44. - Castiel másik személyisége?

[2014. február 20.]

Összeszedtem magam, majd indultam munkába. Nem sokkal a többiek előtt érkeztem, de az az idő pont elég volt, hogy Gabe és Steph csak a felöltözésem után érkezett meg. Steph hosszú pasztell lila fürtjei ledöbbentettek.

- Ez most paróka? – mutattam a hajkoronájára még kicsit kábultan.

- Igen, az. – mosolygott. – Te nem is tudtad? – dobta a sarokba a táskáját, majd neki is kezdett vetkőzni Gabe-bel egyetemben.

- Asszem a gimi óta csak parókában látni. – nevetett a fiú.

- Én tényleg azt hittem eddig, hogy az az igazi hajad…

- Most, hogy mondod, dolgozni hosszú ideig ugyanabban a parókában jöttem. – nézett a plafonra elgondolkodva.

- Majd megmutatod az igazi hajadat? – ugráltam izgatottan.

- Majd egyszer. – csapta be a szekrénye ajtaját. – Nem igazán szeretem mutogatni.

- Mit pusmogtok még mindig fiatalok? Munkába! – vágta ki az ajtót Camille. Gabe és Steph összehúzták magukat az ijedségtől, majd elvégezve az utolsó simításokat, kirohantak az ajtón. – Rohanni azért nem kell! – kiáltott utánuk a nő. Szokás szerint felsorakoztunk, megkaptuk az instrukciókat, s hozzáláttunk a munkához. Az egyik asztalnál megpillantottam Castielt, Lisandert és Maxet, így feléjük vettem az irányt.

- Sziasztok! Mit hozhatok? – emeltem fel a jegyzettömbömet a társaságra mosolyogva.

- Egy espresso americano, egy latte és egy caramel macchiato. – csukta be a keményfedeles könyvecskét Cast, majd rám pillantott. – Áh, Elisabeth. Szia! – mosolygott. Mi ez a mosolyog?

- Hát ti? Ritkán látni a tulajdonos urat errefelé. – kacsintottam a vörösre, aki elnevette magát. Szokatlanul jókedve van…

- Nosztalgiázunk. – válaszolt Max az asztalra könyökölve.

- Máris hozom a rendelésetek.

Tíz perccel később meg is érkeztem hozzájuk a három kávéval.

- Nem maradsz itt velünk? – emelte fel a csészéjét Lisander.

- Igen, maradj! – fogta meg a csuklóm Max.

- Én itt dolgozom srácok! – nevettem.

- Elintézem. – állt fel az asztaltól Cast, majd Camille-hez futott, s egy szóváltást követően visszajött, s kihúzta nekem a negyedik széket. – Kaptunk egy kis időt. – mutatott szemével az ülőalkalmatosságra, jelezve, hogy foglaljak helyet. Engedelmesen leültem, majd betolta alattam a széket. Mi ez a viselkedés?

- Szóval, min nosztalgiáztatok? – néztem végig rajtuk csillogó szemekkel.

- A banda alakulásáról. – villantotta ki fogait Cast. Már megint…

- Emlékszel, hogy vettük rá Maxet, hogy csatlakozzon? – nevetett Lis.

- Már hogyne emlékeznék. Egy hideg decemberi éjszaka volt… – kezdett bele vöröske a mesébe, de nem tudtam figyelni, mert az agyam egyre csak azon kattogott, hogy miért viselkedik Cast ilyen szokatlanul. Kihasználva a pillanatot, míg nagyban nevetgéltek, odahajoltam Lisanderhez.

- Mi lelte Castielt? – súgtam a lehető leghalkabban. Már épp válaszolt volna, de Cast közbevágott.

- Társaságban nem illik sugdolózni. – tette sértődötten karba a kezeit. Lisander, mintha nem neki szólt volna, itta tovább a kávéját. Én pedig az asztalterítőt vizslattam bűnbánó arccal.

- Miről beszéltetek? – kérdezte Max ellenállhatatlan hangon. Mint egy kisgyerek. De komolyan…

- Castielről. – vágta rá Lisander faarccal. Most miért kellett? Idegesen felfújtam az arcom, s gyengéden a fiú vállába bokszoltam, hogy levezessem a mérgem.

