2013. december 12., csütörtök

10. fázis - Jött és ment...

Amint felébredtem beleszagoltam a levegőbe. Tojás? És… és bacon? Gyorsan kikeltem az ágyból és lekecmeregtem. A konyhába érve elkerekedett szemekkel néztem magam elé.
- A-agatha? – mondtam, szinte hallhatatlanul. Keresztanyám hátranézett, kapkodva elzárta a gázt és szorosan átölelt.
- Jaj kicsim, azt hittem már fel sem ébredsz? – ringatott jobbra-balra.
- Mi? De hisz…
- Vasárnap van! – engedett el. – Nagyon aggódtam ám, de az orvos azt mondta, nincs bajod.
- Orvost is hívtál?
- Ne kérdezz butákat. – húzta ki az egyik széket. – Gyere, egyél, és mesélj el mindent. – Rakott le egy mosolygó reggelit az asztalra. Engedelmesen leültem és elkezdtem enni.
Reggeli után átmentünk a nappaliba, és egymással szemben törökülésben leültünk a kanapéra. Egy darabig csak ültünk… még teljesen fel nem ébredtem, majd minden publikus részletet elmeséltem neki.
- Atya ég! Milyen mozgalmas heted volt! – szorította meg a kezeim. – Kár, hogy nem voltam itt.
- Igazán nem nagy dolog. – mosolyogtam.
- De… – sütötte le a szemét. – Sajnos nemsokára megint el kell mennem egy hosszabb időre…
- Mikor? – kérdeztem szomorúan.
- November 11-én korán reggel indulok. – suttogta. – Addig töltsünk együtt minél több időt, jó? – ölelt át szorosan.
- Rendben. – fúrtam az arcom a hajába.
Ez, az egy közösen töltött hónap nagyon gyorsan eltelt. Suli, munka, Agatha. Suli, Agatha, munka. Minél több időt szerettem volna vele tölteni, mert lehet, hogy csak Karácsonykor látom őt legközelebb. Sajnos így a srácokkal nem töltöttem nagyon sok időt. Lett volna egy Halloween-i parti, Agatha sem volt épp itthon, de dolgoztam, utána pedig már nem volt erőm elmenni. // Ide illik be a Halloween-es történetem.// Nagyon sajnáltam. Pedig Rosa olyan lelkes volt. Minden kis apróságot egyeztetett velem. Tulajdonképpen közösen szerveztük.
Én Castiel-t kerültem, Armin pedig engem került egy darabig.
Lisander időközben hazaért. Hozott nekem az anyukája sütijéből egy kis kóstolót. Isteni volt!
Kaptam hírt Ken felől is. Szegény teljesen ki van. Reggeltől estig edz. Iris szerint egyedül az motiválja, hogy ha megfelel apja elvárásainak, akkor újra láthat engem… Sajnálom őt. Pedig megérdemelné, hogy valaki viszont szeresse.
Elég mozgalmas hónap volt. Kiderült, hogy Violette teljesen bele van habarodva Alexy-be, aki sajnos nem épp úgy érdeklődik iránta. Viszont egész cukik. Vie erőt vett magán, és megkérte a srácot, hogy legyen a modellje egy szakköri feladatához. (Anatómia, 50 rajz a férfi testről…) Vie minden délután vörös arccal rajzolja Alexy-t, aki félpucéran röhögcsélve pózol össze-vissza. Elbohóckodta az egészet. Ennek ellenére már 10 rajz megvan. Siker! (Igen, egyik délután bent maradtam, mert nem hittem a fülemnek, mikor Armin mesélte.)
Agatha-ra visszatérve, elég sűrű volt a napirendünk. Minden nap megnéztünk esténként legalább egy filmet. Délutánonként videó játékoztunk, elmentünk vásárolgatni, sétálni, vidámparkba, állatkertbe. Elvittem őt a hangszerboltba, hogy bemutassam neki Luna-t (így fogom hívni a basszeromat). Voltunk koncerteken. Mind klasszikus, mind könnyűzenei koncerten. Elmentünk kisebb túrákra, de volt, hogy csak otthon ültünk és beszélgettünk egy-egy forrócsoki vagy tea társaságában. Nagyon jól éreztem magam. Sosem töltöttem még vele ennyi időt. Mindig jófejnek tartottam, de most még jobban megkedveltem. Igazi barátnő.
Végül az eltöltött idő alatt sikerült kikotyognom az elhallgatott pillanatokat. „Hülye vagy a szerelemhez”, ennyivel nyugtázta az egészet. Hiába kérdezgettem, nyúztam, nem fejtette ki. Annyit mondott: „Majd eljön az ideje, mikor magadtól rájössz.” Kicsit felkavart a szitu. Miért beszél mindig rébuszokban?

Eljött a november, majd 11-e is. Reggel nagyon korán keltem, hogy én készíthessem el az utolsó közös reggelinket. Bekavartam a gofri tésztáját, majd beraktam a sütőbe. Mikor kész lett az összes, szépen tálaltam őket. Eper, csoki-szósz, tejszínhab… meg ilyesmi. Letettem a tányérokat az asztalra. Azok éppen hogy csak leértek az asztal lapjához, mikor ajtócsapódást hallottam, majd hangos dübögést.
- Te, te go-gofrit sü-sütöttél? – lihegte Agatha elképedve.
- Igen!! – mosolyogtam önelégülten. – Tudom, hogy ez a kedvenced.
- Imádlak! – tárt karokkal lépdelt felém, hogy megöleljen, de a gofri elterelte figyelmét, így csak leült és elkezdte enni. – Nagyon finom! – csámcsogta, majd nyelt egy nagyot. – Te csinálod a világ legfinomabb gofriját. – dobott felém egy puszit kacsintva.
- Köszi! – szúrtam egy falatot a villámra.
Reggeli után keresztanyu összepakolt, majd könnyes búcsút intettünk.
- Legyél jó kislány! Mindenről értesíts! MINDENRŐL, értve?! – nézett rám szigorúan.
- Rendben. – szégyelltem el magam, nem is tudom miért. Már a könnyeimmel küszködtem.
- Jaj, drágám… ne pityeregj! – dobta el utazótáskáját. – Hidd el ez az idő is gyorsan elrepül. – simogatta megnyugtatóan a fejem tetejét. – Igyekszem minél hamarabb visszaérni… oké?
- Rendben! – mosolyogtam, és letöröltem a könnyeim. – Jó leszek! Vigyázz magadra!
- Én? Mindig! – mosolygott. Még nyomott egy puszit az arcomra, mikor megérkezett a taxi… majd elment.
- Szia Lis!!! – integetett a kocsi ablakából.
- Szia! – kiáltottam utána lelkesen integetve.

1 megjegyzés: