23. - Új lány

A szokásosnál korábban értem be dolgozni.

- Szia Camille! – mosolyogtam.

- Szia Elisabeth! – simított végig a vállamon. – Gyorsan szaladj átöltözni, be akarok mutatni nektek valakit! – mosolygott sejtelmesen.

- Igenis! – szaladtam az öltözőbe. Kitártam az ajtót, és megpillantottam Gabriel-t. Meztelen felsőtesttel.

- Bo-bocsi! –takartam el a szemem vörös fejjel, és indultam ki az ajtón.

- Semmi gond, mindjárt kész vagyok! – mosolygott kedvesen. Leemeltem a kezem a szememről. – Gyere csak be!

- De…

- Nem vagyok szégyenlős. – fordult felém. Azok az izmok!! (Áh, kicsit se csorgattam a nyálam… Dehogy!) – Gyere mielőtt még Camille leszid! – csukta be mögöttem az ajtót, és a szekrényem elé terelt. – Cuki vagy mikor zavarba jössz! – nevetett.

- Te is zavarba jöttél volna fordított helyzetben! – mentegetőztem.

- Hát… az a fordított helyzet, teljesen más lett volna…

- Ezt hogy érted?

- Hidd el, én máshogy reagáltam volna, ha meglátlak téged félmeztelenül egyedül az öltözőben. – eresztett el egy kétértelmű mosolyt. Az egész arcom vörös lett.

- Jobb, ha nem tudom? – kérdeztem, de persze tudtam, mire gondol.

- Jobb! – nevetett. – De most már te is öltözz, mert Camille tényleg kiakad, ha nem sietünk. Nyugi, nem nézek oda. – emelte fel megadóan a kezeit, mikor vádlón néztem rá.

- Jó! – sóhajtottam. – De, csak mert sietni kell. – Megvártam, míg elfordult, majd én is hátat fordítottam, és elkezdtem átöltözni. Már szinte teljesen kész voltam, csak a nyakkendőm nem volt kész, mikor Gabe megkocogtatta a vállam.

- Figyu! Tudsz nyakkendőt kötni? – babrálta a nyakában a vörös szalagot.

- Hogy sikerült kikötnöd?

- Fogalmam sincs…

- Rendben, gyere! – húztam közelebb magamhoz a fiút a nyakkendő két végénél fogva.

- Milyen kis agresszív vagy. – nevetett.

- Mert rabolod az értékes időmet… – morogtam.

- Megkössem addig a tiédet? – kezdte el babrálni a nyakamban lógó nyakkendőt. Áthúztam a szalag végét a csomón, majd sóhajtottam egy nagyot.

- Ha tudsz nyakkendőt kötni, akkor miért nekem kellett?

- Kíváncsi voltam, te hogy kötnéd meg. – mosolygott. – Hogy tetszik? – mutatott a mellkasomhoz.

- Te sokkal jobban kötöd meg! – csodálkoztam rá.

- Rájöttem! – nevetett.

- Gonosz! – ütöttem meg a mellkasát. Nevetett tovább, s közben felhúzta a mellényét.

- Mehetünk? – nyújtotta a kezét. Bólintottam, és elindultam anélkül, hogy megfogtam volna.

- Go~~nosz! – nyújtottam ki a nyelvem.

Kiérve Camille felsorakoztatott minket.

- Most, hogy végre mind itt vagytok, be is mutatnám az új munkatársatokat, Stéphanie-t. //sztéfáni// – mutatott a mellé lépő lányra.

- Sziasztok! Hívjatok nyugodtan Steph-nek. //sztef// – mosolygott kedvesen. Szimpatikusnak tűnik… Na, akkor egy rövidke leírás: kb. 170 centi, majdhogynem világosabb bőre van, mint Émilie-nek. Viszonylag hosszú, szőke-pasztellrózsaszín haját két oldalra fonta. A fonatok végén egy-egy koponyás masni. Szegecses nyaklánc, fekete bőrkarkötők, ezüstös gyűrűk. Körmei a hajával harmonizálnak. Az egyenruhájában volt, de a többi részletből kikövetkeztettem, pastel goth.

Sorban bemutatkoztunk, majd nekiláttunk a munkának. Camille Gabriel mellé osztotta be Steph-et. Ez emlékeztet a rég szép időkre.

Jól haladt a munka mindaddig, míg…

- Lis, 5-ös!!

- Megyek! – kaptam fel egy jegyzettömböt, és szaladtam az asztalhoz.

A két srác épp akkor ült le. Egyikük viszonylag magas, barna haj, barna szem… átlagos. A mási srác már érdekesebb volt. Valahogy nem illet Nice látképébe. Szőke-barna haj, bronzos bőr és igéző zöld szemek.

- Sziasztok! Üdv itt a Pour aimer-ban! //Rövidítek… Hogy találhattam ki ilyen hosszú nevet?! -.-’// Van már ötletetek mit kértek? – mosolyogtam illően.

- Hello Elsabeth! – olvasta le a névcédulámat a szőke. – Nem is tudom, mi ajánlasz?

- Hm… A Latte Macchiato-nk kimondottan finom.

