36. - Oops...

[2014. február 15.]

Reggel hatalmas vigyorral ébredtem, amit sehogy sem tudtam lekaparni az arcomról… nem mintha le akartam volna. Armin-nak háttal feküdtem, aki szorosan ölelt magához, egyik lábát átvetette az enyéimen, arcát pedig a hajamba fúrta. Hogy nem fulladt meg? Halkan felnevettem, majd óvatosan lehámoztam magamról a karját és a lábát. Persze szívesen maradtam volna még a csöppet sem kellemetlen helyzetben, de a természet szava szent: ha hív, menni kell. Tehát lassan, óvatosan másztam ki az ágyból, nehogy felébredjen. Egy lépést sikerült megtennem, Armin máris visszarántott az ágyba.

- Szökni próbálsz? – csókolt bele a nyakamba.

- Dehogy is! – nevettem. – Csak épp lenne egy fél perces találkám a természettel. – próbáltam kikászálódni a szorításából, mire maga alá fordított és rámnehezedett.

- Kibírod. – ásított. Még párszor próbálkoztam, majd megadóan elernyesztettem az izmaimat. Ettől kissé figyelmetlen lett. Kihasználva ezt, gyorsan a hátára löktem, lefogtam a csuklóit, és a csípőjére ültem.

- Mondtam én, hogy egyszer lenyomlak! – mosolyogtam elégedetten. Sejtelmesen elvigyorodott, amitől teljesen kirázott a hideg.

- Nem engedem, hogy ilyen könnyen megnyerd a fogadást! – lökött hátra, s felvettük az előbbi pozíciót, de már Armin volt felül. – Gyúrnod kell még. – nevetett, s egy csókra közeledett. Engedtem neki egy puszit, majd fogtam egy párnát és az arcába vágtam. Ettől egyszerűen eldőlt.

- Gonosz! – nyújtottam ki a nyelvem.

- Miért? Mert nem hagylak nyerni? – dobta vissza a párnát.

- Pontosan! – ugrottam rá és elkezdtem püfölni a párnával. Szegény már félig lelógott az ágyról és röhögve próbálta védeni ütéseimet.

- Khm… – A hangra mindketten felkaptuk a fejünket. Alexy és egy nő állt az ajtóban.

- Csak semmi hirtelen mozdulat. – súgta Armin. Nyeltem egy nagyot, majd lassan felültünk az ágy szélére. Armin megfogta a kezem, én meg értetlenül pislogtam a két jövevényre. Alexy hol rám, hol Armin-ra, hol pedig a kezünkre nézett. Úgy két perces kínos csend után, a kékség elvigyorodott.

- Annyira örülök nektek! – ugrott a nyakunkba, ezzel eldöntve mindnyájunkat. – Olyan régóta várom már ezt! – mondta könnyes szemmel. A feketével összemosolyogtunk és átöleltük Alexy-t. Újabb köhintés. Alexy szinte repülve szaladt a nőhöz, kézen ragadta és elénk rángatta.

- Elisabeth, ő itt az anyukánk, Anne. – ölelte át a kékség a hölgy vállát. Hölgy, hölgy… nem is tudom behatárolni a korát. Nem hiszem, hogy nagyon fiatal lehetne, mindenesetre nagyon jól tartja magát. Hosszú, fekete, hullámos haj, és tengerkék szemek. Armin határozottan rá ütött. Bőre viszont egy-két árnyalattal sötétebb az általunk ismert srácénál.

Kicsit megszeppenve álltam fel és óvatosan nyújtottam a karom a nő felé, hogy kezet foghassunk. Ő hirtelen a vállamnál fogva magához rántott, s majdhogynem kiszorította belőlem az összes belsőszervemet.

- Jaj, Elisabeth! Már annyira meg akartalak ismerni téged! – dülöngélt jobbra-balra. É~~~s meg van, honnan Alexy hiperaktivitása. Kicsit távolabb tolt magától, és végigmért. – Igazán csinos kislány vagy te. – paskolta meg az arcom. – Csak jó ízlése van az én fiacskámnak! – borzolt bele a srác fekete hajába.

