[2014.
február 20.]
Összeszedtem
magam, majd indultam munkába. Nem sokkal a többiek előtt érkeztem, de az az idő
pont elég volt, hogy Gabe és Steph csak a felöltözésem után érkezett meg. Steph
hosszú pasztell lila fürtjei ledöbbentettek.
- Ez most paróka?
– mutattam a hajkoronájára még kicsit kábultan.
- Igen, az. –
mosolygott. – Te nem is tudtad? – dobta a sarokba a táskáját, majd neki is
kezdett vetkőzni Gabe-bel egyetemben.
- Asszem a gimi óta
csak parókában látni. – nevetett a fiú.
- Én tényleg azt
hittem eddig, hogy az az igazi hajad…
- Most, hogy
mondod, dolgozni hosszú ideig ugyanabban a parókában jöttem. – nézett a
plafonra elgondolkodva.
- Majd megmutatod
az igazi hajadat? – ugráltam izgatottan.
- Majd egyszer. –
csapta be a szekrénye ajtaját. – Nem igazán szeretem mutogatni.
- Mit pusmogtok
még mindig fiatalok? Munkába! – vágta ki az ajtót Camille. Gabe és Steph összehúzták
magukat az ijedségtől, majd elvégezve az utolsó simításokat, kirohantak az
ajtón. – Rohanni azért nem kell! – kiáltott utánuk a nő. Szokás szerint
felsorakoztunk, megkaptuk az instrukciókat, s hozzáláttunk a munkához. Az egyik
asztalnál megpillantottam Castielt, Lisandert és Maxet, így feléjük vettem az
irányt.
- Sziasztok! Mit
hozhatok? – emeltem fel a jegyzettömbömet a társaságra mosolyogva.
- Egy espresso
americano, egy latte és egy caramel macchiato. – csukta be a keményfedeles
könyvecskét Cast, majd rám pillantott. – Áh, Elisabeth. Szia! – mosolygott. Mi ez a mosolyog?
- Hát ti? Ritkán
látni a tulajdonos urat errefelé. – kacsintottam a vörösre, aki elnevette
magát. Szokatlanul jókedve van…
- Nosztalgiázunk.
– válaszolt Max az asztalra könyökölve.
- Máris hozom a
rendelésetek.
Tíz perccel később
meg is érkeztem hozzájuk a három kávéval.
- Nem maradsz itt
velünk? – emelte fel a csészéjét Lisander.
- Igen, maradj! –
fogta meg a csuklóm Max.
- Én itt dolgozom
srácok! – nevettem.
- Elintézem. –
állt fel az asztaltól Cast, majd Camille-hez futott, s egy szóváltást követően
visszajött, s kihúzta nekem a negyedik széket. – Kaptunk egy kis időt. –
mutatott szemével az ülőalkalmatosságra, jelezve, hogy foglaljak helyet.
Engedelmesen leültem, majd betolta alattam a széket. Mi ez a viselkedés?
- Szóval, min
nosztalgiáztatok? – néztem végig rajtuk csillogó szemekkel.
- A banda
alakulásáról. – villantotta ki fogait Cast. Már
megint…
- Emlékszel, hogy
vettük rá Maxet, hogy csatlakozzon? – nevetett Lis.
- Már hogyne
emlékeznék. Egy hideg decemberi éjszaka volt… – kezdett bele vöröske a mesébe,
de nem tudtam figyelni, mert az agyam egyre csak azon kattogott, hogy miért
viselkedik Cast ilyen szokatlanul. Kihasználva a pillanatot, míg nagyban
nevetgéltek, odahajoltam Lisanderhez.
- Mi lelte Castielt?
– súgtam a lehető leghalkabban. Már épp válaszolt volna, de Cast közbevágott.
- Társaságban nem illik
sugdolózni. – tette sértődötten karba a kezeit. Lisander, mintha nem neki szólt
volna, itta tovább a kávéját. Én pedig az asztalterítőt vizslattam bűnbánó
arccal.
- Miről
beszéltetek? – kérdezte Max ellenállhatatlan hangon. Mint egy kisgyerek. De komolyan…
- Castielről. –
vágta rá Lisander faarccal. Most miért
kellett? Idegesen felfújtam az arcom, s gyengéden a fiú vállába bokszoltam,
hogy levezessem a mérgem.
