20. - Az üzenet

- Li~~~s! Csak még öt percet had… Tízet. Lis! – rontott be a szobámba Agatha. – Ha nem kelsz fel végre, el fogsz késni! Már fél órája ébresztgetlek. – csapta be az ajtót a mondandója után. Fél percig csak meredtem a plafonra, majd lerántottam a takarom. A hideg majd kikerget az ágyból. – gondoltam. Bevált. Felültem, de még egy percig csak ültem, és bámultam a meztelen lábujjaimat. – Lis! Ne szóljak még egyszer!

- Jó-jó! Adj öt percet! – tápászkodtam fel, majd bevettem a fürdőt. Megmostam a fogam majd, egyik oldalra összefontam a hajam. Sima piros farmer, láncok, fekete trikó, Jack Daniel’s pulcsi, tatyó, szemüveg és indulás. Felkaptam a papírzacsit a konyhaasztalról, felvettem a bakancsom, a dzsekim és egy kötött sapit. – Szia!! – kiáltottam vissza az ajtóból. Bedugtam a fülesem, amiből a New Chance To Begin szólt. Végigtomboltam a suliba vezető utat, majd melankolikus hangulatban leültem a helyemre. Ez szuper! Annyira siettetett Agatha, hogy nekem sikerült beérnem elsőnek. Amíg egyedül voltam, csak nyomkodtam a PSP-m. (Tekken 6 a legjobb!) Kisvártatva megérkezett pár osztálytársam, akiket nem igazán ismerek. Lassan megjött egy ismert személy is.

- Szia Elisabeth! – köszönt kedvesen Iris.

- Szia! Mi újság? – tettem be a padba a PSP-m.

- Rögtön a lényeget mondom. Kentin néha küld egy-két SMS-t… ezek ilyen… hogy is mondjam…

- Helyzetjelentés?

- Ha… ez jó! – mosolygott. – Igen. Érdekel? – csillant fel a szeme.

- Ühüm! – vágtam rá lelkesen. Mégis csak barátok vagyunk, nem?

- Azt írta, egész jól halad, de nagyon hiányzol neki.

- Igen? – lepődtem meg. De belegondolva felesleges volt, hisz tudtam, hogy tetszem neki.

- Valami bíztatás? – vette elő a mobilját.

- Hm… Írd neki, hogy Elisabeth üzeni: „Hajrá!” és… hogy várja, hogy újra találkozzatok.

- O~~ké~~~… Így jó? – adta oda a telefont. Ez volt az üzenet:

„Szia Ken! Örülök, hogy jól haladsz! :) Elisabeth is üdvözöl. Azt üzeni, hajrá! Nagyon szeret, és vár vissza! ;)”

- I-iris! – morogtam a lány nevét. – Nem szép dolog kiszínezni, amit mondtam. Egy szóval sem említettem, hogy szeretem őt!! – hordtam le szegényt.

- De… – hajtotta le megbánóan a fejét.

- Nincs de! Írd át! – nyomtam vissza a kezébe a mobilt. Ő csak egyre jobban ideges lett, elpirult. – Mo-mond, hogy nem!! U-ugye nem? – dadogtam. Még jobban zavarba jött, zsebre tette a készüléket. Felálltam, és a tekintetét kerestem, ami elég nehézkesen ment, ugyanis nem nagyon akart rám nézni. – Mond. Hogy. Nem. Küldted. El!! – hangsúlyoztam minden egyes szót. – Iris?! – néztem rá szúrós tekintettel.

- Hát…

- Miért küldted el?! – fakadtam ki. Ő csak lehajtott fejjel állt. Meg se szólalt.

- Hé-hé, mi folyik itt? – lépett hozzánk Lisander.

- Iris hülyeséget csinált! – fordultam a fiú felé, és a lányra mutattam.

- Na-na… Nyugi! – csitítgatott. – Mit csinált?

- Elküldött Ken-nek egy olyan SMS-t, amiben azt írja, szeretem őt – magyaráztam. Lisander Iris-re pillantott, majd a zsebében lapuló telefonra, végül rám.

- Igaz ez? – fordult Iris-hez.

- I-igen… De, nagyon sajnálom Elisabeth! – nézett rám könnytől csillogó szemekkel. – Nem akartam rosszat, csak gondoltam, így Ken boldogabb lesz. – fogta meg a kezem.

- Há-hát… – simogattam zavartan a tarkómat.

- Ilyet akkor sem csinálhatsz! – mondta Lisander lágyan simogató hangjával egy hatalmas sóhaj után.

- Tudom, és tényleg nagyon sajnálom Elisabeth!!

- Nem kell sajnálkoznod! – mosolyogtam. – Viszont én elnézést kérek a kirohanásomért, de valahogy nagyon felidegesített a dolog.

- Nem, nem, jogos volt. – bólogatott Iris.

- Akkor ezt megbeszéltétek? – tette kezeit a vállunkra Lisander. Iris-sel összemosolyogtunk, majd bólintottunk. – Ennek örülök! – mosolyodott el elégedetten a „békebíró”. Megérkezett a tanár. Mindannyian leültünk a helyünkre. Elkezdődött az óra. – Még sosem láttalak ennyire idegesnek. – súgta a heterokróm.

- Talán, mert a jelenléted megnyugtat. – mosolyogtam.

- Akkor talán mindig veled kellene lennem. – nevetett. A fülem hegyéig elvörösödtem, és csak bámultam rá. Ne mondj már ilyeneket!!