26. - Újra itt

Amikor készen voltam lerobogtam a lépcsőn, de leérve hirtelen megtorpantam. Mi ez? A nappali közepén két hatalmas bőrönd állt. Gyorsan Agatha szobájához szaladtam. Bekukucskáltam a nyitott ajtón.

- Itt meg mi történt? Mini tornádó? – léptem be a teljesen felforgatott szobájába.

- Olyasmi. – rohangált össze-vissza, közben egy harmadik bőröndöt tömött tele ruhákkal.

- Elmész? Hülye kérdés. Jó hogy elmegy…

- Igen. – sóhajtotta. – Nincs egy órája, hogy hívtak. Mire hazaérsz, én már nem leszek itthon. – nézett szomorúan. – Na, de neked menned kell, mert különben elkésel. – tolt ki az ajtón.

- Mennyi időre mész?

- Egy hónap, kettő… talán.

- Olyan sok?!

- A munka az munka. – tárta szét a kezét. – És ha már itt tartunk, ne rúgasd ki magad! – ölelt át.

- Rendben! – sóhajtottam. – Akkor jó utat!

- Te pedig vigyázz magadra, amíg nem vagyok itthon! – nyomott egy puszit a homlokomra.

Még egyszer magöleltem, majd elindultam dolgozni. Alig sétáltam pár métert, hirtelen megjelent előttem Steph.

- Szia! – vigyorgott a pastel goth lány.

- Szia! Hát te? – lepődtem meg.

- Gondoltam jól jönne egy testőr, ha újra megjelenne az a srác.

- Köszi! – mosolyogtam, majd el is indultunk.

Beérve gyorsan átöltöztünk, és beálltunk dolgozni. A szokásoshoz híven jól haladt a munka. Elég sok borravalót sikerült összegyűjtenem. Kétség sem fér hozzá, hogy ez eddig a legsikeresebb estém. Boldog voltam, örültem a sok dicséretnek… aztán megjelent, akitől a legjobban tartottam. Amikor megpillantottam, olyan szintű dühvel vegyített félelem kerített a hatalmába, hogy elvesztettem az egyensúlyom, és tulajdonképpen felbuktam a semmiben. A tálcán lévő üres poharak leestek, én pedig szintén közeledtem ahhoz a ponthoz, ahonnan már nem lehet mélyebbre esni. Valaki azonban hirtelen karjával átnyúlt a derekam alatt, majd talpra állított.

- Jól vagy? – kérdezte aggódó tekintettel Vince.

- I-igen köszönöm. Kicsit meglepődtem, de semmi komoly. – mosolyogtam.

- Jobban kellene vigyáznod magadra. – mosolyodott el lágyan. – Most menj, és köszöntsd az új vendégeket.

- De. A poharak. Össze kell szednem őket. – guggoltam le, és már nyúltam is az üvegszilánkokért.

- Nem! – kapta el hirtelen a csuklóm. – Ezt majd én elintézem. Nem hagyhatom, hogy még egyszer megsérts a gyönyörű kezedet. – Kezét csuklómról a kezem alá csúsztatta, majd adott egy puszit arra az ujjamra, amelyiket az első találkozásunkkor sikerült megvágnom.

- T-te emlékszel? – pirultam el. Őszinte meglepődöttség ült az arcára.

- Már hogy ne emlékeznék egy oly szörnyű esetre, mikor egy hölgy az én hibámból sebesíti meg magát. – állt fel, s engem is magával húzott. Pörgetett rajtam egyet. – Most pedig menj! A vendégek már várnak. Ezt pedig hagyd rám. – mosolygott.

- R-rendben. – válaszoltam, s szófogadóan elindultam az új vendégek asztalához. Elindultam annak ellenére is, hogy nagyon nem akartam ahhoz az asztalhoz menni. A hideg kiráz ettől a sráctól. Óvatosan, közeledtem. A srác végig engem bámult azzal a kujon mosolyával az arcán. Már majdnem odaértem, mikor hirtelen elém vágott Steph. Olyan közel volt, hogy egyedül a szőke-rózsaszín copfjáról ismertem fel.

- Hali! Nagyon örülök, hogy újra látlak titeket itt, a Pour aimer-ban! – üdvözölte a srácokat Steph. Hangából erőteljesen kihallatszott az irónia. Szerencsémre újabb vendégek érkeztek, így én már őket fogadtam. Hálám üldözni fog Steph… és nincs menekvés! Foglalkoztam a vendégeimmel, de közben fél füllel és fél szemmel Steph asztalát figyeltem.

- Megkérdezhetem a neved? – erőltetett egy mosolyt magára a gót lány.

- Dakota, de barátaim csak Dake-nek hívnak. – vigyorgott a srác.

- Tehát Dakota… – kezdte Steph, én pedig mosolyogtam egyet magamban. Kicsit sem tudja leplezni az utálatát. Igazán őszinte ember. Ez tetszik.

Amint felvettem a rendelést, hátra mentem kifújni magam.

- Elisabeth! Kivinnéd a szemetet? – kiáltott az egyik pincérsrác.

- Persze! – mosolyogtam, majd megfogtam a zsákot és indultam a hátsó ajtó felé. Kiérve gyorsan bedobtam a zsákot a konténerbe. Na, ezzel is megvolnánk. Hú, de hideg van. Hirtelen megpillantottam Vincent-et a sikátor másik végében. Hát ő meg mit csinál? Óvatosan közelebb lépkedtem, és megbújtam ez egyik konténer mögött. Hallani még mindig nem hallottam őket, de már egész tisztán ki lehetett venni Vince-et és lányt, akivel volt. A-az a lány! Az a lány öntötte a vázából a vizet a fejére! Vince megcsókolta a lányt. Mi a… Úgy tűnt mindkettejük nagyon élvezi a helyzetet. Mikor ajkaik elváltak egymástól, a lány elővette a pénztárcáját, majd egy nagyobb összeget átnyújtott Vince-nek. Ez nem fordítva szokott lenni? A lány még adott Vincent-nek egy csókot, majd távozott. Már épp indultam volna sötétszőke barátunkhoz, mikor hirtelen valaki befogta a szám, és elkezdett hátrafelé húzni. Behúzott a kávézóba, majd be egészen az öltözőbe. Becsukta, és bezárta az ajtót. Ki az? Dakota? Mi lesz most velem?