42. - K.O.

Két perc futás után kimerülten szálltam le a futópadról. Ha így visszagondolok, igazán szexi látvány lehettem lihegve, izzadtan. Na, mindegy. Futás után Nath egy üresebb részre vezetett. Felakasztott boxzsákok és ugrókötelek lógtak a fal mentén.

- Mit fogunk itt csinálni? – néztem körbe félőn.

- Majd meglátod. – mosolygott sejtelmesen. – De előtte melegítsünk be. – Beleegyezően bólintottam, s neki is láttunk. Pár gyakorlat után Nath elismerően mosolygott.

- Ügyes voltál. Kezdhetjük?

- Igen! – lelkesedtem. Nathan lassan odasétált egy zsákhoz, s intett, hogy én is menjek.

- Ezen fogunk gyakorolni. Barátkozzatok össze. – fonta a karom a zsák köré. – Mindjárt jövök. – Amint elment gonoszan néztem a zsákra. Aztán bánj velem kedvesen! Két perccel később Nathaniel egy köteg fáslival tért vissza.

- Erre mi szükség van? – mutattam a fehér gombolyagra a kezében.

- Ne aggódj, csak lekötöm a kezed. Úgy, mint az enyémet. – emelte fel a másik karját. Értetlenül néztem.

- Ez azért fontos, mert az ujjaid közti bőrréteg nagyon vékony, és a zsákra mért ütésektől megsérülhetnek, felszakadhatnak. Ez még az elején nagyon fontos, de később akár le is veheted.

- Értem. – bólintottam. Nath felemelte a karom, majd óvatosan rátekerte a csuklómra és a kézfejemre a fáslit.

- Nem túl szoros?

- Nem, pont jó.

- Rendben, akkor üss bele jó erősen. – ragadta meg a boxzsákot, aminek bevittem egy bal egyenest.

- Egész ügyes vagy. – nézett meglepetten. – Mos erősebben. –szorította meg határozottabban.

Egyre erősebben és erősebben püföltem a zsákot. A végére már lihegtem, teljesen leizzadtam. 20 perc ütögetés után Nath lecsúsztatta a kezeit a zsákról, majd csípőre tette őket.

- Már sokkal jobb. – biccentett komoly arccal. – Akkor legyen még egy utolsó és nyújtsunk. –fogta meg újra a boxzsákot, és rákészült az ütésemre. Az utolsó ütés tiszteletére beleadtam minden erőmet, s belevágtam a jobb öklömet a zsákba. Ám túlságosan a szélére sikeredett, s a kézfejem megcsúszott a ponyván, és egyenesen Nathaniel arcának csapódott. Nath hanyatt esett, szentségelt és kezét az arcára tapasztotta.

- Nath, jól vagy?! Annyira sajnálom! – guggoltam le mellé.

- Semmi baj. – próbált mosolyogni. – Ez egy nagyon jó ütés volt. Csak így tovább!

- Ne viccelődj. – nevettem. – Gyere, elmegyünk az elsősegélyibe. – emeltem át a karját a vállamon, s felállítottam.

- Hol találom az elsősegélyi szobát? – kérdeztem egy épp felénk siető lányt.

- Egyenesen azon a folyosón, majd balra az első ajtó. – mutatott a szoba irányába. – Segítsek valamit?

- Köszönöm, boldogulok! – mosolyogtam. Elbotorkáltunk a szoba ajtajáig, bekopogtam, majd benyitottam. Nincs itt senki. Nathaniel-t elkísértem az ágyig, és leültettem rá.

- Ne mozdulj, mindjárt keresek valamit. – tettem a kezem a vállára. Nath egy halvány mosollyal az arcán bólintott. Idegesen körbeszaladtam a szobán, s benéztem a fiókokba, szekrényekbe. Az egyik üvegajtós szekrényben találtam kenőcsőt, ami biztos, hogy segíteni fog rajta. Leültem mellé az ágyra, se felé fordultam.

- Nathan, vedd el a kezed. – szóltam lágyan. Óvatosan leeresztette a karját, s megpillantottam a közzel kétszeresére dagadt, halványlilára színeződött jobboldali járomcsontját.

- Nagyon durva? – pillantott rám csillogó szemivel.

- Á-á-á n-nem a-annyira. – dadogtam mindenhova nézve, csak a szemébe nem.

- Szóval az! – sóhajtott.

- De ne izgulj, ez meggyógyítja majd. – mutattam fel lelkesen a tubust. Letekertem a kupakot, s kinyomtam egy keveset az ujjbegyeimre. – Ez egy kicsit hideg lesz. – figyelmeztettem. Másik kezemet a tarkójára csúsztattam, s megfogtam a fejét, majd lassan felvittem a krémet az arcára. Először felszisszent, majd csendben tűrte, ahogyan lágyan szétmasszíroztam a bőrén. – Kész is! – mosolyogtam. Nath megfogta a kezem, s mélyen a szemembe nézett.

- Köszönöm szépen.

- U-ugyan! – pirultam el. – Hiszen én okoztam. Ez a legkevesebb.