- Igaz ez? – komorodott el Max arca.

- De Castiel olyan furán viselkedik. Gondtalanul mosolyog, kedves, egy rossz, gonosz megjegyzése sincs… – magyarázkodom. – Nem értem, miért ilyen.

- Ezt meg én nem értem. Castiel mindig ilyen volt. – pislogott rám meglepetten a srác.

- Mi? – estem le majdnem a székből a hihetetlen megjegyzés hallatán. Castiel tekintete cikázott kettőnk között, nem tudva mit csináljon.

- Oké. – adta meg magát végül egy nagy sóhajtás után. – Kicsit megváltoztam mióta elmentél, de nem akartam, hogy megtudd. – fordult az idősebbhez Cast.

- Miben változtál meg? – nézett nagyot Max. – Jó, azt látom, hogy már nem fekete, de azon túl?

- Fekete volt a hajad? – néztem rá kerek szemekkel. Ő csak bólintott.

- Na? – sürgette barátját Max.

- Dohányzik, iszik, rosszindulatú és ellenszenves mindenkivel. – tette le csészéjét az asztalra Lisander.

- Haver, ne már! – grimaszolt Castiel.

- Én csak az igazat mondtam. – vont vállat a heterokróm.

- De így elárulni a barátodat. – csapott a fejéhez.

- Te se vagy jobb. – bökte meg a vörös mellkasát Max. – Át akartál verni. – ingatta a fejét. – Nem szívlelem, hogy tönkreteszed magad, de attól még barátok vagyunk. Nem kezeltelek volna másképp. – kócolta össze Cast haját. Sokkal érettebb, mint amilyennek mutatja magát. – Legyél önmagad.

- Rendben. – köszörülte meg a torkát. Felállt, majd elhúzta a székem az asztaltól. – Irány dolgozni… Törpilla. – súgta a fülembe sunyi mosollyal az arcán. Most meg direkt rájátszik.

- Na de Castiel! – pislogott nagy szemekkel Max.

- Te mondtad, hogy legyek önmagam. – ült vissza kényelmesen a helyére. – Na, mi lesz, nem mész? Nem kell már az állás? – hessegetett. Oh… ezt még megbánod!

Visszaálltam dolgozni, de minden adandó pillanatban, míg ott voltak, az asztaluk felé sandítottam. Nevetgéltek. Látszott rajtuk, hogy jól érzik magukat. Nyolc óra lehetett, mikor távoztak. Hatalmas megkönnyebbülés volt.

- Most már tudsz rendesen dolgozni? – tette fejemre a kezét Vince egy erőltetett mosollyal az arcán.

- P-persze! Sajnálom. – néztem rá bűnbánón.

- Ne piszkáld a kedvenc barátnőmet! – lökte le Vince kezét a fejemről Steph. – Baka! – öltötte rá a nyelvét, még félrehúzott. – Elhappoltad tőlem őket. – nézett durcásan.

- Bocsi. – nevettem.

- Legközelebb én szolgálom ki őket! – rázta a mutatóujját.

- Rendben! De… Steph. Kérdezhetek valamit? – néztem rá komolyan.

- Megijesztesz. – hőkölt hátra. – Mond csak. – szedte össze magát.

- Mi van közted, Vince és Gabe között? – szegeztem rá a kérdést.

- Mi-mi lenne? Munkatársak vagyunk. Gabe-bel pedig osztálytársak is. – nevetett fel zavartan. Hazudik.

- Nem hiszek neked. – fontam karba a kezeimet és szigorúan meredtem rá.

- Majd egyszer elmondom. – sóhajtott megpaskolva a fejem. Ráhagyva a dolgot megcsóváltam a fejem, majd visszaálltam dolgozni. Akkor is kihúzom belőled!

Munka után Steph hazakísért, de kerülte a tekintetem, s minden vele és a fiúkkal kapcsolatos témát. Egyre csak egy fekete cicát hajkurászott, ami, biztos vagyok benne, hogy nem is volt ott igazából.

Hazaérve Agatha idegesen járkált a házban. Rákérdeztem, mi baja, de csak legyintett, s járkált tovább. Biztos munkaügy.

