2014. február 16., vasárnap

28. - Hőhullám

// Elnézést a sok kimaradásért, de írói válságba kerültem. Mindenféle történetszál eszembe jut, csak az nem, amire szükségem van. Ez a rész is közel egy hete íródik, és sajnos meg is látszik rajta. Igyekszem összeszedni magam, de a tavasz közeledte csak rátesz még egy lapáttal a rossz közérzetemre. //


[2014. január 10.]

Reggel kipihenten keltem. Megmosakodtam, összekészülődtem és lementem reggelit készíteni. Épp szedtem elő a tojásokat a hűtőből, mikor valaki elkezdett mozgolódni a hátam mögött. Hátra pillantottam és megláttam a kanapén ülő Gabe-et kócos hajjal, ásítás közben.
- Jó reggelt! – mosolyodtam el. Olyan, mint egy kiskutya. – Reggelit?
- Kérek! – csillantak fel a szemei, és már az asztalnál is ült. Semmi kétség… Pont olyan. – Mit csinálsz? – könyökölt az asztalra, és kezeivel támasztotta a fejét.
- Most az egyszer választhatsz. – mosolyogtam.
- Tamagoyaki-t! – pattant át az asztalon, és már mellettem is volt.
- Ho-hogy mit? – meredtem rá érzéstelen arccal
- Hát tamagoyaki-t! – tárta szét a kezét felháborodva, mintha én lennék a hülye, hogy nem tudom.
- Oh, hát persze! Tamagoyaki-t!
- Fogalmad sincs. Igazam van? – rázta fejét.
- Abban biztos vagyok, hogy kaja és japán. – billentettem oldalra a fejem.
- Ez mind helyes. A tamagoyaki japán omlett. Nagyon finom ám. – lelkendezett. – Megcsinálod?
- Mondanám, hogy igen, de nem tudom, hogy kell.
- Majd súgok. – kacsintott.
- Akkor már te is megsüthetnéd.
- A szakács szakma nem nekem való… hidd el nekem. – araszolt egyre hátrébb. – Csak azért tudom, hogy kell csinálni, mert az egyik barátom imád japán kajákat főzni, és mindig néztem, ahogyan csinálja. – magyarázta.
- Értem. [sóhaj] Megcsinálom.
- Juhé! – pattogott. Felült a pultra és elkezdte sorolni a hozzávalókat.
Végül ketten csak összehoztuk ezt az omlettet, és nem azért mert én csináltam, de finom volt. Reggeli után megvártam, míg Gabe elkészült és együtt elindultunk. Adtam neki egy kulcsot a házhoz, hogy ha hamarabb ér haza, akkor is be tudjon azért menni. Séta közben feltűnt, hogy újra a régi.
- Gabe?
- Igen?
- Miért voltál olyan fura reggel?
- Fura?
- Ühüm. Tisztára lefejlődték.
- Mi van?
- Úgy viselkedtél, mint egy kiskutya. – nevettem.
- Hát, nem tudom. Reggeli fáradság. – vágott gondolkodó fejet.
- É~rtem.
- Szia Elisabeth! – köszönt Lisander mögülünk.
- Sz-szia! – néztem rá zavartan.
- Bemutatsz a barátodnak? – méregette Lisander kék társamat.
- P-persze! Gabe, ő itt Lisander, az egyik osztálytársam. – mutattam a heterokróm srácra. – Lisander, ő itt Gabriel, az egyik munkatársam. – mutattam a másik srácra.
- Azt hittem annál többek vagyunk. – mondta egyszerre mind a két fiú, majd gorombán egymásra néztek.
- Igen, barátok vagyunk. Szépen üdvözöljétek egymást, és mindenki menjen a dolgára! – legyeztem az arcuk között. Kezet fogtak, Gabe rám mosolygott, majd elindult.
- Nem szimpatikus a fiú. – jelentette ki pár perc néma séta után Lisander.
- Szerintem ez az érzés kölcsönös. – nevettem.
- Nekem akkor sem szimpatikus.
- Legalább van bennetek valami közös. – böktem oldalba.
- Lehet. – fordult el, de láttam, hogy elmosolyodik a durcás hangja ellenére. – Elisabeth, nemsokára lenne egy koncertünk. – mondta egy kis idő után.
- Lisander… mondtam, hogy az lenne a legjobb, ha kilépnék. Ugye?
- Igen.
- Ezt úgy értettem, hogy kilépek. – magyaráztam.
- De…
- Nem szívesen töltenék 2 percnél többet egy helyiségben Castiel-lel. Sajnálom, de a döntésemen nem tudsz változtatni.
