Közérdekű közlemény

Sziasztok!

Először is szeretnék minden olvasómtól elnézést kérni a sok kései részért, sőt azért is, mert egy darabig még biztos nem hozok újat. Az utóbbi hetekben az osztállyal nagyon készültünk egy iskolai rendezvényre, valamint a múlthéten veszteségek is értek, amiről most nem igazán szeretnék beszélni, mert nem ez a lényeg.

Lényeg: Sajnálatos módon hamarosan el kell hagynom az országot pár napra. Március 22-én érnék haza (ha haza érek egyáltalán), és dög fáradt leszek utána szerintem, szóval maximum csak az azt követő héten tudnék valami újjal szolgálni. De az ottlétem alatt ígérem, erősen fogok agyalni a folytatáson, még ha nem is írom le. :D Sőt! Lehet, hogy az ott szerzett élményeimmel tudom majd színesíteni a ficim.

A másik, amiért írok, hogy ötletbörzét tartok. Ez annyit tesz, hogy a lentebb említett e-mail címre (és csak oda) várok egy-két részes történetötleteket.

A főszereplő persze Elisabeth lenne, de „beleötletelhetitek” a saját karaktereiteket is. Saját karakternél azért nem árt egy jellemzés, mind külsőleg (ez lehet akár egy kép is), mind belsőleg, hogy élethűen vissza tudjam adni a személyt.

Többnyire olyan történetötleteket várok, amelyek valami új helyzetet hoznak Elisabeth számára. Gondolok itt olyan helyzetekre, amik alapvetően nem biztos, hogy megtörténnének vele, de kíváncsiak vagytok, hogyan reagálna rá / hogyan élné meg. (Itt kérlek, vegyétek figyelembe Elisabeth már kialakított kapcsolatait a meglévő szereplőkkel. Valamint az alap szereplők általam kreált jellemét. Pl.: Jelen helyzetben ugye Elisabeth nincs valami jóban Castiel-lel, kicsit piapa rá. Tehát, ne kérjétek, hogy egy olyan részt szeretnétek, ahol Castiel és Elisabeth kézen fogva sétáltatják Demon-t repkedő szívek és Amor kíséretében. Ez így a 31. rész környékén eléggé elképzelhetetlen.)

Ezek a jelenetek nem feltétlen tartoznának bele az alap történetszálba, de mint hiánypótló történetek, mikor nincs ihletem, örömet okozhatnak nektek.

Nem többoldalas regényeket várok e-mailben, csak egy alaphelyzetet. Mint például… semmi nem jut hirtelen eszembe, de… „Elisabeth lovagol a prérin, és találkozik egy háromfős indiáncsapattal. X így néz ki, y meg így, Z pedig a hangya.” Nos, ez elég hülye példa volt, nem várok hasonlókat, mert elég lehetetlen helyzet, de pár mondatot ebből is kihoznék. xD

A történet hangulatát teljességgel rátok bízom, de azt is tüntessétek fel valahol.

Minden beérkezett ötletet elolvasok, átgondolok, és megpróbálom beleképzelni Eisabeth-et a helyzetbe. A legjobb ötletekhez írok egy „különleges részt”, ahol megemlítem az ötletadót. Persze, csak ha az illető szeretné. (Kérlek ezt is tüntessétek fel! Ha szeretnétek, hogy szerepeljen a nevetek, írjátok az üzenet végére, hogy milyen névvel illesselek titeket.)

Szeretettel várok minden ötletet. Kíváncsi vagyok, mire vagytok kíváncsiak. ^^

E-mail: chiisworld666@gmail.com

Ugyan erre az e-mail címre írhattok kérdéseket is Elisabeth-el, vagy a ficivel kapcsolatban. A többi saját karakter jelleme valamint múltja a történet folyamán derülne ki, így azokra nem feltétlen válaszolok, de kérdezősködhettek róluk is. :D

Ha rólam kérdeznétek, vagy a történetírás folyamatáról, azt is megtehetitek itt, de ask.fm-en is megtalálhattok. (Aki kéri e-mailben, elküldöm a linket.)

