40. - Ismeretlen ismerős

[2014. február 18.]

- Mi volt veled tegnap? Nem tudtalak elérni telefonon. – szakította meg a csendet Armin, míg a tízórainkat fogyasztottuk a suli háta mögött.

- Kutyát sétáltattam délután és csak lefekvésnél vettem észre, hogy lemerült a telefonom. – mondtam megilletődve. – Bocsi. – nyomtam egy puszit az arcára.

- Kutyát sétáltattál? – kerekedtek el a szemei. – Milyen kutyát?

- Castiel belga juhászát.

- K-kibékültetek? – tette el a szendvicse maradékát. – Mikor?

- Tegnap. – vontam össze a szemöldököm. – Csak nem féltékeny vagy? – vigyorodtam el.

- Dehogy is! – fordult el, de a piros füléből tudtam, hogy igazam van.

- A-r-mi~n! – öleltem át a nyakánál. – Tudom, hogy a fiúk büszkeségét sérti, ha aranyosnak hívják, de ez, ez iszonyat cuki! – pusziltam a nyakába, majd összeborzoltam a haját. Gyilkos tekintettel fordult felém, majd sóhajtott egy nagyot. – Nem kell aggódnod. Castiel-lel csak barátok vagyunk. Megbeszéltük, hogy nem fordul elő még egyszer olyasmi. Vagyis úgy-ahogy megbeszéltük. Csak bízz bennem!

- Nem veled van a baj. Én Castiel-ben nem bízom. Ha egyszer megtette, semmi nem akadályozza meg, hogy egy adandó alkalommal megismételje.

- Hát… majd ha legközelebb iszunk, akkor nem hagyom, hogy hazakísérjen. De akkor ott kell lenned. – mosolyogtam.

- Ez megoldható.

***

Suli után Castiel-lel és Lisander-rel dolgoztunk az új dalon. Lassan fél éve vagyok a banda tagja, de még sosem láttam egy dal születésének a menetét. Iszonyat izgalmas és megtisztelő volt, hogy én is segíthettem. Sajnos mennem kellett dolgozni, így félbehagytuk, de egész jól haladunk. Hazaszaladtam, elkészültem és mentem is a kávézóba.

Viszonylag időben érkeztem. Beköszöntem Camille-nek az irodába, hogy lássa, megjöttem, majd indultam átöltözni. Az öltözőbe érve deja vu érzésem támadt.

- Ez komoly? – fojtottam vissza a nevetést.

- Úgy tűnik, mindig jókor toppansz be. – mosolygott Gabe meztelen felsőtesttel. – Bár van egy kis különbség. – mutatott a szekrények irányába, ahol Steph épp a harisnyáját rángatta magára. – Nem vagyunk egyedül.

- Elisa! – ugrott a nyakamba a rózsaszín-szőke lány, Gabe jelenlétével mit sem törődve, fehérneműben.

- Te aztán nem vagy szégyenlős. – nevettem.

- Hozzád képest tényleg nem az. – húzta fel az ingét a kékség.

- Már miért kellene szégyenlősnek lennem pont előtte? – kérdezte Steph őszinte meglepődöttséggel a hangjában.

- Hát csak…

- Szerintem inkább öltözzetek, mert Camille le fog szidni. – lépett ki az ajtón Gabe teljes pompában.

- I-igaz! – vakarta zavartan a tarkóját a lány. Na, ez fura volt. Valamit titkolnak.

Iszonyat kíváncsi voltam, de igyekeznem kellett. Ugyan még nem láttam Camille-t dühösen, de Vince már mesélt róla rémtörténeteket. Tényleg nem szeretném átélni.

- Gyere, menjünk! – karolt belém Steph és kirángatott az ajtón. – Amúgy… – fordult velem szembe – már meg akartam kérdezni: lenne kedved elmenni velem valahová? Moziba, vásárolni vagy egy meet-re. – hangsúlyozta az utolsó ötletet.

- Miféle meet-re? – húztam fel a szemöldököm mosolyogva. Érzem, hogy valamire rá fog venni.

- Nem kell csinálnod semmit, csak felveszed, amit mondok és megjelensz.

- Nem javítasz a helyzeten. – fontam karba a kezeim.

- Ne izélj már! – fújta fel durcásan az arcát, majd körbenézett és megragadta Gabriel-t a karjánál, és elém húzta. – Gabe is jön.

- Mi van?! – hőkölt hátra a kékség. – Hová megyek és miért is?

- Tartozol eggyel! – vigyorgott Steph. – Behajtom. – borzolta össze a srác haját.

- Rendben. –sóhajtott Gabe. – Mikor?

- Jövő szombat és vasárnap.

- És akkor mi is lesz ez pontosan? – sürgettem.

- AmineCon. – ugrált lelkesen.

- Oh, tényleg! – csapott az öklével a tenyerébe Gabe.

- Anime… Con? – értetlenkedtem.

- Jaja. Egy találkozó az otakuknak.

-Aha.. – billentettem oldalra a fejem.