- Értem, de… nem szívesen pótolnálak. Nem akarlak, és nem is tudnálak. – fordult velem szembe. – Nem tudnád csak úgy félretenni a dolgot? – nézett rám kérlelőn.
- Nem is tudom…
- A kedvemért. A rajongóid kedvéért…
- Jó. – sóhajtottam. – Egy feltétellel: nem kommunikálok Castiel-lel.
- Remek! – ölelt át vigyorogva.
- Mikor is lenne esedékes ez a koncert? – kérdeztem miután eleresztett.
- Március vége, április eleje… valahogy így.
- De, az közel 3 hóna! Mi az, hogy nem sokára?
- Gondoltam jobb előbb letudni ezt a beszélgetést. – mosolygott.
- E-li-sa-beth! – ugrott a nyakamba hátulról Rosalia. – Látom újra beszélgettek. Ez jó! – vigyorgott. – Mit válaszolt? – szegezte a kérdést Lisander-nek.
- Igen. – mosolygott elégedetten a heterokróm.
- Szuper! – karolt belénk Rosa.
- De a döntésem határozottan… – nem fejeztem be, mert a tekintetem megakadt a nem rég említett vörös személyen, akinek a szeme alatt még mindig lila folt éktelenkedett. Rosa és Lisander végigkövették a tekintetem.
- Tudod ki tette? – ugrott elém izgatottan Rosa.
- Hogy mi? – értetlenkedtem.
- A monokliját nézed, nem?
- D-de… Ki volt? – néztem el Rosa válla felett, hogy a fiút vizslathassam.
- Nem más, mint az az úriember. – mutatott vigyorogva a mellettem sétáló srácra.
- Komoly? – kerekedtek el a szemeim.
- Szégyellem is magam érte. – fordult el vörös arccal.
- Ugyan Lys, ne szerénykedj! – veregette meg a lány a srác vállát. – Képzeld, annyira ideges lett azután, hogy megtudta, mit tett Castiel, hogy Leigh-el alig tudtuk lenyugtatni. Aztán délután áthívta Cast-ot, hogy „valami fontosat” meg kell beszélniük. Cast belépett az ajtón, Lys pedig egy gyönyörű jobbhorgot vitt be neki. – utánozta a mozdulatot röhögve. – Majd addig szidta, míg a srác egy aprócska ponttá nem zsugorodott szégyenében. – nézett át a mutató- és hüvelykujja által kreált lyukon. – És mind ezt érted kisanyám! – mondta vidéki akcentussal, és átkarolt.
- Li… – kezdtem bele mondandómba, de Lisander lestoppolt.
- Nem akarok róla beszélni. – temette vörös arcát a tenyerébe.
- Miért? – billentettem oldalra a fejem. – Tök kedves dolog volt. – hámoztam le a kezét az arcáról. – Ugyan nem szívlelem az erőszakot az életben, de akkor legszívesebben én is azt tettem volna. – mosolyogtam, majd átöleltem. – Köszönöm! – fúrtam az arcom a mellkasába. Először megilletődött, de viszonozta az ölelésem. Eltolt magától, és mélyen a szemembe nézett.
- Érted bármikor! – mosolygott, és megsimogatta a fejem tetejét.
- Oh~~~ – hallatszott Rosa sóhaja Alexy-ével párosulva.
- Mondanám, ha nem az a srác tartana a karjai közt. – húzta ki magát sértődötten Alexy.
- Most miért mondod ezt? – nézett rá mogorván Rosa.
- Mert ez így nagyon nincs rendjén!! – ragadta meg a csuklóm a kék, és elkezdett húzni a suli felé.
- De, nagyon is rendjén van! – kapta el a másik csuklóm Rosa, és az ellenkező irányba húzott.
- Srácok, ne már! Szétszakadok… – kiáltottam fájdalommal teli hanggal. Nem foglalkoztak velem. Lisander meg csak állt, és értetlenül pislogott.
- Akkor is velem jön! – erősködtek. Aztán *reccs*. Sikerült letépniük a pulcsim két ujját. Mind a ketten csak álltak, hol a kezükben lévő ujjakra, hol a csupasz karjaimra nézve.
- Oops. – törte meg végül Rosa a csendet.
- É-én… – gyűltek könnyek Alexy szemébe. – Én annyira sajnálom! – bőgte el magát. Felhúzta a karomra a leszakadt ujjat, majd elkezdett szorongatni. Neki még jobban fáj, mint nekem.
- J-jól van, nyugi! – simogattam a hátát. – Ez csak egy pulcsi… volt. – mosolyogtam.
- D-de… – szipogta.
