9. fázis - Ha a naivitás fájna… (last part)

Szóval futottam a kijárat felé. Igazából nem is nevezhetném futásnak, mert két lépés után Armin megmarkolta csuklóm, és visszarántott. Pont az ölébe estem. – Egy próbát azért megért. – mosolyogtam zavaromban. Pedig majdnem…

- Hát ti? Minden jó részből ki akartok hagyni? Ez elég önző dolog ám… – nézett ránk durcásan Alexy. Testvére gyorsan talpra állított, megpillantottam a kék által választott ruhákat… ledöbbentem.

- Figyelj! Kössünk kompromisszumot. – vetettem fel az ötletet.

- Hallgatlak…

- Vagy felpróbálom az összeset, de akkor nincs több „kívánságod”… VAGY kiválasztasz egy, ismétlem egy egész szettet, amit felveszek. Utána pedig kívánhatsz még… – vázoltam a lehetőségeket. – de kérlek, mára legyen ennyi elég! – tettem össze a kezeimet. Gondolkozott egy darabig, majd mélyen sóhajtott.

- Adj két percet és összeállítom a legjobbat. – indult útjára. Megkönnyebbülten felnevettem és legörnyedtem a székre.

- Rendkívüli a meggyőzőerőd. – nevetett az iker másik fele mellettem. – Nekem a 17 év alatt nem sikerült megegyeznem vele. – veregette meg elismerően a vállam.

- Kösz! – mosolyogtam.

Amint Alexy megérkezett a kezembe nyomta az összeállítását, és betolt az egyik fülkébe. Rózsaszín… Felvettem a zoknit, a cipőt, betűztem a kiengedett hajamba a díszt, ahogy gondoltam kell, majd elkezdtem felhúzni a ruhát…

- Lisa!! Mit csinálsz még eddig? – kérdezte a kék idegesen, és hallottam a lépteit közeledni.

- Alexy, még ne… – kezdtem bele mondandómba, de akkorra Alexy már elhúzta függönyt. Lefagytam. Alexy is. Megpillantottam Armin-t szemben velem, aki csak nézett, majd lassan elkezdett folyni a vér az orrából. Amint észbe kaptam elhúztam a függönyt.

- Bo-bocsi. – dadogta a kék. – Miért nem szóltál, hogy még nem vagy kész?

- Én próbáltam… – morogtam. – Segíts inkább a bátyádnak! – utasítottam. Gyorsan magamra rángattam a ruhát.

- Aranyos fehérnemű! – nevetett Alexy. He?! Franc! Tényleg… A pedomacis bugyim van rajtam. Azt is pont ma kellett felvennem. Én balga. – Most már kész vagy? – kérdezte óvatosan.

- Egy pillanat! – válaszoltam. Gyorsan megnéztem magam a tükörben. Végül is, egész cuki… DE NEM EBBEN AZ ÉLETBEN!!!

Határozottan elhúztam a függönyt, mire mind a két fiú felkapta a tekintetét. Ráült a döbbenet az arcukra. Armin lejtette a kezét az orra elől, ám testvére feleszmélt és gyorsan visszaemelte neki.

- E-ez… – dadogta a kék.

- Szörnyű, mi? – emeltem fel a szoknyám két oldalról.

- Dehogy! – ugrott elém. – Csodásan nézel ki!! – ragadta meg kezeimet, és erősen megszorította. – Gyönyörűbb vagy, mint valaha! – nézett mélyen csillogó szemeivel az enyéimbe. Hagyd abba Alexy, különben meleg létedre újra beléd szeretek. – Mondd meg neki Armin!! – engedett el és fordult az említett felé. A srác felállt, elém lépett, zsebre tette a zsepijét, s gyönyörű kék tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. Kezeit lágyan arcomra simította…

- Nagyon aranyos vagy!! Oké? – mondta határozottan.

- O-oké! – hebegtem. Arcom égett, ám most az övé nem. Beléd, beléd szerethetek… ugye? De, nem. Neked már valaki tetszik. Akkor miért vagy velem ilyen kedves? Nem, nem szabad. Egy lépést hátráltam, majd végignéztem magamon. – Szóval akkor szerintetek jó? – kérdeztem mosolyogva. Leültek, keresztbetették a lábukat (mindezt tökéletesen egyszerre), majd morfondírozó arccal bámultak. Elég sokáig ahhoz, hogy kellemetlenül érezzem magam.