- Igaz ez? –
komorodott el Max arca.
- De Castiel olyan
furán viselkedik. Gondtalanul mosolyog, kedves, egy rossz, gonosz megjegyzése
sincs… – magyarázkodom. – Nem értem, miért ilyen.
- Ezt meg én nem
értem. Castiel mindig ilyen volt. – pislogott rám meglepetten a srác.
- Mi? – estem le
majdnem a székből a hihetetlen megjegyzés hallatán. Castiel tekintete cikázott
kettőnk között, nem tudva mit csináljon.
- Oké. – adta meg
magát végül egy nagy sóhajtás után. – Kicsit megváltoztam mióta elmentél, de
nem akartam, hogy megtudd. – fordult az idősebbhez Cast.
- Miben változtál
meg? – nézett nagyot Max. – Jó, azt látom, hogy már nem fekete, de azon túl?
- Fekete volt a hajad?
– néztem rá kerek szemekkel. Ő csak bólintott.
- Na? – sürgette barátját
Max.
- Dohányzik,
iszik, rosszindulatú és ellenszenves mindenkivel. – tette le csészéjét az
asztalra Lisander.
- Haver, ne már! –
grimaszolt Castiel.
- Én csak az
igazat mondtam. – vont vállat a heterokróm.
- De így elárulni
a barátodat. – csapott a fejéhez.
- Te se vagy jobb.
– bökte meg a vörös mellkasát Max. – Át akartál verni. – ingatta a fejét. – Nem
szívlelem, hogy tönkreteszed magad, de attól még barátok vagyunk. Nem
kezeltelek volna másképp. – kócolta össze Cast haját. Sokkal érettebb, mint amilyennek mutatja magát. – Legyél önmagad.
- Rendben. –
köszörülte meg a torkát. Felállt, majd elhúzta a székem az asztaltól. – Irány dolgozni…
Törpilla. – súgta a fülembe sunyi mosollyal az arcán. Most meg direkt rájátszik.
- Na de Castiel! –
pislogott nagy szemekkel Max.
- Te mondtad, hogy
legyek önmagam. – ült vissza kényelmesen a helyére. – Na, mi lesz, nem mész?
Nem kell már az állás? – hessegetett. Oh…
ezt még megbánod!
Visszaálltam
dolgozni, de minden adandó pillanatban, míg ott voltak, az asztaluk felé
sandítottam. Nevetgéltek. Látszott rajtuk, hogy jól érzik magukat. Nyolc óra lehetett,
mikor távoztak. Hatalmas megkönnyebbülés volt.
- Most már tudsz
rendesen dolgozni? – tette fejemre a kezét Vince egy erőltetett mosollyal az
arcán.
- P-persze!
Sajnálom. – néztem rá bűnbánón.
- Ne piszkáld a
kedvenc barátnőmet! – lökte le Vince kezét a fejemről Steph. – Baka! – öltötte rá
a nyelvét, még félrehúzott. – Elhappoltad tőlem őket. – nézett durcásan.
- Bocsi. –
nevettem.
- Legközelebb én
szolgálom ki őket! – rázta a mutatóujját.
- Rendben! De…
Steph. Kérdezhetek valamit? – néztem rá komolyan.
- Megijesztesz. –
hőkölt hátra. – Mond csak. – szedte össze magát.
- Mi van közted,
Vince és Gabe között? – szegeztem rá a kérdést.
- Mi-mi lenne?
Munkatársak vagyunk. Gabe-bel pedig osztálytársak is. – nevetett fel zavartan. Hazudik.
- Nem hiszek
neked. – fontam karba a kezeimet és szigorúan meredtem rá.
- Majd egyszer
elmondom. – sóhajtott megpaskolva a fejem. Ráhagyva a dolgot megcsóváltam a
fejem, majd visszaálltam dolgozni. Akkor
is kihúzom belőled!
Munka után Steph
hazakísért, de kerülte a tekintetem, s minden vele és a fiúkkal kapcsolatos
témát. Egyre csak egy fekete cicát hajkurászott, ami, biztos vagyok benne, hogy
nem is volt ott igazából.
Hazaérve Agatha
idegesen járkált a házban. Rákérdeztem, mi baja, de csak legyintett, s járkált
tovább. Biztos munkaügy.