- Nem azt, hogy elláttál, hanem, hogy ilyen gyengéd voltál. – szorított egyet a kezemen.

- É-értem. Tényleg semmiség. – vörösödött el most már az egész arcom. – Hát, akkor... – húztam volna el a kezem, mikor kinyílt a szoba ajtaja.

- Oops! Azt hiszem megzavartunk valamit Maxie //mekszi//. – Elkaptam a kezem, s felpattantam, Nathaniel pedig az ellenkező irányba nézett.

- Ne hívj már így. – lökte meg Kimet a csípőjével Max. – De úgy látom, igazad van. – nézett gonosz mosollyal az arcomra. – Valaki bekapcsolva hagyta a futógépet, én meg nem vettem észre, és ráléptem… Pff, gondolhatod. – terelte a témát. – Lehorzsoltam térdem. – ült fel Nathaniel bal oldalára az ágyra, felhúzta a térdét az arcáig, s kiskutyaszemekkel nézett rám. – Látod? – biggyesztette le az ajkát.

- Én ezt nem vagyok hajlandó nézni. – forgatta a szemét Kim. – Sok sikert csajszi ehhez a szerencsétlenhez. – csukta be az ajtót maga után.

- Menny csak! – kiáltott utána Max. – Találtam szebb nővérkét! – öltötte ki a nyelvét, majd vigyorogva visszafordult. – Amúgy ti hogyhogy itt vagytok? – nézett kíváncsian. Nath felé fordult és rámosolygott. – Úristen! Ki tette ezt veled haver? – csúszott arrébb. – Azt hittem, te profi vagy. Eddig még senki nem ütött ki.

- Valóban. – nevetett. – És végül úgy tűnik egy lánynak sikerült. – Max lassan elfordította a fejét, s rám nézett.

- Te? – súgta maga elé.

- Teljes mértékben véletlen volt. – szabadkoztam. – Megcsúszott a kezem a boxzsákon.

- Ez lenne az, amit úgy hívnak a kezdők szerencséje. – koccantotta össze a vállát Nathaniel-ével.

- Én ezt inkább balszerencsének hívnám. – simítottam végig a tarkómon.

- Ugyan, ne szerénykedj! – fogta meg a kezem, s megrázta. – De… úgy látom, az ő baját már elláttad. [apró nevetés] Hülye szóvicc… Ellátsz engem is? – mutatott a térdére, s újra bevetette a „mágikus erővel” bíró szemeit.

- Persze. – sóhajtottam. Elmentem a fiókhoz, ahol az előbb láttam az elsősegélydobozt. Feltettem az ágyra, kinyitottam. Letérdeltem Max elé, majd a Nathaniel-nél használt kenőcsből nyomtam a kezemre. – Ez egy kicsit hideg lesz. – mondtam, majd bemasszíroztam a bőrébe a krémet. Tettem rá egy kis darab gézt, a fogammal téptem négy sáv ragtapaszt, és leragasztottam a fehér lapot.

- Te, annyira gyengéd vagy. – nézett rám csillogó szemekkel. – Mostantól mindig téged foglak megkérni. – Ölelt meg. – Kim mindig csak rácsap egy sima ragtapaszt, majd leüvölt: „Hogy lehetsz ilyen gyerekes?!” – szorított rajtam egyet.

- Rendben van. – nevettem. – De hagyj lélegezni… – préseltem ki magamból az utolsó köb decit levegőt is.

- Jaj, elnézést. – tolt el magától és elpirult. – Na, én megyek vissza edzeni. – állt fel hirtelen. – Remélem legközelebb is itt leszel. – kacsintott, majd eltűnt az ajtó mögött.

- Nekünk is le kellene nyújtanunk. – támaszkodott fel Nath.

- Nem hiszem, hogy olyan állapotban vagy, hogy nyújts. – nevettem.

- De neked muszáj lesz. – mosolygott. És elindult az ajtó felé. – Na, mi lesz, sérült létemre előbb fogok odaérni, mint te? – csukta be előttem az ajtót.

- Csak hiszed! – szaladta utána.

Mikor visszaértünk a boxzsákokhoz, Nathan lecsúszott a fal mentén a földre, s onnan diktálta a mozdulatokat. Miután végeztünk, átöltözünk, majd hazakísértem.

- Köszönöm szépen az edzést.

- Nincs mit. Viszont, ha azt szeretnéd, hogy hatékony legyen, hetente legalább egyszer meg kellene ismételnünk. Hidd el sokat fog segíteni. – mosolygott.

- Rendben! És tényleg nagyon köszönöm. – öleltem meg köszönésképp, majd elindultam haza.

Otthon az első dolgom az volt, hogy felszaladtam a fürdőbe, megengedtem a kádat forró vízzel, ledobtam a ruháim, s egy órán át áztattam magam. Hihetetlen jó érzés volt. Az edzés kellemesen lefárasztott, ez a fürdő pedig a cseresznye volt a hab tetején. Fürdés után ágyba bújtam, s rögtön el is aludtam. Rég volt már ilyen.