- Igen! – kiáltották végül egyszerre száz wattos vigyorral az arcukon. Szeretnek felhúzni… És akkor, meghallottam egy gép kattanását.

- Ca-castiel? – néztem ijedtem a fényképet készítő srácra. – Te, te mit csinálsz itt? – kérdeztem teljes kétségbeesetten.

- Gondoltam dokumentálok egy érdekes pillanatot. – vigyorgott, majd készített még egy képet. Eddig észre sem vettem kárörvendő punk társát. Mogorván ránéztem, aki így - tettetett ijedséggel - röhögve elszaladt. – Még a haveromat is elkergetted… – nézett rám szidalmazón. Kaptam a lehetőségen, és a telefonja után ugrottam. Meg van!! Ugyan a telefont sikerült kivennem a kezéből, de én az ő markaiban ragadtam. – Na, most mi lesz? – húzta pajkos mosolyra ajkait.

- Elengedsz. – jelentettem ki teljes higgadtsággal.

- Igen, – nevetett – mert én vagyok a jót tévő tündéranyó. – gúnyolódott.

- Tudod, hogy egyáltalán nem vagy vicces? – néztem rá durcásan. – Letennél? – kértem elég tűrhető hangnemben.

- Mit adsz érte?

- A telefonodat?

- Az már nálam van! – marta ki kezemből az említett eszközt. Egy morgással feleltem a tettére.

- Most zsarolni akarsz?

- Elképzelhető. – nevetett.

- Jó. – sóhajtottam. – Kompromisszum?

- Figyelek… – húzta fel egyik szemöldökét.

- Lehet egy kívánságod, ha eleresztesz, és még egy, ha kitörlöd a képeket. – jelentettem ki.

- Megegyeztünk! – tett le, majd nyújtotta kezét. Megragadtam és kezet ráztunk. – Na~í~v!! – nyújtotta ki a nyelvét, s már kint is volt az üzletből. – Majd felkereslek a kívánságommal, a képeket pedig megtartom. Nem vagyok én telhetetlen. – röhögött, majd intett és eltűnt. Franc!! Ha nem lenne rajtam ez a ruha… Már rég lerohantam volna! Besétáltam a fülkébe és átvedlettem. A ruhákat Alexy kezébe nyomtam.

- Rendben vagy? – nézett rám aggódón. – Akartam segíteni, de nem nagyon tudtam volna mit tenni ellene. – nézett rám szomorúan.

- Semmi baj! – legyintettem. – Az én problémám. – nevettem zavartan. Nem akartam, hogy emiatt rosszul érezze magát. – Igazából, ha odajöttél volna, magam löktelek volna arrébb… – mosolyogtam, majd Armin-ra pillantottam, akinek újra megeredt az orra vére. Szegénykém.

- Sajnos muszáj volt orrba vágnom. – mondta halálnyugodt arccal a kék. – Ha nem teszem még ők ketten összeverekedtek volna. – csóválta a fejét, majd visszahelyezte a ruhákat a helyére.

- Rendben vagy? – kérdeztem a széken ülő feketétől vállára téve a kezem.

- Ühüm… Megvagyok, kösz. – dünnyögte orrhangon.

Amint Alexy visszatért, megköszöntem a fiúknak a délutánt, a ruhákat, és elbúcsúzkodtam. Hazaérve átvizsgáltam az új szerzeményeimet. Fekete fűző; fekete tüllszoknya; fekete ing, apró fehér keresztekkel; Mary Jane-fazonú, fekete cipő; fekete bőrnaci; sötétszürke póló, hatalmas vérző vörösrózsával az elején; szögecses vállú, fekete zakó; reneszánsz stílusú, fekete blúz; zöld, skótkockás szoknya; élénk lila, kapucnis pulcsi, halott-cica mintával az elején; vérvörös farmernadrág; mélybordó, csipkés-ujjú felső és apró kiegészítők (hal-csontvázas hajcsat; zöld és vörös nyakkendő; vörös pamutharisnya; fekete, ujjatlan kesztyű és pár szegecses karkötő). Életem legjobb bevásárlása. És még szakadt dolog sincs közte. Alexy lesz mostantól a személyes stylistom! Ezzel a hatalmas elhatározással, gyorsan bevettem a fürdőt, majd halálfáradtan bebújtam az ágyba. Beszéltem egy sort Aghata-val, aki mondta, hogy holnap körül ér haza. A telefonálás befejeztével, nyugalomra hajtottam a fejem. Öt percbe sem tellett, és elaludtam.