13. fázis - Koncertkészületek Karácsonnyal ötvözve

Szépen lassan teltek a napok, a hetek. A széljárás megfordult. Hozta a hideget a hegyek felől. Winter is coming. //Bocsi… ^^ nagy Trónok harca rajongó vagyok!! ;)// Minden délután gyakorolgattam, tanulgattam. Edzésben tartottam Luna-t. Napról napra egyre jobban haladtam. A szokásosnál is gyorsabban fejlődtem. Decemberben már a fiúkkal próbáltam. Castiel-éknek hatalmas házuk van egy hatalmas, tökéletesen felszerelt garázzsal. Szinte a lakásommá vált az a helyiség ezalatt a pár hét alatt. Sajnos a srácok dobosa éppen városon kívül tartózkodik, így Nathaniel(?) állt be a helyére. Meglepett, mikor megkaptam a hírt, de nagyon jól dobol.

December 13-án, pénteken a fiúk hivatalos Grim Silence taggá avattak. Nem volt durva beavatás. Ki kellett mennem a temetőbe virágot szedni. Ez eddig rendben is volt, de jött valami Dimitry nevű pasas, és ki akarta szívni a vérem. Na, ott rendesen beparáztam… Szerencsémre a srácok végig szemmel tartottak, szóval, mikor megesett volna a dolog, elkergették. Milyen őrültek vannak manapság. Kislányokat éjszaka a temetőben ijesztgetni…

Elérkezett december 24-e, a várva várt nap. Leigh-nek sikerült beszervezni a csapatot a helyi klub karácsonyi fesztiváljának zenekarai közé. Többnyire helyi zenészek léptek fel, de voltak, akik a környező kisebb településről érkeztek.

Este alig bírtam elaludni az izgalomtól, így elég nyűgösen keltem. Megmosakodtam, megreggeliztem. Előkerestem Agatha műfenyőét. Rózsaszín… Nem is ő lenne. Miután sikerült eltüntetni a grimaszt az arcomról, elkezdtem díszeket is keresni. Végül találtam egy ütött-kopott fémdobozkát „Bernadette” felirattal. Anyu? Gyorsan kinyitottam a dobozt, és a tartalmára majdnem könnyezni kezdtem. Nem csalódtam benned! Miután sikerült összeszedni magam, felrakosgattam a fára anyum fekete(!) és vérvörös(!) karácsonyfadíszeit. Dolgom végeztével elégedetten néztem végig a fán. A lehető legjobbat hoztam ki, abból a rózsaszín förmedvényből. Ittam egy forrócsokit, és a fában gyönyörködtem. Tíz óra körül fogtam magam, és elindultam a megbeszélt próbára. Felvettem egy vastagabb bőrdzsekit és egy bakancsot, majd Luna-t is a hátamra kaptam. Szépen lassan battyogtam a rideg, elhagyatott utcákon, majd megálltam „második otthonom” előtt. A garázs ajtaja a hidegre való tekintettel most csukva volt.

- Megjött a Mikulás!! – dörömböltem az ajtón nevetve. Az lassan felnyílt, majd megpillantottam a három srácot és Castiel anyukáját, Émilie-t.

- Szia Elisabeth! – ugrott a nyakamba a nő. Óvatosan visszaszorítottam, mert már pocakja van. Igen, Castiel-nek kistesója lesz. Kiderült, hogy Castiel akkor tudta meg, mikor a szülei hazautaztak. Ezért volt olyan durcás, mikor találkoztam a szüleivel a kávézóban.

- Szia! (Ezalatt az egy hónap alatt tegező viszonyba kerültem Castiel szüleivel.) És hogy van Cast2? – vigyorogtam a hasát tapogatva.

- Jaj, ne hívd már így! – morgott Castiel. – Inkább igyál kakaót. – nyomott a kezembe egy forró bögrét.

- Miért, szerintem tök cuki! – röhögött Lisander.

- Mikor kezdünk! – szürcsölte idegesen a bögréje tartalmát Nathaniel.

- Amint Luna felmelegszik… – dobtam a kabátom az egyik székre. Előhúztam Luna-t, és az ölembe vettem. Őt ölelgetve iszogattam a kakaómat.

- Én nem is zavarlak titeket. – monda Émilie, majd nyomott egy nagy puszit Castiel arcára. – Légy ügyes. – mosolygott.