- Anya~~! – morgott Armin, és elkezdte kitolni a két hívatlan vendéget a szobájából.

- Hé, én szeretnék Elisabeth-el beszélgetni…

- Majd lent! – csapta be az ajtót. – Bocsi. – sóhajtott.

- Tisztára ti! – nevettem.

- Mi van?! – grimaszolt.

- Olyanok vagytok Alexy-vel, mintha anyukátok kettévált volna.

- Most hogy mondod. – nevette el magát ő is. – Reggelizünk?

- Persze, de előtte most már tényleg el kell mennem WC-re. – rohantam ki az ajtón, be a fürdőbe.

***

- Nos, Elisabeth, örülök, hogy végre megismerhetlek. – tett le elém egy tányér omlettet mosolyogva.

- Én is örülök! – mosolyogtam kedvesen. Miután mindenki elé tett egy-egy tányért ő is leült közénk.

- É~~~s mesélj! Mit csináltatok kettesben az üres házban? – könyökölt az asztalra. Alexy pedig tükörként utánozta mozdulatait. Armin elkezdett fulladozni, én meg csak néztem ki meredten a fejemből.

- Se-semit. – válaszoltuk egyszerre magas hangon vörös fejjel.

- Anya, ha ezt tovább folytatod, soha többet nem fog ide jönni. – tette hozzá Armin.

- Persze, persze, ez magánügy. – sóhajtott csalódottan. – De én azért szeretném tudni. – hadarta. Kijelentését Armin egy gyilkos tekintettel jutalmazta, majd némán ettük tovább a reggelit. Kí~~nos.

Miután megettük az omlettet megköszöntem, s elkezdtem leszedni az asztalt.

- Mit csinálsz? – kapta ki a kezemből a tányérokat Anne. – Ez nem a vendég dolga.

- Pedig az a legkevesebb, hogy elmosogatok egy ilyen finom reggeli után. – kacsintottam rá.

- Ha ennyire akarod, segíthetsz. – adta meg magát drámaian.

A srácok valamikor felszívódtak, mi pedig elkezdtünk mosogatni.

- Örülök, hogy Armin végre talált valakit. Kicsit aggódtam, mert ő nem olyan nyílt, mint Alexy.

- Ez igaz. – nevettem. – De szerintem ez aranyos.

- Nem, te nem ismered annyira. Régen más volt. Ebben a tanévben változott. Sokkal barátságosabb lett. Bár nagyobb lett a szája is. – mosolygott. – Úgy hiszem te változtattad meg.

- Én?

- Ha te vagy az „új lány”, akkor igen. – zárta el a csapot. – Annak ellenére, hogy egy kis lázadót csináltál a fiamból, nagyon örülök, hogy találkoztatok. – ölelt meg.

- Pont jókor jött, hogy megmentsen a beégéstől. Örök hálám neki és persze Alexy-nek is.

- Ezt hogy érted? – tolt el magától, s kérdőn pislogott.

- Hosszú történet, de akkor találkoztunk először. – futottak végig az agyamon a történtek. Ha belegondolok, már akkor tetszett… csak még nem vettem észre. Ezek szerint fejlődtem az érzelmek felismerése terén. Pacsi nekem.

- Nyálas női csevej? – dőlt vállával az ajtónak Armin.

- Mi?! – léptem felé felgyűrve a pulcsim ujját, mire futásnak eredt. Szaladtam utána. Már majdnem bejutott a szobájába, de én gyorsabb voltam és rávetődtem, így elterültünk a folyosón.

- Próbálkozhatsz, de úgy sem fogsz nyerni. – jelentette ki halál nyugodtan.

- Mi… – kezdtem bele, de megakadt a hangom, amikor Armin hirtelen maga alá fordított. Morcosan néztem rá, ő pedig csak vigyorgott. – Csak szerencséd volt. – duzzogtam. Felhúzta az egyik szemöldökét, majd mintha valami átvillant volna az agyán komollyá vált az arca.

- Igen, szerencsés vagyok, mert vagy nekem. – nézett mélyen a szemembe csillogó kék szemeivel, majd megcsókolt. Minden lehetőséget kihasználsz, mi?