- Lányok! – tette a vállunkra a kezét Vincent. – Gabe. – villantott egy gonosz mosolyt a testvérére. – Ne most csevegjetek. Van pár rátok váró asztal. Ideje dolgozni. – csúsztatott egy-egy jegyzettömböt Steph és az én kötényzsebembe, majd egyet Gabe fejéhez koccintott. – Nem most kell csajozni. – kacsintott. Steph kuncogott egyet, majd szaladt is az egyik asztal várakozó vendégeihez. Gabriel kikapta Vince kezéből a füzetet, s ő is az egyik asztalhoz sietett.

- Jó látni, hogy kibékültetek. – mosolyogtam.

- Nem szerettem volna, hogy emiatt érezd rosszul magad. – paskolta meg a fejem tetejét és továbbállt. Egy csöppet belepirultam, de nem zavaromban. Kicsit megsértődtem. Mi az, hogy megpaskolja a fejem? Mi vagyok én, kiskutya?

- Elisabeth, hatos! – hallottam az utasítást, s már indultam is.

- Csajszi~! – virult fel Kim arca, mikor az asztal mellé léptem.

- Sziasztok! Ki a barátod? – néztem a mellette ülő srácra.

- El, ő itt Maxime //mekszim – tök poén fonetikusan leírni//. – mutatott a szeplős fiúra. – Max //meksz/, Elisabeth.

- Már sokat hallottam rólad. – rázta meg a kezem mosolyogva.

- Örültem. – reagáltam kicsit megszeppenve.

- Nem fogta fel szegény. – súgta Kim Maxime-nek.

- Akkor bemutatkozom. Khm… Maxime vagyok, a Grim Silence exbasszerosa. – húzta ki magát. Köpni-nyelni nem tudtam. Exbasszeros? Maxime, aki elhagyta az országot? Miután ezeket megtudtam jobban szemügyre vettem a srácot. Vörösesbarna félhosszú haj, igéző mélyazúr szemek, szeplőkkel telített helyes arc. Sötétszürke pólóját egy Vasember-maszk díszítette. Burgundi vörös farmerja itt-ott már kissé megkopott, ahogyan szürke deszkás cipője is. Csuklóin textil- és bőrkarkötők ékeskedtek.

- Ma-Maxime? – szólaltam meg még mindig kicsit zavartan.

- Neked csak Max. – kacsintott, mire Kim látva idegességem a vállába boxolt. – Bocsi. – nevetett. – Mond csak!

- M-miért jöttél vissza? – kérdeztem jogos félelemmel a hangomban.

- Nem foglak kitúrni a bandából, ha arra gondolsz. – Mosolya őszinte volt. Megnyugtatott. – Eddig külföldön dolgoztam nyelvgyakorlás céljából, de elhatároztam, hogy továbbtanulok, tehát visszajöttem. – magyarázta.

- Értem. Akkor sok sikert. – mosolyogtam megkönnyebbülten. – De a munka. Mit kértek? – húztam ki a füzetecskémet a kötényemből.

- Egy Ír kávét és egy… – Max mélyen Kim szemébe nézett – Café au lait-t. – mondta hirtelen, Kim helyeslően bólintott, mire elégedettem kihúzta magát. Én csak meglepetten pislogtam.

- Ne dőlj be neki! – legyintett Kim. – Mindig ezt csinálja egy új helyen. Ezzel szokott bevágódni a csajoknál. Egyszerűen csak tudja, hogy mindig ezt iszom. – magyarázta.

- Értem. – nevettem. – Már is hozom.

- Ismerősök? Mázlista. – bökött oldalba Steph, mikor leadtam a rendelést. – Én meg szenvedek a nyálcsorgatós lányokkal. – sóhajtott. – Persze, Gabe cuki meg minden, de ha engem kérdezel, Vince több pontot érdemel. – bólogatott karba font kézzel.

- Csak nem? – vigyorodtam el gonoszan.

- Nem mondtam semmit! – vörösödött el. – De~ most nézem, hogy az ott Maxime a Grim Silence-ből, ugye?

- Ismered? – pislogtam meglepetten.

- Persze! Imádom azt a zenekart. Bár már rég nem hallottam felőlük, és a legutóbbi koncertjükre sem sikerült eljutnom. – hajtotta le szomorúan a fejét.

- Akkor minden világos! – mosolyogtam.

- Ezt hogy érted? – értetlenkedett.

- Max már nem a banda tagja.

- Hogy mi? – esett le az álla. – Pedig nagyon jól játszik. Bár ez megmagyarázza, miért nem hallottam felőlük. De akkor hogy koncerteztek?

- Hát… – kezdtem bele, de nem tudtam folytatni.

- Már megint csak cseverésztek? – hajolt közénk Vince. – Nem ártana dolgozni is. Ha csak nem ti akartok zárni.

- Munka után beszélünk. – mondta Steph olyan határozottan, hogy csak bólintottam. Vince mosolyogva rázta fejét, majd a vállamra tette a kezét.

- Ne hagyd, hogy elvonja a figyelmed. A végén még te is olyan szeleburdi leszel, mint ő. – kacsintott rám, majd végig simítva a karomon elsétált. Mindenféleképpen meg kell tudnom, mi van hármójukkal.