Köszönöm mindenkinek, aki olvassa a blogom!

Ui.: Várom az ötleteket! :D

31. - Agymosás a köbön

[2014. február 14.]

- Lis! Jó reggelt! – köszönt rám vidáman Agatha a konyhában szorgoskodva.

- Neked is! – ásítottam, és leültem az asztalhoz.

- Jó étvágyat! – rakott elém vidáman egy tányér tükörtojást. Egy darabig farkasszemet néztem vele, majd:

- Ez meg mi akar lenni? – mutattam grimaszolva, a határozottan szívecske alakú tojásokra.

- Reggeli. Ha nem tetszik, nem kell megenni! – fordult el sértődötten.

- Mi van? Most komolyan… miért? – értetlenkedtem.

- Csak kedveskedni akartam neked a szeretet ünnepén. – ült le velem szembe a saját adagjával.

- Szeretet ünnepe? – szúrtam bele a villám a tojás sárgájába. (Imádom, ahogyan kifolyik belőle. Olyan, mint a vér. :3)

- Valentin nap! – mondta, mintha tök hülye lennék. Mondjuk ehhez én nem is nagyon értek.

- O~~h, hogy az! – mondtam vontatottan. – Még csak most lett vége, de már megint kezdik. Ez szörnyű…

- Hogy mondhatod ezt?!

- Ez nem igazi ünnep. Csak a nagyobb haszon érdekében találták ki az egészet. – álltam fel, s a mosogatóba pakoltam a tányéromat.

- Akkor gondolom, az a pár szem csokis eper sem kell, amit a hűtőbe tettem. – húzta fel a szemöldökét.

- Csokis eper? – fordultam vissza ártatlanul pislogva.

- Csak nem kéne? – nevetett.

- Ez nem vicces! – kaptam fel durcásan a táskám, és elindultam kifelé. – Este még a hűtőben szeretném látni őket! – kiáltottam vissza az ajtóból.

- Ja, ja persze! – nevetett tovább. Agatha~~!

A suliba érve konkrétan megszédültem a látványtól. Neki is sikerült mennem pár embernek, akik csak kedvesen mosolyogtak… és még ők kértek elnézést. Mi a fa... Mi van ma az emberekkel?! Menekülőre vettem az utat. Ki, az udvarra. „Szerencsémre” ott is sikerült beleütköznöm valakibe.

- Bo-bocsi! – ráztam meg a fejem.

- Elisabeth? – meredt rám meglepetten Castiel.

- Castiel? Áh, csak te vagy? – flegmáztam. Épp kerültem volna meg, mikor megragadta a csuklóm.

- Minden rendben? Elég zaklatottnak tűnsz. – kérdezte aggódó arccal. Mo-most tényleg érdekli?

- Mióta érdekelnek téged az én érzéseim? – fontam össze a karjaim. Igen, így jó. Mutasd keménynek magad.

- Lazíts már egy kicsit. – kérlelt azzal a hülye mosolyával az arcán. Ami, hogy őszinte legyek elég szexis. Nem Lis! Ilyenekre ne is gondolj!

- Mi van, ez a nap belőled is hippit csinált?! – fakadtam ki.

- Hippit? – nevetett. – Ezt meg hogy értsem?

- Mindenki bugyuta mosollyal az arcán mereng a semmibe, sétál sehova, és bocsánatot kér, ha neki megyek… – soroltam. – Te meg… jössz ezzel a „lazíts” szövegeddel. Jó, hogy nem még füves cigivel kínálsz! Hippi!

- Úgy látom, nem szereted ezt a napot. – morfondírozott.

- Nem igazán. És egy eleve rossznak induló napot nem szeretnék veled eltölteni, szóval…

- Szeretnék veled beszélni.

- Jó. – sóhajtottam. – De ne ma. Kérlek!

- Rendben. Akkor majd hétfőn. – mosolygott.

