztem magam a
társaságában… nagyjából, mint mindig. Sok mindent megtudtam róla, de azért még
mindig vannak sötét foltok. Minden olyan kérdés alól, ami kapcsolódott
Steph-hez, vagy Vince-hez kitért. Így
sosem tudok meg semmit. Miért titkolóznak?
- Hát akkor itt is lennénk. –
mondtam a kapuhoz érve.
- Üzenem a keresztanyudnak, hogy
nagyon hangulatos kis házikó. – mutatott a mögöttem álló épület felé.
- Átadom. – mosolyogtam. – Most
viszont már elég késő van, szóval…
- Értem a célzást. – nevetett,
majd szorosan magához ölelt, épp olyan erősen, hogy kellemesen fájjon. A
szorítástól egy halk sóhaj hagyta el a számat. Az ölelés erőssége ellenére
valahogy biztonságban éreztem magam. Az eszem azt súgta toljam el, hisz nekem
Armin tetszik, és nem kellene más fiúkat ölelgetnem, de a testem nem reagált.
Végül Gabe megszakította a kontaktust. Hirtelen a köztünk támadt űrt nagyon
hidegnek éreztem. Elszomorodtam. És szégyelltem magam. Gabe az üres
tekintetemet látva végigsimított az arcomon, majd lágyan megcsókolt. Mi~~~!!!! Egy darabig tétováztam, majd
mikor észbe kaptam ellöktem magamtól, s berohantam a házba.
Felszaladtam a szobámba, és
elterültem a padlón. Ne már! Milyen ember
vagyok? Miért tétováztam? Nagyon nem okés, hogy már három srác megcsókolt, de
ezek közül egyik sem az, aki tetszik…
A szőnyegemen feküdtem, és még
mindig magamat korholtam (úgy egy órával később), mikor kopogást hallottam.
Leszaladtam, kinyitottam az ajtót. Gabriel volt az.
- H-hát te? – dörzsöltem meg a
szemem, hátha csak káprázik… de nem.
- Ez nekem is elég kínos, de nem
maradhatnék nálad egy kis időre? – vakarta zavartan a tarkóját.
- Hát… – Átfutottak a
gondolataimban az egy órával ezelőtt történtek. – Nem hi…
- Tudom, mit tettem. Hiba volt. Gondolatolvasó! [sóhaj] Mármint, nem az
volt a hiba, hogy megtettem, hanem az, hogy most tettem meg. – hadonászott a
kezeivel. – Csak hogy egyértelmű legyen. – szögezte le. – Tisztában vagyok
vele, hogy az érzéseink nem egyeznek meg… még. Túl elhamarkodottan cselekedtem,
de nem bántam meg. Megígérem, hogy idő előtt nem fogom még egyszer
megismételni. [nagy levegő] Szükségem van a segítségedre. – tette össze a
kezeit. Szóhoz sem jutottam. Milyen
érzések? Milyen még?! – Nincsenek igazán barátaim. – vallotta be. – A tesómmal
összetűzésbe keveredtünk, és kidobott otthonról. Itt jössz képbe te. Mesélted,
hogy egy darabig még nem lesz itthon a keresztanyud, szóval rögtön te jutottál
eszembe mint lehetséges megmentőm.
- Rendben. – sóhajtottam pár perc
hatásszünet után. – Még mindig rossz ötletnek tartom, de mégsem hagyhatlak az
utcán aludni. – léptem odébb, és beinvitáltam. – Amúgy, ki az a te testvér, aki
képes kidobni otthonról?
- Nem mondtam még? – rángatott be
egy hatalmas bőröndöt a küszöbön. – Vincent.
- Tényleg? Csak viccelsz! –
tiltakoztam. Ez lehetetlen! – Még
csak nem is hasonlítotok… úgy semmiben. – magyaráztam. Hatalmas röhögés tört ki
belőle, amitől én is elnevettem magam.
- Lehet, de nincs mit tenni. A
rokonait nem válogathatja meg az ember… Viszont, ha jobban belegondolok,
eredetileg az én hajam is szőkés. – birizgálta az egyik tincsét.
- Na ne! – tiltakoztam. – Látnom
kell! – nevettem.
Körbevezettem Gabe-et a házban.
Megmutattam neki minden helyiséget, majd megágyaztam neki a kanapén.
- Bocsi, hogy ide lettél
száműzve. – hajtottam le a fejem.
- Nem gond! Nekem tökéletesen
megfelel. – mosolygott.
Lefürödtünk (külön-külön
természetesen!), majd megvacsiztunk… úgy éjfél magasságában. A legjobb. Mikor
végeztünk Gabe elhelyezkedett a kanapén, én pedig indultam a szobámba.
- Kösz mindent! Elnézőbb vagy,
mint gondoltam. – mondta 100 wattos mosollyal az arcán.
- Ezt bóknak veszem. – ráncoltam
össze a szemöldököm. – Legalább nem vagyok egyedül. – mosolyogtam. – Elég
magányos szoktam lenni, mikor Agatha nincs itthon. – hervadt le az arcomról a
mosoly. Gabe szánakozó tekintettel felém emelte a kezét, de egy pillanatra
megállt, majd az ölében összekulcsolta a másikkal.
- Most már nem vagy egyedül! –
mosolygott kedvesen.
- Igen… Jó éjt! – mosolyodtam el,
majd felmentem a szobámba.
- Viszont! – kiáltotta utánam
Gabe.
Bemásztam az ágyba, majd
kényelmesen elhelyezkedtem. Mi lesz még
itt?!
Vince! Ne! Ne! Ne! ésésésés Vince és Gabe testvérek? WTF? Orpadia üzeni, hogy megakarja ismerni Gabet^^
VálaszTörlésVáratlan és jó volt ♥
Igen? Akkor majd összehozunk nekik egy vakrandit. :3
TörlésKöszi! :D
Rendben! :3 Hol és mikor? xDD
TörlésGabriel minden nap este 10-kor végez. Ha Orpadia a kávézó előtt letámadja, Gabe már túl fáradt lesz, hogy ellenkezzen. x3
TörlésWHAT????? Testvérek????? huhh. ez sokkolt
VálaszTörlésNagyon várom a kövi részt!! Nagyon szuper! Siess vele!
Köszi! :D Mindig igyekszem, ahogy tudok. ^^
TörlésNane....Vincent :'( azt hittem hogy rendes ember es nem arulja magat...
VálaszTörlésNem kell őt rögtön leírni... ;)
TörlésSzerintem Steph is a testvére csak szégyenli ami Vince szerintem nincsin apja,anya és a pénz nem elég és nem tudják más hogy meg oldani
VálaszTörlés