2015. július 17., péntek

Eddig történt

Nagyon szégyellem magam, amiért lusta voltam írni, miután leérettségiztem. Nagyon sajnálom, hogy elhanyagoltam a történetet. Nagyon vártátok, én pedig csalódást okoztam. Remélem a továbbiakban tudok folyamatosan írni - lesz ihlet, kedv és idő - és azt is, hogy nektek tetszeni fog.
Amit most hoztam, az csak egy összefoglaló, ahogy a bejegyzés címe is sugallja. A következő bejegyzés már biztosan új rész lesz.  


Elisabeth, a magának való 17 éves londoni lány családi okokból Nizza városába költözött Agatha nevű keresztanyjához. Az új város természetesen új iskolával is párosult. A Londonban különcnek számító leányzó az egyéniségekkel teli, Sweet Amoris Gimnáziumba került, ahol már egyáltalán nem lógott ki a sorból. Elhatározta, hogy megváltozik, s visszahúzódó, menekülő személyiségét feladva egy új Elisabeth-ként kezdi az új sulit.
Az első napja egy első naphoz képest tökéletes volt. Gimnáziumi éveiben először barátokat szerzett. Azonban a napok teltek, s az ellenségek is megjelentek, valamint egy régi ismerős a volt iskolájából. Félreértések követték egymást, s eltávolodott a fiúktól. Azonban ez volt az a nap is, mikor találkozott későbbi párjával. Szerelem volt első látásra, még ha egyiküknek sem tűnt fel abban a pillanatban. Elisabeth csaknem feladta új személyiségét, ám a dolgok lassan helyrejöttek.
Elisabeth a fejébe vette, hogy minden áron megtanul basszusgitározni, s munkába állt. Munkatársa mind kedves, segítőkész fiatalok. Kiderült, hogy a kávézó, ahol dolgozik Castiel szüleié, s ezt nem a legkellemesebb úton tudta meg. Szegény lányt az első napján hazaküldte.
Teltek a napok, a hetek… Egyre jobban megismerte a srácokat, és egyre több barátja lett, amiről eddig csak álmodott. Ken katonai táborba ment, Elisabeth pedig vicces, szomorú, fájdalmas és dühítő kalandokon ment keresztül:
Elfogta Kiki-t, a padlócirkáló házi patkányt, Armin becsalta Hello Kitty vakbelébe, ahol bugyit villantott, majd rózsaszín ruciba bújt, s Castiel-nek sikerült zsarolásra alkalmas képet készítenie róla. S ne felejtsük el, hogy még van egy kívánság az úrfinak (és Alexy-nek is). Halloween-kor egy idegen srác (Christian) ellopta az első csókját… igen, az nem csak álom volt.
A suli mellet Elisabeth keményen dolgozott a kávézóban, így sikerült összegyűjtenie, hogy megvehesse álmai gitárját… azonban Amber ezt nem így tervezte, s elvette a pénzét. Végül Nathaniel közbenjárásával sikerült visszaszerezni a pénzt, s a srácok meglepték Elisabeth-et születésnapján, a hőn áhított gitárral. Ezen az éjszakán dőlt el, Elisabeth a Grim Silence basszusgitárosa lesz.
Nagy erőbedobással gyakorolt, s megtanult gitározni. A srácokkal Castiel garázsában gyakoroltak. Kiderült, hogy Castiel anyukája terhes Cast2-vel… Castiel utálja, ha Lis így hívja születendő kistestvérét.
December 24-e. Karácsony. A koncert napja. Este a rajongók előtt is bemutatták Elisabeth-et. Nagy sikert aratott a banda, mind nagyon élvezték a fellépést. A nap végét viszont egy váratlan csók koronázta, mely felforgatott mindent egy időre. Igen… ez Castiel és Elisabeth között csattant el, ami miatt Elisabeth a szó szoros értelmében törölte az esetet a sráccal emlékeiből. Így töltötte az ünnepeket, hosszú napokat, és heteket, mígnem kiderült az igazság.
Híreket kap Ken-ről, egy titokzatos új lány érkezik munkahelyére. Ahogy Castiel-től eltávolodott, úgy került egyre közelebb Armin-hoz. Szépen lassan mindketten rájöttek, mit is éreznek valójában a másik iránt.
Lis új lakótárssal gazdagodott egy időre Gabriel személyében. S ekkor derült ki számára, hogy két munkatársa, Vincent és Gabriel testvérek. Az együttélés alatt nagyon jó barátok lettek… mondhatni testvérként tekintenek egymásra.
Eljött Bálint nap. Elisabeth egyik legutáltabb „ünnepe”. Nagyon hosszú, és fájdalmas napként indult, de csodásan zárult. Alexy mesterkedése révén végül Armin és Lis összejöttek… Valentin nap éjjelén.
Még egy régebbi fogadás miatt, amit Lis és Armin kötöttek (Lis le tudja nyomni Armin-t), Elisabeth elhatározta, hogy most már tényleg tesz valamit az ügy érdekében, s elkezd edzeni.
Lis és Castiel hosszú idő után végre beszélgetek, s végül kibékültek, s látszatra minden olyan volt, mint előtte.
A kávézóban is történtek dolgok. Steph, Gabe és Vince körül még mindig ott lebegett a titokzatos légkör, ami nem hagyta nyugton Lis-t. Vince-ről kiderült, hogy pénzért árulja a testét… Steph egy megszállott otaku, aki természetesen Gabe és Elisabeth társaságában csoportos cosplayt tervez, így kijelentette, hogy a két jómadárnak választása nincs. Valamint az is kiderült, hogy a lány nagy rajongója a bandájuknak.
Elisabeth a kávézóban találkozott egy ismeretlen ismerőssel, Max-el, a Grim Silence volt basszusgitárosával is, aki Kim gyerekkori barátja.
Elérkezett az első edzés pillanata is. Kiderült, hogy az edzője nem más lesz, mint az aktakukacnak hitt Nathaniel. Újabb, meglepő oldalát pillanthatjuk meg a szőkeségnek. Minden szépen haladt, mígnem elérkezett a boxzsák ideje. Az utolsó ütés pedig Nath arcát érte… pont a szeme alatt.
Végül Alexy-vel töltött délután után Elisabeth munkába indult…



Nos, nagyvonalakban ennyi történt eddig. Nem lett olyan részletes, de felelevenítésnek nagyjából megfelel.