- Én is sajnálom. – mondta Rosa még mindig sokkos állapotban.
- Jó mindenkinek el van nézve, de most már menjünk, mert elkésünk. – hámoztam le magamról Alexy-t, majd elindultam a kapu felé. Útközben kibújtam a pulcsimból, és bedobtam a szekrényembe.
- Látom, az ép ruháid sem bírják sokáig. – csapta be a szekrényem ajtaját Amber.
- Látom, nem bírod ki, hogy ne szólj bele a dolgaimba. – húztam fel a tesis pulcsimat.
- [sivítva felnevet] Lúzer! – köpte mogorva arccal. – Viszont érdemelsz egy piros pontot. – tette a vállamra a kezét, én pedig lesöpörtem.
- A mindenit, ez volt életem minden vágya! – gúnyolódtam. – És ugyan miér? – fontam karba a kezeim.
- Végre leszálltál Castiel-ről, és ezt jutalmazni kell. De mivel elég sokára sikerült, így csak szóbeli dicséretben részesítelek. – sóhajtott szomorúan. – Becsüld meg jól!
- Mintha valaha is… áh, hagyjuk! – legyintettem. – Felesleges elmagyaráznom, úgy sem értenéd. – pöcköltem meg a homlokát, majd elsétáltam.
- Visszaszívtam! – sipákolt. – Nincs dicséret! – mordult fel, majd bevágódott a női mosdóba. Komolyan azt hitte, hogy érdekel? Ennyire szőke még ő sem lehet… Vagy mégis?
Az eseménydús reggel ellenére a nap unalmas volt. Nem történt semmi. Január ellenére fülledt meleg volt. Mindenki szét volt esve. A diákok szétfolyva a padon, a tanárok pedig csak vontatottan beszéltek. Idegesítően lassan telt a nap.
- Annira elfáradtam! – ásítottam kinyújtózva, mikor kiértem a friss levegőre.
- Ne is mond! Még vásárolni sincs kedven. – húzta a táskáját a földön Alexy. – Teljesen kimerültem. – ásított.
- Ja! Hazamegyek és alszok reggelig. – ásított Armin is.
- Szintén! – mondtuk kórusban a kékkel.
A kapunál elváltunk, és ment ki-ki a maga útján. Az ajtóhoz érve előkapartam a kulcsom a táska legaljáról. Kizár, kinyit, levesz, ledob, ledől. Hát igen, a szobámig sem jutottam el, elsétáltam a kanapéig, ami meglepő módon ki volt húzva, de a fáradság miatt, még ez sem érdekelt, és elterültem rajta. Behunytam a szemem, de valahogy nem sikerült elaludnom. Forgolódtam össze-vissza, míg valamibe bele nem ütközött a lábam. Lassan felerőlködtem a szemhéjaimat, és egy égkék szempárral találtam szemben magam. Annyira megijedtünk mindketten, hogy szabályosan leugrottunk az ágyról.
- A frászt hoztad rám! – lihegte Gabriel.
- Te mondod? – vádoltam.
- Nem számítottam arra, hogy megzavarnak álmomban. – tápászkodott fel.
- Én meg nem számítottam… semmire. – egyenesedtem fel én is.
- Legközelebb nézz körül, ha befekszel egy ágyba.
- Bocs már, hogy otthon éreztem magam. – vágtam rá sértődötten, majd apró szünet után mindketten felröhögtünk.
- Amúgy jó, hogy jöttél, mert még elkések. – dobta le magáról a takarót, és beszaladt a fördőbe.
- Dolgozol? – lepődtem meg.
- Minden hétköznap. – válaszolt fogmosás közben.
- Akkor, jó munkát! Nem ígérem, hogy fent leszek, mikor hazaérsz, mert hullafáradt vagyok. Jó éjszakát! – ásítottam.
- Jó éjt! – nevetett.
Felérve gyorsan letusoltam, majd bebújtam a pihe-puha ágyikómba. Téli hőhullám, a tengerpart átka. Pedig reggel még milyen jó idő volt!

4 megjegyzés:

  1. Héj. Ez. Nem. Igazság. Lis megölelhette Lisandert. Bez'zeg Orpadiát inkább Cashez tereli xDDD Amúgy is olyan, mint Alexy. Szóval.

    Hehe, íróiválság?! :D Ismerős!

    Szerintem jó volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi? Nem is terelt senkit sehova... xD

      Köszi! ^^

      Törlés
    2. Kijött belőlem a szájfosás > w < Ilyenkor nem lehet érteni! xD

      Törlés
    3. Így már minden világos! x3

      Törlés