Jó, ezt letudtam egy időre. Már csak valahogy épségben be kellene jutnom a terembe. Áttuszkoltam magam a rózsaszín transzparensek és a vigyorgó emberek tömegén. Egészen a szekrényemig sikerült eljutnom. Ez meg van. Már csak a matekcuccom kell, és mehetek. Amint kinyitottam a szekrényt, egy levél hullott a földre. Ez meg mi? Felvettem a levelet. A nevem állt rajta, nagy nyomtatott betűkkel. Már épp nyitottam volna ki, mikor valaki becsapta a szekrényem ajtaját.

- Ugye nem gondolod, hogy valaki tényleg szerelmes levelet küldene neked?! – röhögött Amber.

- Őszintén? Meg se fordult a fejemben. De, ha nem bánod, azért szeretném elolvasni. – nyitottam ki a szekrényem, és felkaptam a cuccaim. – Ha megbocsájtasz… – csuktam be az ajtót, és próbáltam átcsusszanni közte és a szekrények között. Csupán egy lépést sikerült épségben megtennem, Amber már a szekrénysornak nyomott, és kitépte e levelet a kezemből.

- Ha megbocsájtasz… – mondta gúnyosan. – Ezt most elkobzom. És… – egy gonosz vigyorral az arcán apró darabokra tépte a levelet.

- Ezt most miért kellett?! – fakadtam ki.

- Mi a probléma? – lépett mellénk Lisander.

- Semmi. – fordult meg Amber, s a papír fecniket a háta mögé szórta, majd elbillegett.

- Mit csinált már megint? – sóhajtott a fiú.

- Csak a szokásos. – vontam vállat, majd lehajoltam felvenni a cafatokat. – Viszont, neki hála, most puzzle-ozhatok otthon. – Szórtam bele a darabkákat a tolltartómba.

- Mi volt az? – nézte gyanakvóan a mozdulataimat.

- Fogalmam sincs. Nekem levélnek tűnt… – sétáltunk be a terembe.

- Kitől? – kíváncsiskodott.

- Nem tudom. Nem írta rá a nevét. Viszont amint hazaértem, kiderül. – mosolyogtam.

Becsöngettek, a tanár is megérkezett. Mindenki gyorsan helyet foglalt. Elkezdődött az óra.

- Tessék. – nyújtotta felém a jegyzetfüzetét.

- Mi ez? – pislogtam meglepetten.

- Írtam egy verset, amit te ihlettél. Gondoltam érdekelhet. – súgta elpirulva.

- P-persze. – dadogtam zavaromban. Egy vers, amit én ihlettem? Ez aranyos.

Elvettem a füzetecskét, majd elolvastam a verset. A szöveg elolvasása után ledermedtem. Lesokkolt a vers szépsége. Összeszedtem magam.

„Ez gyönyörű! :O” – írtam egy cetlire üzenet gyanánt.

„Tényleg tetszik?” – érkezett a válasz.

„Persze, hogy igen!”

„Akkor, mit szólnál, ha Castiel megzenésítené, és ez lenne az egyik új dalunk?”

- Az csodás lenne! – pattantam fel a székemből.

- Úgy gondolja kisasszony? – csillantak fel Herr Grausam szemei. – Rendben, akkor hétfőn megírjuk a kör és az egyenes viszonyából a témazárót. – csapta lelkesen össze a tenyerét, az osztály pedig felhördült és gyilkos pillantásokat vetettek rám. Mi?

- T-tanár úr… é-én nem… – dadogtam össze-vissza.

- Mindjárt sejtettem. – csóválta csalódottan a fejét. – Kérem, üljön le Elisabeth. Lisander!

- Igen tanár úr? – húzta ki magát a srác.

- Maga pedig kérem, ne vonja el Elisabeth figyelmét az óráról.

- Igen tanár úr!

Ezután óvatosan leültem a helyemre, és próbáltam figyelni a körökre és az egyenesekre. Már amennyire ez lehetséges azok után, hogy tulajdonképpen pár perce kaptam egy dalt. Óra után kiszipolyozott aggyal, hatalmasat sóhajtva terültem el a padon. És ez még csak az első óra volt…

- Li~~~sa~~~! – csilingelt az édes kis hangocska… amitől most a falhoz tudnám vágni szegény srácot.