- Jaj, anyu!! – morgolódott a vörös. Émilie pedig kuncogva besétált a házba.

Luna felmelegedte után rögtön neki is láttunk a próbának. Eljátszottuk az összes lehetséges számot. Lisander sajnos csak párat énekelt ezek közül, nehogy a hangja rovására menjen. Elég kellemetlen lenne, ha koncert előtt, vagy közben menne el.

Kettő körül abbahagytuk a próbát, és mindenki ment a dolgára. Hazaérve néma csend fogadott. Agatha valószínűleg ma már nem ér haza. Besétáltam a konyhába, és elővettem a híres forrócsokim alapanyagait. A koncert csak nyolckor kezdődik… mit kezdjek addig. Amint ezt végiggondoltam, varázsütésre megszólalt a csengő.

- Szia Lisa!! – vigyorgott rám Alexy és Armin.

- Hali! Hát ti? Gyertek beljebb. – mutattam a ház belseje felé.

- A szüleink a kanadai havazás miatt, nem érnek haza Szentestére, így gondoltuk téged boldogítunk. – magyarázta Alexy.

- Azaz, Alexy unatkozott, és ez lett a vége. – nevetett Armin, és megpaskolta testvére fejét.

- Örülök, hogy jöttetek! – mosolyogtam. – Épp azon gondolkodtam, mivel múlathatnám el az időt. – mondtam, miközben felakasztgattam a fiúk kabátjait a fogasra.

- Na látod Armin, mi vagyunk a megm… Wá~~~ RÓZSASZÍN FA~~~! – szaladt a karácsonyfa elé a kék, és ámulatba ejtve bámulta.

- Hát… csak ezt találtam. – nevettem. – kértek a perfekcionális forrócsokimból? – kacsintottam feléjük.

- Már hogy a viharba ne? – huppant le a földre Armin a testvére mellé.

- Van ám magasabb rendű ülőhelyünk is. – nevettem.

- Innen közelebb van a fa. – mondta Alexy, kicsit beszívott hangnemben.

- Jogos…

Megfőztem a karácsonyi mesterművem, majd mindenki kezébe nyomtam egy bögrét. Helyet foglaltam az ikrek között, és transzba esve bámultuk a fát. Úgy fél óra múlva már mocorogtunk kicsit kényelmetlenségünkben.

- Nincs kedvet csinálni is valamit? – kérdezte Armin sóvárogva bárminemű cselekvés után.

- De~ – sóhajtottunk fel egyértelműen Alexy-vel.

Elkezdtünk videojátékozni, de miután Alexy nyavalygott egy sort, áttértünk társasjátékra. Nagyon jól éreztem magam. A fiúk mellett gyorsan elrepült az idő. Fél hat körül újabb csengetés. Fél pillanatba sem telt, és ajtót nyitottam. Rosa?

- Szia! – toporgott idegesen. – Azt hittem már ki sem nyitod… – lépett be, ledobta a csizmáját, majd a fogasra akasztotta a kabátját. – Vendégeid vannak? – lepődött meg.

- Ühüm.

- Szia! – köszöntek a fiúk szinkronban mosolyogva. Rosalia biccentett, és már húzott is fel a szobámba.

- Rosa! Nem hagyhatom itt őket. – mordultam a lányra.

- De nyugodtan! – mosolygott Armin. – Elleszünk!

- Én is látni akarom a szobádat! – kiáltotta Alexy, és már meg is előzött minket a lépcsőn.

- Vagy nem… – nevetett idegesen a fekete, és ő is követett minket.

- Hát ez lenne a szobám. – mutattam köbe a két új „jövevénynek”.

- Szép… – mondta halkan a kék, és már nyitotta is a szekrényem. – Milyen rend van itt! – lepődött meg. – Nem gondoltam volna!

- Te sosem gondolsz semmit! – szidta Armin, és próbálta elcibálni testvérét a szekrényemtől. – Szerintem… mi… most megyünk. – próbálkozott továbbra is sikertelenül.

- Dehogy mentek! – mondta meglepetésemre Rosalia. Ahogy láttam, a fiúk is meglepődtek. – Nektek is adok ám feladatot. – mosolygott. A srácok ijedten hátrébbhőköltek, és próbáltak elszaladni, de Rosa elkapta csuklójukat. – Alexy, te itt segítesz nekem.