Eddig történt

Nagyon szégyellem magam, amiért lusta voltam írni, miután leérettségiztem. Nagyon sajnálom, hogy elhanyagoltam a történetet. Nagyon vártátok, én pedig csalódást okoztam. Remélem a továbbiakban tudok folyamatosan írni - lesz ihlet, kedv és idő - és azt is, hogy nektek tetszeni fog.

Amit most hoztam, az csak egy összefoglaló, ahogy a bejegyzés címe is sugallja. A következő bejegyzés már biztosan új rész lesz.  

Elisabeth, a magának való 17 éves londoni lány családi okokból Nizza városába költözött Agatha nevű keresztanyjához. Az új város természetesen új iskolával is párosult. A Londonban különcnek számító leányzó az egyéniségekkel teli, Sweet Amoris Gimnáziumba került, ahol már egyáltalán nem lógott ki a sorból. Elhatározta, hogy megváltozik, s visszahúzódó, menekülő személyiségét feladva egy új Elisabeth-ként kezdi az új sulit.

Az első napja egy első naphoz képest tökéletes volt. Gimnáziumi éveiben először barátokat szerzett. Azonban a napok teltek, s az ellenségek is megjelentek, valamint egy régi ismerős a volt iskolájából. Félreértések követték egymást, s eltávolodott a fiúktól. Azonban ez volt az a nap is, mikor találkozott későbbi párjával. Szerelem volt első látásra, még ha egyiküknek sem tűnt fel abban a pillanatban. Elisabeth csaknem feladta új személyiségét, ám a dolgok lassan helyrejöttek.

Elisabeth a fejébe vette, hogy minden áron megtanul basszusgitározni, s munkába állt. Munkatársa mind kedves, segítőkész fiatalok. Kiderült, hogy a kávézó, ahol dolgozik Castiel szüleié, s ezt nem a legkellemesebb úton tudta meg. Szegény lányt az első napján hazaküldte.

Teltek a napok, a hetek… Egyre jobban megismerte a srácokat, és egyre több barátja lett, amiről eddig csak álmodott. Ken katonai táborba ment, Elisabeth pedig vicces, szomorú, fájdalmas és dühítő kalandokon ment keresztül:

Elfogta Kiki-t, a padlócirkáló házi patkányt, Armin becsalta Hello Kitty vakbelébe, ahol bugyit villantott, majd rózsaszín ruciba bújt, s Castiel-nek sikerült zsarolásra alkalmas képet készítenie róla. S ne felejtsük el, hogy még van egy kívánság az úrfinak (és Alexy-nek is). Halloween-kor egy idegen srác (Christian) ellopta az első csókját… igen, az nem csak álom volt.

A suli mellet Elisabeth keményen dolgozott a kávézóban, így sikerült összegyűjtenie, hogy megvehesse álmai gitárját… azonban Amber ezt nem így tervezte, s elvette a pénzét. Végül Nathaniel közbenjárásával sikerült visszaszerezni a pénzt, s a srácok meglepték Elisabeth-et születésnapján, a hőn áhított gitárral. Ezen az éjszakán dőlt el, Elisabeth a Grim Silence basszusgitárosa lesz.

Nagy erőbedobással gyakorolt, s megtanult gitározni. A srácokkal Castiel garázsában gyakoroltak. Kiderült, hogy Castiel anyukája terhes Cast2-vel… Castiel utálja, ha Lis így hívja születendő kistestvérét.

December 24-e. Karácsony. A koncert napja. Este a rajongók előtt is bemutatták Elisabeth-et. Nagy sikert aratott a banda, mind nagyon élvezték a fellépést. A nap végét viszont egy váratlan csók koronázta, mely felforgatott mindent egy időre. Igen… ez Castiel és Elisabeth között csattant el, ami miatt Elisabeth a szó szoros értelmében törölte az esetet a sráccal emlékeiből. Így töltötte az ünnepeket, hosszú napokat, és heteket, mígnem kiderült az igazság.

Híreket kap Ken-ről, egy titokzatos új lány érkezik munkahelyére. Ahogy Castiel-től eltávolodott, úgy került egyre közelebb Armin-hoz. Szépen lassan mindketten rájöttek, mit is éreznek valójában a másik iránt.