- Akkor abból kérnénk kettőn! – nézett társára egyetértésért. Eddig egész szimpi.

- Még valamit?

- Talán… téged tejszínhabbal édes. – kacsintott. Ennyi! Ezzel leírta magát…

- Sajnálom, de ez nem található az étlapon. – erőltettem mosolyt az arcomra. – Valami mást esetleg?

- Jaj, ne légy ennyire kis kérhetetlen! – simított végig a combomon, és kezdte bedugni a kezét a szoknyám alá. Mi a…

- Szia! – fogta meg a kezét a srácnak Gabe, majd illően megrázta. – Üdvözöllek titeket a Pour aimer-ben! Felvenném még egyszer a rendeléseteket… ha nem gond! – grimaszolt magára egy mosolyt Gabriel. – Menj a 2-eshez. – súgta és bíztatóan mosolygott.

Miután felvettem a rendelést, a konyhába mentem, hogy kifújjam magam.

- Tudod, én a helyedben leordítottam volna a pasi fejét, és egy jobbhoroggal kiütöm. – nézett dühösen a szőke srác felé Steph. Elnevettem magam. – Most mi van?

- Semmi csak eszembe jutott, amikor én idejöttem. Úgy tűnik, az újlány érkezésekor mindig van egy „rossz asztal”. De vendégeknek mindig igaza van. Még a bosszantóaknak is.

- Értem, de akkor is… a pasi még mindig téged bámul. – mutatott az 5-ös felé.

- Lehet, de már nem fog tenni semmit. Gabe és Vince figyelnek az ilyen esetekre. – húzódtam egy fal takarásába.

- Nem először fordult elő ilyen? – tette karba a kezeit.

- Hát nem…

- Ez az egyenruha miatt van! – húzogatta lentebb a szoknyáját. – A kirívó ruhák vonzzák a perverz pasikat. – mérgelődött.

- Egyetértek, de ez is a haszon érdekében van… Üzlet.

- Elisabeth, ugye? Hány éves vagy? – nézett végig rajtam.

- 17, miért?

- Egész alacsony vagy, de többnek néztelek. Ezek a ruhák tényleg szörnyűek… – morgolódott. – Akkor még sulis vagy… hova jársz?

- Sweet Amoris. Te?

- Én a Sour Hairis-ba. //Egyszerű szójáték, de megteszi. A „sour” a „sweet” ellentéte. Az „amoris” az „amour”-ból eredeztethető, így megkerestem annak az ellentétét, ami a „haine”. És ebből csináltam „hairis”-t. Jelentése kb.: „Savanyú Gyűlölet”// Gabriel az osztálytársam. – mosolygott.

- Akkor te is úgy 18 körül vagy, igaz?

- Pontosan!

- Lányok ne fecserészetek! Irány dolgozni! – terelt minket Vicent az asztalokhoz.

- Ba~~~ka! – öltötte ki a nyelvét Steph, majd elszaladt az asztalához.

- Sosem változik! – mosolyodott el kedvesen Vince.

- Te ismerted már? – lepődtem meg.

- Mi, nem… nem semmi! – túrt bele idegesen a hajába, majd elsietett. Kusza! Szóval már ismerték egymást… méghozzá elég jól. Fura!

Munka után együtt öltöztünk át Steph-el. Az érzésem, miszerint pastel goth, beigazolódott. Fekete, csontvázmintás harisnya, egy nagyméretű, pasztell lila, hosszított pulcsi hatalmas, fehér fordított kereszttel az elején. Mindezt egy halványlila Mary Jane-fazonú cipővel és egy szegecsek hajpánttal tetőzte.

- Hm? Mi az? Mit nézel? – pillantott rám gyanakvóan.

- Csak csodálom a ruháid. – mosolyogtam.

- Tetszik? Ritka! Lehetnének ilyesmik az egyenruháink… nem gondolod? – pattogott.

- Nem rossz ötlet! – nevettem.

- A te gönceid se rosszak! – pillantott végig rajtam elismerően. Abban a pillanatban meg is dicsértem magam az öltözékemért. Kedvenc bakancs, szakadt nejlonharisnya, skótkockás-láncos-csipkés szoknya, bordamintás póló (amiben a szív is látható), és a bőrdzsekim természetesen. – Azt hiszem, mi ketten jó barátnők leszünk! – karolta át a vállam.

- Lehet! – mosolyogtam.

- Merre laksz? Mehetnénk együtt! – ajánlotta fel, mikor kiértünk az utcára.

- Ne-nem is tudom…

- Biztos vagy benne? – biccentett az út túloldalára. A szőke srác ott állt, és minket nézett. Nyeltem egy nagyot. Most ez követni akar?

- Jó, menjünk! – bólintottam.

- Mindjárt gondoltam. – nevetett.

- Nem vicces! – duzzogtam.

- Jó-jó megértem. Elég para a srác…

Steph egészen hazáig kísért. Természetben kicsit hasonlít Rosa-ra. Megleszünk mi! Sok mindent megtudtam róla, de volt pár téma, amit térített. Főleg, amik Gabriel-lel vagy Vincent-tel voltak kapcsolatosak. Fura! Most már biztos, hogy titkolnak valamit…