- Igenis! – húzta ki magát a kék.

- Armin… te, nyiss ajtót!

- De hát… nem is jött senki. – mondta, de mire befejezte csöngettek is.

- Dehogynem! – mosolygott Rosa. – Mész? – kérdezte idegesen.

- Ja. – dünnyögte a fekete, és engedelmeskedett.

- Rosa!! Nem beszélhetsz így velük. – szidtam le, mikor magamhoz tértem a meglepődöttségtől.

- Feleselsz! – fonta karba a kezeit.

- N-nem. – görnyedtem össze. Kezdek félni Rosalia-tól…

- Rögtön gondoltam… Irány befelé fürödni!! – tolt be a fürdőszobába. – És semmi szájalás. – csapta be az ajtót.

Röpke negyven perc alatt elkészültem. Rosa az utolsó tíz percben vagy hatszor idegesen bekopogott. Mikor kiértem, két kisimult barátom várt az ágyamon törökülésben.

- És a mai összeállítás… – kezdte Alexy.

- … magassarkú, fekete bakancs, – folytatta Rosa.

- neonlila pamutharisnya… meg ne fázz,

- fekete tüllszoknya,

- egy, a harisnyával harmonizáló top,

- és végül, de nem utolsó sorban…

- egy fekete, rongyosra szakadt csipkeblúz. – mutattak végül a felakasztott összeállításra.

- Köszönöm!! – pattogtam örömömben.

- Szóra sem érdemes. – mosolygott Rosa.

- A személyi stylistjaid szolgálatodra! – csókolta meg a kezem Alexy. – Rosalia a Díva… – mutatott a lányra, aki egy lila boával pózolt. (Nem tőlem szerezte!)

- És Alexy a… Profi! – hajolt meg a srác előtt, aki fentebb tolta sötétített lencséjű szemüvegét (Ő… ez sem tudom, honnan van!) orrnyergén.

Egy pillanatra lefagytam majd elröhögtem magam…

- Ezt próbáltátok, amíg bent voltam? – kérdeztem nevetne.

- Lehet… – jelentette ki komoly arccal Alexy.

- Mi folyik odalenn? – kérdeztem, mikor meghallottam a felszűrődő hangokat. Vitázó férfiak. Csúnya szavak.

- Öltözz fel, és nézzük meg. – kacsintott Rosa.

Gyorsan magamra kaptam a ruhákat, Alexy megcsinálta a hajam, Rosa pedig kisminkelt. Mikor leértem a konyhába, megdöbbenve tapasztaltam a furcsa jelenséget: Armin, Lisander, Leigh, Castiel és Nathaniel sütöttek. Igen, SÜTÖTTEK. Mézeskalácsot. Az egész konyha tiszta ragacs volt. Tészta pacsnik és cukormáz mindenütt. DE meglepetésemre a fiúkon, a kötényükön kívül egyetlen kosz foltocska nem volt.

- H-hát ez? – pislogtam a fiúkra.

- Meglepetés. – mondta szinte kérdezve Armin.

- Ha az, akkor sikerült! – nevettem. A többiek sem bírták. Mind röhögésben törtek ki.

- Egy adag sikerült! – emelte fel büszkén Castiel.

- Siker! – nevetett Rosa mellettem.

- Viszont lassan indulnunk kéne! – pillantott az órára Nathaniel.

- Ja, lassan negyed. – egyértelműsködött Castiel. – És én még be akarok dobni előtte egy forralt bort.

A „forralt borra” mindenkinek felcsillant a szeme, és hirtelen tolongani kezdtek a fogasnál, és kapkodták magukra a kabátjaikat.

- Persze, én majd eltakarítok! – nevettem.

- Mi is így gondoltuk! – kacsintott rám Castiel.

Amint felöltöztünk, és magunkhoz vettük a hangszereinket, indultunk is a Térre. Az adventi vásár előnye: legálisan ihatsz az utcán. Mindenki legurított egy felest az egyik standnál, majd egy másiknál vettünk egy-egy pohár forralt bort. Lassan szürcsölgetve indultunk a Dark Flame Club felé. Az első közös fellépésünk helyszíne felé.