Lis új lakótárssal gazdagodott egy időre Gabriel személyében. S ekkor derült ki számára, hogy két munkatársa, Vincent és Gabriel testvérek. Az együttélés alatt nagyon jó barátok lettek… mondhatni testvérként tekintenek egymásra.

Eljött Bálint nap. Elisabeth egyik legutáltabb „ünnepe”. Nagyon hosszú, és fájdalmas napként indult, de csodásan zárult. Alexy mesterkedése révén végül Armin és Lis összejöttek… Valentin nap éjjelén.

Még egy régebbi fogadás miatt, amit Lis és Armin kötöttek (Lis le tudja nyomni Armin-t), Elisabeth elhatározta, hogy most már tényleg tesz valamit az ügy érdekében, s elkezd edzeni.

Lis és Castiel hosszú idő után végre beszélgetek, s végül kibékültek, s látszatra minden olyan volt, mint előtte.

A kávézóban is történtek dolgok. Steph, Gabe és Vince körül még mindig ott lebegett a titokzatos légkör, ami nem hagyta nyugton Lis-t. Vince-ről kiderült, hogy pénzért árulja a testét… Steph egy megszállott otaku, aki természetesen Gabe és Elisabeth társaságában csoportos cosplayt tervez, így kijelentette, hogy a két jómadárnak választása nincs. Valamint az is kiderült, hogy a lány nagy rajongója a bandájuknak.

Elisabeth a kávézóban találkozott egy ismeretlen ismerőssel, Max-el, a Grim Silence volt basszusgitárosával is, aki Kim gyerekkori barátja.

Elérkezett az első edzés pillanata is. Kiderült, hogy az edzője nem más lesz, mint az aktakukacnak hitt Nathaniel. Újabb, meglepő oldalát pillanthatjuk meg a szőkeségnek. Minden szépen haladt, mígnem elérkezett a boxzsák ideje. Az utolsó ütés pedig Nath arcát érte… pont a szeme alatt.

Végül Alexy-vel töltött délután után Elisabeth munkába indult…

Nos, nagyvonalakban ennyi történt eddig. Nem lett olyan részletes, de felelevenítésnek nagyjából megfelel.

Életjel

Sziasztok!

Hamarosan vége a sulinak, ami azt jelenti, nemsokára kezdődik az érettségi-szezon. Személy szerint 20-án kapom meg a bizonyítványomat (ha sikerül!), ez annyit tesz, hogy egy kisebb pihenőszünet után (ami abból fog állni, hogy elolvasom az eddigi részeket felelevenítés céljából; valamint lejátszom az eddig kijött epizódokat – ugyanis én leragadtam a 13 epizódnál – tehát lényegében visszacsöppenek ebbe világba…) – szociális életem híján – nagy valószínűséggel folytatom a blogot.

Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik eddig türelmesen vártak! Remélem, kihúzzátok még egy kicsit. Ígérem, igyekezni fogok!

Most így eszembe jutott, hogy az első come back lehetne visszaemlékezés… Ilyen „ez történt eddig” rész. De majd meglátom… Nektek mi a véleményetek?

…Sok idő az még~~~~

Köszöntem a figyelmet! További szép napot! :D

43. - Játékterem

// Nagyon sajnálom, hogy már megint sajnálkozok a rész hiánya miatt, mintsem hogy időben hoznék néha egy-egy részt... De tényleg. Szégyenlem is magam... :/
   Mindenesetre így utólag is kellemes karácsonyt, valamint most már boldog új évet is! :D //


[2014. február 20.]

Reggel egy csöppet elaludtam, s mire elkészültem Arminék már megérkeztek, s a hidegre való tekintettel Agatha természetesen beinvitálta őket. Ezzel a tudattal rögtön elkezdtem kapkodni, mert hát tudjuk milyen az én „tündéri” keresztanyám… Mikor leértem a konyhába, mindkét srác előtt gőzölgött egy bögre tea és a reggeli. Armin arca vörös volt, Alexy pedig épp, hogy nem fulladt meg a röhögéstől.

- Agatha, mit csináltál már megint? – néztem rá gyanakvó tekintettel.

- Én ugyan semmit! – mentegetőzött, s letette az asztalra a tükörtojásomat.

- Armin? – fordultam a fiú felé, de ő csak zavartan, néma csendben falta be az adagját. – Miért kell mindig szegény srácot zavarba hoznod? – sóhajtottam, mert rájöttem, úgy sem fogom megtudni.

- Tudod, milyen vagyok! – nyugtázta ennyivel mosogatás közben. Erre mindenki csak bólintott, majd folytattuk a reggelit. Miután végeztünk, fogtuk magunkat, s elindultunk a suliba.

- Milyen volt az első edzés? – kérdezte út közben Armin.

- Egész jó, bár… meglepődtem, mikor kiderült, hogy Nathaniel lesz az edzőpartnerem.

- Nath? Én azt hittem Kimmel fogsz erősíteni. – hallatszott ki egy kis meglepettség a hangjából.

- Én is azt reméltem, de így is muris volt. – mosolyogtam. – Képzeld, véletlenül bevertem neki egyet. – nevettem el magam. – Szegénynek be is lilult... Kezdhetsz félni. – kacsintottam rá.

- Az én erőm nem mérhető össze Nathanielével. – húzta ki magát.

- Ez így igaz. – helyeseltem. – Bár nem abban az értelemben, ahogy te gondolod.

- Hát ez égés tesó! – karolta át Alexy a vállát. – Amúgy a témától eltérve… Csöppet elhanyagolva érzem magam, mióta jártok. – állt meg, s felfújt arccal elfordult. Arminnal összenéztünk, majd két oldalról kinyomtuk a levegőt a pukkadt kékségből.

- Ugyan Alexy! – paskolta meg Armin a fejét. – Tudod, hogy sose hagynánk magadra igazából.

- Pontosan! – nyomtam egy puszit az arcára, majd szorosan átöleltem. – Nem szabadulsz meg tőlünk ilyen könnyen. – vigyorogtam gonoszan. Alexy sóhajtott egy nagyot.

- Egyetlen mód van rá, hogy megbocsájtsak. – fonta karba a kezeit. Arminnal összenéztünk.

- Elmegyünk vásásrolni. – mondtuk egyszerre mindhárman.

***

Tanítás után gyorsan összeszedtem a fiúkat, majd elindultunk a plázába.

- Azon gondolkodtam, nézhetnénk valami filmet is. – vetette fel az ötletet Alexy.

- Teljes mértékben a tiéd vagyok egészen 5 óráig, mert 6-kor kezdődik a műszakom. 2 óra van, úgy osztod be ezt az időt, ahogy szeretnéd.

- Akkor ejtjük a mozit. – mondta, s már új lehetőség után kutatott sétálva a pláza előcsarnokában. – Mit szólnátok ahhoz? – mutatott egy játékteremre.

- Benne vagyok! – halottam Armint, de már nem is mellettem volt, hanem bent a játékteremben.

- Akkor ez eldőlt! – vontam vállat nevetve. Már indultam Armin után, mikor Alexy visszahúzott a bejáratból. – Most mi van? – értetlenkedtem.

- Most velem vagy! – húzott messzebb. – Ő el lesz itt egy pár óráig anélkül, hogy észrevenné, nem vagyunk itt. – kacsintott.

- D-de én szeretnék bemenni hozzá. – néztem bánatosan a barátom felé, aki mit sem sejtve testvére sunyi tervéről, már bedobta apróját a gépbe, s nagyban Pac-Manezeik. Armin…

- De még tartozol egy lélekápolással is ám. Ráadásul, most én osztom be az idődet. – húzta össze a szemeit.

- Rendben! – sóhajtottam. – Kérésed számomra parancs. De azért még visszajövünk érte, ugye?

- Persze-persze. – válaszolt szórakozottan, majd behúzott egy kávézóba. Amint megérkezett a rendelésünk, jelentőségteljesen beleittam a kávémba.

- Mondd, mi nyomja a szíved. – toltam az orrom hegyére a szemüvegem, hátradőltem a székben, s keresztbetettem a lábam és a kezem.

- Ne hülyéskedd már el! – nevetett. – Komolyan.

- Rendben. – helyezkedtem el normális pózban. – Fülelek.

- Nos, arra az álláspontra jutottam, mivel nagyon kedvelem Viet, így őszinte leszel vele. Összeszedem magam, és minél hamarabb szakítani fogok vele. – kavargatta a forró csokiját.

- Értem. – döbbentem le egy kicsit. – Ez lesz a legjobb mindkettőtöknek, ha tényleg nem vagy szerelmes belé.

- Hát az a baj, magam sem tudom, mit érzek. – fogta a fejét. – Nagyon is kedvelem, de… hogy is mondjam… nem… vonzódom hozzá.

- Semmi gond. – simítottam meg az arcát. – Te megpróbáltad. – mosolyogtam bíztatóan. Alexy megfogta a kezem, s becsukta a szemét.

- A közeledben mindig megnyugszom. Ha vonzódnék a lányokhoz, biztos beléd szeretnék. – nézett mélyen a szemembe. – Még az sem érdekelne, hogy Arminnal jársz. Mindent megtennék, hogy megszerezzelek magamnak. – Komoly hangviselése és tekintete, megijesztett, de elpirultam szavaitól. – De mivel nem így van, így nem kell aggódni. – mosolyodott el végül, amitől megszűnt a nyomasztó érzés a bensőmben.

- És… – néztem izgatottan körbe.

- Meddig jutottunk? – forgatta a szemeit.

- Gondolatolvasó. – könyököltem az asztalra, s a tenyerembe fektettem az arcom vigyorogva.

- Hát… Valentin nap volt egy rendes csók. – pirult el.

- Ez volt az első? Mármint nem Vievel, hanem amúgy. Ilyen téren elég keveset tudok róla.

- Igen. És gondolom kíváncsi vagy, hogy fiúval volt-e már valami. [bólintottam] Nem. Mindig csak messziről csodáltam őket. Sosem mertem bepróbálkozni.

- Hát ezt nem néztem volna ki belőled.

- Ne zavarjon meg az eleven személyiségem, a fiúk közelében elég szégyenlős vagyok.

- Értem.

- És ti?

- És mi?

- Ne tettesd a hülyét! – pöckölte meg a homlokom. – Ti meddig jutottatok? – figyelt kíváncsi tekintettel.

- Hát bocs… Mi tulajdonképpen még csak pár napja járunk, ti meg november óta. – sértődtem meg a feltételezésen.

- Jó! – sóhajtott – De köztetek már első alkalommal izzott a levegő. – magyarázta.

- Hát… Ha őszinte akarok lenni, akkor először te loptad be magad a szívembe... nem Armin. – vallottam be. Nagyon meglepettnek látszott.

- Igen?

- Ühüm. – vörösödtem el. – De ne aggódj, most Arminnak bérelt lakosztálya van benne. – mentegetőztem.

- Egy egész?!

- Ahogy mondod. – bólintottam, majd mindketten elnevettük magunk. Még egy kicsit elbeszélgettünk, utána pedig visszamentünk a játékterembe. Armin már egy másik gépnél ült, de nem úgy tűnt, mint aki észrevette volna, hogy elmentünk. Maradt még egy kis időnk, így szétnéztünk a teremben, s találtunk egy olyan plüsshalászós játékot. Alexynek megtetszett az egyik maci, én pedig mindent megtettem, hogy megszerezzem neki. Sikerült is! Nagyon hálás volt.

Öt óra körül elindultunk. A srácok hazakísértek. Útközben őszinteségrohamom volt, és bevallottam Arminnak, hogy magára hagytuk a játékteremben. Egy csöppent sem döbbent meg. Kihasználta a helyzetet, és azt mondta, meg kell fizetnem a bűneimért. Végül megegyeztünk abban, hogy holnap délután az övé vagyok, és azt csináljuk, amit ő szeretne. Örültem, hogy végül tudtam egy kis időt Alexyvel kettesben tölteni. Nem sajnáltam, hogy elrángatott. Sőt azt se bántam, hogy törlesztenem kell Arminnak. Kicsit se…

Jó volt velük lenni, kicsit feltöltődtem munka előtt. Úgy érzem szükségem is lesz erre a plusztöltésre.