2014. április 12., szombat

34. - Ez mi akar lenni?

- Szia Elisabeth! Mi újság? – szólt kedvesen a telefonba.
- Szia Armin! Hogyhogy hívsz?
- Alexy tiszta ideg volt, mikor hazaért. Amikor megkérdeztem, mi a baj, csak annyit mondott „Elisabeth”, majd bezárkózott fél órára a fürdőbe. Aztán mikor ott végzett, már ment is Violette-hez. – hadarta el. – Mi történt? – kérdezte aggódó hangon.
- Hosszú. – sóhajtottam.
- Én ráérek. – jelentette ki nyugodt hangon.
- Nem tudom, nem szívesen beszélnék róla telefonban. Nem mondhatom neki, hogy „figyu, azon vesztünk össze, hogy én ugyan szerelmes vagyok beléd, de tök beszari vagyok, és nem lépek semmit…”
- Akkor gyere át. Úgy is csak egyedül fetrengek unalmamban. Én egész este ráérek.
- Hogy? Menjek át? – kerekedtek ki a szemeim.
- Átmehetek én is… – Gyorsan körülnéztem a szobámban.
- Megyek én! – válaszoltam egy oktávval feljebb.
- Rendben akkor várlak! – hallottam, amint elmosolyodik.
- Egy fél óra… max egy és ott vagyok. – kaptam a vállamra sietve egy törölközőt.
- Oké!
- Szia! – nyomtam ki a telefont, majd az ágyamra dobtam.
Mit csinálok? Most én át fogok menni Armin-hoz? Ne~~~m! Nem mehetek. Visszaszaladtam a mobilomhoz, már épp tárcsáztam volna Armin-t, mikor megcsörrent.
- El!!! – sivított bele Rosa a fülembe.
- Neked is szia. – nevettem.
- Mit csinálsz éppen? – kérdezte. Felismertem a hangot. A gyanakvó. A lelkembe lát, és nagyon zavar. Mostanában elég sűrűn találkoztam ezzel a hanggal, a hozzájáró arckifejezéssel és beállással. Tökéletesen mellé tudtam képzelni, ahogyan az egyik lábára nehezedik, kezeit a csípőjére helyezi, szemeit egész picire összeszűkíti, és egyik szemöldökét felhúzza. Most is úgy áll. Érzem.
- Őhm… tusolni készülök. – válaszoltam szinte kérdezve.
- Ezt most kérdezed vagy mondod?
- Mondom. – szintén ugyanazzal a hanglejtéssel.
- Ne szórakozz már velem! Tisztára olyan, mintha be lennél ijedve tőlem.
- Már nem azért, de te adsz rá okot.
- Mi?
- Tudod, hogy milyen jól tudsz időzíteni?
- Tehát felteszem még egyszer a kérdést, kicsit máshogy. Mit akartál csinálni, mielőtt hívtalak?
- [ideges sóhaj] Ha tudnád, mennyire utálom, hogy nem tudok neked hazudni!
- Öröm hallani! – nevetett. – Tehát?
- Armin-t akartam felhívni?
- Ez remek! – örvendezett. – De ezt miért nem tudtad elmondani? [síri csend] Elisabeth!
- Azért, mert meggondoltam az átmenetelt.
- Mi? Áthívott magához, elfogadtad, de most vissza akarnád mondani? Hát hülye vagy?! [nagy sóhaj] Még mindig nem békéltem bele, hogy az a srác tetszik, de látszik, hogy fülig szerelmes vagy. Legalább is előtte még nem láttalak ilyennek… ne rontsd már el!
- Te nem kedveled Armin-t?
- Szóval neked csak ennyi jött le, mi?
- Öhm…
- Na, szedd össze az összeszednivalót, és vonszold át magad a sráchoz, mert ha nem, én magam cipellek át!
- Na, e~~z, ez fenyegetés. – röhögtem el magam.
- Ennyire akarsz ma este látni?
- A hangodból ítélve… nem?
- Jó kislány! Na, most már menny! – válaszolta újra megszokott, kedves hangján.
- Szia!
- Légy jó!
- Köszi! – mosolyogtam. Fogalmam sincs miért, de a Rosa-val való beszélgetés kicsit feltöltött és erőt adott.
