- E-li-sa-beth!! – rántotta le
rólam a takarómat Agatha. – Ha így folytatod, be fogom vezetni a takarodót! –
nézett rám szidalmazón.
- H-hány óra? – ásítottam.
- Negyven van. – mondta, majd
távozott a szobámból. Pár másodperc hatásszünetre szükségem volt.
- M-mennyi? – pattantak fel a
szemeim. Minden álmosság elszivárgott belőlem. Kb. 10 perc alatt elkészültem,
és már rohantam is. Csak érjek be
csöngetés előtt a kapun!! Mázlis nap. Pont beértem. De épphogy csak. Amikor
az épület ajtajánál jártam, a kaput már zárták is. A tanár már épp nyúlt a
kilincsért, hogy bemenjen, mikor meglátott.
- Jó reggelt kisasszony! – üdvözölt
erős osztrák akcentussal, majd kitárta előttem az ajtót.
- Jo-Jó reggelt t-tanárúr! – lihegtem
mosolyt erőltetve az arcomra. – Köszönöm! – szaladtam be a terembe, majd
lehuppantam a helyemre.
- Meg is van a mai felelőnk! –
jegyezte meg egyik igenkedves osztálytársam. Fintorogtam egyet, az osztály
pedig felkuncogott.
- Jó ötlet fiatalúr! Ki is
fáradhat! – mosolygott gonoszan a fizika tanárunk. Eleresztettem egy kárörvendő
mosolyt, az osztály pedig felröhögött. A srác lelombozva kivánszorgott a
táblához. – Kérem, mondjon el nekünk mindent a hullámokról, majd részletesebben
fejtse ki az ultraibolya-sugárzást. Kapcsolódó nevek, tulajdonságok, élettani
hatások, satöbbi. – Leült, keresztbetette a lábát, kezeit pedig összefűzte a
térdén. A srác össze-vissza pislogott, és makogott valamit. A tanár úr sóhajtott
egy nagyot. – Rendben, használhatja a táblát, ha szeretne szemléltetni valamit.
Kezdheti! – legyintett a tábla felé.
A srác végül egész órán felelt…
pontosabban próbált, de nagyon nem ment neki. Herr Grausam (ez egy gúnynév, a német
„grausam” szó magyarul annyit tesz „kegyetlen”) végül nagyvonalúan megadta neki
a kettest. Csengetés után Herr G. távozott. A srác, aki felelt dühösen az
asztalom elé sétált.
- Ezt nem úszod meg! – ordított le.
- Mit csináltam? – pislogtam értetlenül.
Nehogy engem vádolj már a nagy szád
miatt!
- Miattad feleltetett Grausam
engem!! – hajolt közelebb.
- Herr Gruber-re (eredeti név)
gondolsz? – tettettem tovább a hülyét, mivel a tanár úr éppen a fiú mögött
állt. Megkocogtatta a srác vállát.
- Mi van már? – fordult meg
igenkedves osztálytársam ráüvöltve Herr G.-re. Mikor meglátta ki is áll
mögötte, rögtön összehúzta magát. – E-elénézést…
- Fiatalúr, hogyan is szólított
az imént? – fonta karba a kezeit Grausam.
- Áh… t-tanár úr! Tudja ezek a
német nevek elég bonyolultak, tudja… – vörösödött el a füléig a srác.
- Ne is folytassa! Kérem,
kövessen a tanáriba. – indult az ajtó felé, a srác pedig szó nélkül követte.
- Jól vagy Elisabeth? – szaladt hozzám
Lisander a terem másik végéből. (Fizikán éppen nem mellettem ül.)
- Kösz! Megvagyok. És te? –
vigyorogtam.
- Huh, jól van! – könnyebbült meg.
– Ha viccelődsz, akkor nincs baj! – mosolyodott el.
- Mi lenne a baj? – billentettem oldalra
a fejem.
- Hát… na mindegy! – ült le
mellém. – Azt hiszem, Gruber kedvel téged.
- [Sóhaj] Úgy gondolod? – könyököltem
az asztalra, és szerelmes tekintettel merengtem az ajtó felé.
- Hagyd ezt abba! – bökte meg
nevetve a vállam.
- Jó-jó! – nevettem. – De igazad
lehet. Ráadásul ez nekem csak jó. Nem igaz?
- De. Adandó alkalommal azért
szólj majd pár szót az érdekemben, oké? – veregette meg a vállam.
- Mindenféleképpen!
A nap hátralévő része az első
órához képest elhanyagolható értékű volt. Pár szünetben próbáltam keresni
Armin-t és Alexy-t de sehogy sem találtam őket. Túl nagy ez az iskola! Miért nem tudtak ugyanabba az osztályba kerülni,
mint én?
Tanítás után siettem haza, hogy
rendesen el tudjak készülni a munkába. Ha
már reggel 10 perc alatt összekapkodtam a dolgokat, akkor munka előtt legyek
precíz, és összeszedett, nem igaz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése