Két perc futás után kimerülten
szálltam le a futópadról. Ha így visszagondolok, igazán szexi látvány lehettem
lihegve, izzadtan. Na, mindegy. Futás után Nath egy üresebb részre vezetett. Felakasztott
boxzsákok és ugrókötelek lógtak a fal mentén.
- Mit fogunk itt csinálni? –
néztem körbe félőn.
- Majd meglátod. – mosolygott
sejtelmesen. – De előtte melegítsünk be. – Beleegyezően bólintottam, s neki is
láttunk. Pár gyakorlat után Nath elismerően mosolygott.
- Ügyes voltál. Kezdhetjük?
- Igen! – lelkesedtem. Nathan
lassan odasétált egy zsákhoz, s intett, hogy én is menjek.
- Ezen fogunk gyakorolni.
Barátkozzatok össze. – fonta a karom a zsák köré. – Mindjárt jövök. – Amint
elment gonoszan néztem a zsákra. Aztán
bánj velem kedvesen! Két perccel később Nathaniel egy köteg fáslival tért
vissza.
- Erre mi szükség van? – mutattam
a fehér gombolyagra a kezében.
- Ne aggódj, csak lekötöm a
kezed. Úgy, mint az enyémet. – emelte fel a másik karját. Értetlenül néztem.
- Ez azért fontos, mert az ujjaid
közti bőrréteg nagyon vékony, és a zsákra mért ütésektől megsérülhetnek,
felszakadhatnak. Ez még az elején nagyon fontos, de később akár le is veheted.
- Értem. – bólintottam. Nath
felemelte a karom, majd óvatosan rátekerte a csuklómra és a kézfejemre a
fáslit.
- Nem túl szoros?
- Nem, pont jó.
- Rendben, akkor üss bele jó
erősen. – ragadta meg a boxzsákot, aminek bevittem egy bal egyenest.
- Egész ügyes vagy. – nézett
meglepetten. – Mos erősebben. –szorította meg határozottabban.
Egyre erősebben és erősebben
püföltem a zsákot. A végére már lihegtem, teljesen leizzadtam. 20 perc ütögetés
után Nath lecsúsztatta a kezeit a zsákról, majd csípőre tette őket.
- Már sokkal jobb. – biccentett
komoly arccal. – Akkor legyen még egy utolsó és nyújtsunk. –fogta meg újra a
boxzsákot, és rákészült az ütésemre. Az utolsó ütés tiszteletére beleadtam
minden erőmet, s belevágtam a jobb öklömet a zsákba. Ám túlságosan a szélére
sikeredett, s a kézfejem megcsúszott a ponyván, és egyenesen Nathaniel arcának
csapódott. Nath hanyatt esett, szentségelt és kezét az arcára tapasztotta.
- Nath, jól vagy?! Annyira
sajnálom! – guggoltam le mellé.
- Semmi baj. – próbált
mosolyogni. – Ez egy nagyon jó ütés volt. Csak így tovább!
- Ne viccelődj. – nevettem. –
Gyere, elmegyünk az elsősegélyibe. – emeltem át a karját a vállamon, s
felállítottam.
- Hol találom az elsősegélyi
szobát? – kérdeztem egy épp felénk siető lányt.
- Egyenesen azon a folyosón, majd
balra az első ajtó. – mutatott a szoba irányába. – Segítsek valamit?
- Köszönöm, boldogulok! –
mosolyogtam. Elbotorkáltunk a szoba ajtajáig, bekopogtam, majd benyitottam. Nincs itt senki. Nathaniel-t elkísértem
az ágyig, és leültettem rá.
- Ne mozdulj, mindjárt keresek
valamit. – tettem a kezem a vállára. Nath egy halvány mosollyal az arcán
bólintott. Idegesen körbeszaladtam a szobán, s benéztem a fiókokba,
szekrényekbe. Az egyik üvegajtós szekrényben találtam kenőcsőt, ami biztos,
hogy segíteni fog rajta. Leültem mellé az ágyra, se felé fordultam.
- Nathan, vedd el a kezed. –
szóltam lágyan. Óvatosan leeresztette a karját, s megpillantottam a közzel
kétszeresére dagadt, halványlilára színeződött jobboldali járomcsontját.
- Nagyon durva? – pillantott rám
csillogó szemivel.
- Á-á-á n-nem a-annyira. –
dadogtam mindenhova nézve, csak a szemébe nem.
- Szóval az! – sóhajtott.
- De ne izgulj, ez meggyógyítja
majd. – mutattam fel lelkesen a tubust. Letekertem a kupakot, s kinyomtam egy
keveset az ujjbegyeimre. – Ez egy kicsit hideg lesz. – figyelmeztettem. Másik
kezemet a tarkójára csúsztattam, s megfogtam a fejét, majd lassan felvittem a
krémet az arcára. Először felszisszent, majd csendben tűrte, ahogyan lágyan
szétmasszíroztam a bőrén. – Kész is! – mosolyogtam. Nath megfogta a kezem, s
mélyen a szemembe nézett.
- Köszönöm szépen.
- U-ugyan! – pirultam el. –
Hiszen én okoztam. Ez a legkevesebb.
- Nem azt, hogy elláttál, hanem,
hogy ilyen gyengéd voltál. – szorított egyet a kezemen.
- É-értem. Tényleg semmiség. –
vörösödött el most már az egész arcom. – Hát, akkor... – húztam volna el a
kezem, mikor kinyílt a szoba ajtaja.
- Oops! Azt hiszem megzavartunk
valamit Maxie //mekszi//. – Elkaptam a kezem, s felpattantam, Nathaniel pedig
az ellenkező irányba nézett.
- Ne hívj már így. – lökte meg
Kimet a csípőjével Max. – De úgy látom, igazad van. – nézett gonosz mosollyal
az arcomra. – Valaki bekapcsolva hagyta a futógépet, én meg nem vettem észre,
és ráléptem… Pff, gondolhatod. – terelte a témát. – Lehorzsoltam térdem. – ült
fel Nathaniel bal oldalára az ágyra, felhúzta a térdét az arcáig, s
kiskutyaszemekkel nézett rám. – Látod? – biggyesztette le az ajkát.
- Én ezt nem vagyok hajlandó
nézni. – forgatta a szemét Kim. – Sok sikert csajszi ehhez a szerencsétlenhez.
– csukta be az ajtót maga után.
- Menny csak! – kiáltott utána
Max. – Találtam szebb nővérkét! – öltötte ki a nyelvét, majd vigyorogva
visszafordult. – Amúgy ti hogyhogy itt vagytok? – nézett kíváncsian. Nath felé
fordult és rámosolygott. – Úristen! Ki tette ezt veled haver? – csúszott
arrébb. – Azt hittem, te profi vagy. Eddig még senki nem ütött ki.
- Valóban. – nevetett. – És végül
úgy tűnik egy lánynak sikerült. – Max lassan elfordította a fejét, s rám
nézett.
- Te? – súgta maga elé.
- Teljes mértékben véletlen volt.
– szabadkoztam. – Megcsúszott a kezem a boxzsákon.
- Ez lenne az, amit úgy hívnak a
kezdők szerencséje. – koccantotta össze a vállát Nathaniel-ével.
- Én ezt inkább balszerencsének
hívnám. – simítottam végig a tarkómon.
- Ugyan, ne szerénykedj! – fogta
meg a kezem, s megrázta. – De… úgy látom, az ő baját már elláttad. [apró
nevetés] Hülye szóvicc… Ellátsz engem
is? – mutatott a térdére, s újra bevetette a „mágikus erővel” bíró szemeit.
- Persze. – sóhajtottam. Elmentem
a fiókhoz, ahol az előbb láttam az elsősegélydobozt. Feltettem az ágyra,
kinyitottam. Letérdeltem Max elé, majd a Nathaniel-nél használt kenőcsből
nyomtam a kezemre. – Ez egy kicsit hideg lesz. – mondtam, majd bemasszíroztam a
bőrébe a krémet. Tettem rá egy kis darab gézt, a fogammal téptem négy sáv
ragtapaszt, és leragasztottam a fehér lapot.
- Te, annyira gyengéd vagy. –
nézett rám csillogó szemekkel. – Mostantól mindig téged foglak megkérni. –
Ölelt meg. – Kim mindig csak rácsap egy sima ragtapaszt, majd leüvölt: „Hogy
lehetsz ilyen gyerekes?!” – szorított rajtam egyet.
- Rendben van. – nevettem. – De
hagyj lélegezni… – préseltem ki magamból az utolsó köb decit levegőt is.
- Jaj, elnézést. – tolt el
magától és elpirult. – Na, én megyek vissza edzeni. – állt fel hirtelen. –
Remélem legközelebb is itt leszel. – kacsintott, majd eltűnt az ajtó mögött.
- Nekünk is le kellene
nyújtanunk. – támaszkodott fel Nath.
- Nem hiszem, hogy olyan állapotban
vagy, hogy nyújts. – nevettem.
- De neked muszáj lesz. –
mosolygott. És elindult az ajtó felé. – Na, mi lesz, sérült létemre előbb fogok
odaérni, mint te? – csukta be előttem az ajtót.
- Csak hiszed! – szaladta utána.
Mikor visszaértünk a
boxzsákokhoz, Nathan lecsúszott a fal mentén a földre, s onnan diktálta a
mozdulatokat. Miután végeztünk, átöltözünk, majd hazakísértem.
- Köszönöm szépen az edzést.
- Nincs mit. Viszont, ha azt
szeretnéd, hogy hatékony legyen, hetente legalább egyszer meg kellene
ismételnünk. Hidd el sokat fog segíteni. – mosolygott.
- Rendben! És tényleg nagyon
köszönöm. – öleltem meg köszönésképp, majd elindultam haza.
Otthon az első dolgom az volt,
hogy felszaladtam a fürdőbe, megengedtem a kádat forró vízzel, ledobtam a
ruháim, s egy órán át áztattam magam. Hihetetlen jó érzés volt. Az edzés
kellemesen lefárasztott, ez a fürdő pedig a cseresznye volt a hab tetején.
Fürdés után ágyba bújtam, s rögtön el is aludtam. Rég volt már ilyen.