Beszaladtam a fürdőbe, gyorsan letusoltam, fogat mostam, felöltöztem… Egy táskába bedobtam pár cuccot meg nasst, majd lent bekaptam pár falatot. Írtam egy cetlit Agatha-nak, hogy ne aggódjon, és elindultam. Az út 20 percnél kevesebb időt igényelt. Nem sokkal hét után érkeztem az ikrek házához. Két perc toporgás után végre erőt vettem magamon, s - ugyan határozatlanul, de - bekopogtam. Pár másodperccel később az ajtó kinyílt, és megpillantottam Armin 100 Wattos mosolyát. Olyan jól esett most ez a mosoly, hogy majdnem elaléltam.
- Szia! – üdvözölt kedves, szexi hangján. (Mi? Szexi? Azért ne vaduljunk! Maradjon csak kedves… Én nem mondtam semmi ilyesmit!)
- Sz-szia! – köszöntem vissza bátortalanul.
- Ne ácsorogj kint a hidegen! Gyere beljebb! – nevetett, s beinvitált.
Óvatosan átléptem a küszöböt és körülnéztem. Nem elég, hogy a ház kívülről is gyönyörű, s bár kicsinek tűnt, de belülről hatalmasnak hat. Elegáns, modern és mégis klasszikus francia lakás.
- Na, azért csukd be a szád! – nevetett.
- Bo-bocs, de ez a ház gyönyörű. Hozzáteszem, nem sűrűn mondok ilyet. – mosolyogtam.
- Hát kösz! Anyum érdeme. – büszkélkedett.
Néhány perc formális beszélgetés után eldöntöttük, hogy felmegyünk Xbox-ozni. (Mily meglepő…) Belépve Armin szobájába elámultam. Az ajtótól balra lévő fal közepén egy hatalmas tv helyezkedett el, ami monitorként funkcionált a számítógéphez, valamint a többi játékkonzolhoz. Mellette két nagy mélynyomó, előtte pedig három babzsák-fotel. A szoba minden felső sarkában egy-egy apró hangfal lógott a térhatás érdekében. A bal fal maradandó részét végig polcok töltötték ki, amik tele voltak mindenféle játékkal, mindenféle konzolhoz. Jobb oldalt, a szemben lévő fal mentén helyezkedett el az ágya. Mellette egy íróasztal, és egy szekrénysor. De ami a legérdekesebb volt, az nem más volt, mint az ajtó bal oldalára eső falrészébe épített akvárium.
Ő gyorsan lehuppant az egyik babzsákba, én pedig lassított felvételként, végignézve szobája minden szegletén helyezkedtem el a mellette lévőben. Párat csettintett a szemem előtt, mire feleszméltem, hogy egy joystick van a kezemben és vesztésre állok. Kihasználod az ámulatom? Megmutatom én neked! Hatalmas röhögések közepette játszottunk, nassoltunk, meg amit ilyen színvonalú meccseken szokás: kárörvendtünk a másikon.
- Merre van a mosdó? – szakítottam meg a játékfolyamot a természet hívogató szavára.
- Kimész, majd balra a második ajtó. – mosolygott.
Elintéztem az elintézni valót, és röpke két perccel később vissza is értem. Mikor beléptem a szobába holtra sápadt arccal, zombiként sétáltam Armin-hoz, aki épp… olvasott. Nem mást, mint AZT a levelet. A fejemben lejátszódott a képsorozat, amint egy hosszú „ne” kíséretében rávetődöm, kiragadom a papírt a kezéből, s mohón befalom az egészet. De lefagytam.
- E-ez mi akar lenni?! 

3 megjegyzés:

  1. Folytaaasd!! Nagyon imádom!! ♥ "Balra a második ajtó" De ismerős Xd :D (Tankcsapda-Menyország tourist)

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés